Sífutt.

Délelőtt volt tanfolyam, szinte már reménytelen körülmények között, de ahhoz képest nagyon jól megoldottuk éreztük magunkat, és gyakoroltunk is.
Hóban, 0 szélben belefutók, de mindenkinek ment legalább.
De a hideg már túlságosan egyáltalán nem volt közömbös, így hamar befejeztük.

Ebédre hazaértem!!! Szerintem az első ilyen alkalom, úgy hogy még oktattam is.

Délután elmentem sífutni. Úgy örültem, hogy eszembe jutott.
A hó már nem volt az igaz, de azért lehetett, és olyan jó volt, csak magányos.
De már megszoktam, hogy mostanság csak egyedül sífutok.
Láttam őzet és egy díjnyertes szépképet is elszalasztottam, mert nem vittem gépet.
Sötétben értem vissza a jégen csúszkálva, fázva, fejlődök kintre.
Állítólag kell majd hókunyhóban, meg sátorban télen aludni...Kishalál.

A sífutással csak az a bajom, hogy igazából én nem is sífutok, hanem crossozom, nincs erre jobb szó. Azaz én csak úgy elindulok, fel-le, árkon át-bokron át, és a sífutó nem erre való. Meredeken fák között lefelé, szűzhóban hóekével...
Szegény lécem sanyarog, neki nem ez való, de zsarnok vagyok!
Túrasí kéne nekem.