A Keith Jarret koncertről

Aki nem ismerné, A világ legjobb jazz-zongoristája. Nagybetűs A.

Nem csak azért, mert hihetetlenül jól játszik, eszméletlen darabjai vannak, hanem az egész hozzáállásásval, ahogy játszik.
Látni kell, ahogy feláll zongorázás közben, áálva játszik, de nem a show kedvéért, hanem mert úgy kivánja a zene, muszáj hozzá táncolnia és a lábával veri az ütemet és közben ami a legkomolyabb, hogy dudol hozzá.
Nagykirály.
(Nemiscsodaateltházéshogymárkéthónapjanincsjegy)

Kicsit az volt az érzésem, hogy ő már annyira jó, hogy neki muszáj játszania, annyira sikeres, hogy nem tehet mást, a sok ember miatt muszáj játszania, addig amíg tud, elvárja tőle az élet, ez a hivatása, még akkor is, ha már öreg és fáradt.
De ilyen az igazi sztár, szerintem-talán.
Ez valahogy a testtartásán, mozgásán, és talán azokban is megnyilvánult, amit mondott.
Lehet, hogy hülyeség, meg nem is tudtam jól leírni, de én így éreztem. Vitatkozni lehet ezen.
Neki a nagykirályság, már nem a feltétlen öröm és siker, hanem elvárás.
Ez jó is meg nem is.