Mert megvagyok még egydarabban, csak kis rendetlenséggel

2008-02-18-20, Hétfő-szerda

Ilyenkor magamnak is jegyzetet készítek, mert év végére reportot kell majd írni az összes túránkról, így jó ha van némi kis emlékeztető nekem. Ezért lesznek benne természetesen csak számomra fontos dolgok.
Már reggel kedvesen-viccesen kezdődött az egész. Együtt indultunk a Statoiltól akik onnan jöttek, Janaval és Stephannal. Mivel nekik túl sok cuccuk volt, ezért átvállaltam egy keveset. Csomagtartómon két kenyér, kosaramban teli szatyor, ügyeskedve, hogy ne boruljon ki, hátamon a zsákom, vállamon a lécem, alattam a biciklim, előttem az út, meg a többiek hasonlóan felpakolva. Szép menet voltunk a buszpályaudvarig, természetesen mindenhol megkaptuk az elsőbbséget, akarva-akaratlanul. Először rossz buszba pakoltunk, így épphogy csak nem késtük le a mienket. (ja és előtte lévő nap nem rendeltük meg a buszt, mert ez olyan, hogy meg kell, de mázlink volt). A buszút Karen mellett, aki nagyot csodálkozott, mikor a Stephantól kapott fényvisszaverőből, alkottam egy díszt a katonai nadrágomra.
Megérkezés után síwaxolás, majd lécre fel. Utálom a síwaxolást és főleg a ragadós waxot. A Telemark cucc nem rossz, jó stabil és legalább a kötés nem nyílik ki könnyedén. Elcsúszkáltunk egy helyre, de már akkor nagyon untam magam, mert mindenki bénázott, volt aki nem tudott fölhalszálkázni a lankán. Ott aztán ebédhez pihenő építés, aztán mindenféle ügyességi pálya, amit én röhögve teljesítettem, aki meg nem tudott az sehogy. Learning by doing. Itt talán nem működött. Hazafelé hegyre fel, aztán nagyon meredeken le, hóekével, aki tudott, azaz senki, úgyhogy sokat esve mindenki. Nagyon untam magam, nemcsoda, így meglepően és pozitívan ért az a felajánlás, amit a tanártól kaptunk visszafelé, hogy tehetünk egy kis kört a hegynek fel. Hárman indultunk el, ketten úgy gondolkoztak, ahogy a tanár, én nem, így elindultam egy kis traverzálással a hegyen, az erdőben a sziklák közt, hogy majd a sípályára jutok ki és lecsúszok legalább. Kicsit nehezebb terepre kerültem, mint számítottam, így elég soká tartott, még nekem is sok eséssel. Ráadásul nem is a pályára értem ki, hanem valami offroad hardcore feketebuckásra. Kicsit nehéz volt lecsúszni a telemarkkal, már sötétedett is. Sok eséssel, hóekével, párhuzamos csúszással. Még egy gödörbe is beleestem, aminek az alján a víz folyt, hatalmas küzdelem, barlangász, sziklamászó technikákkal sikerült elérnem, hogy ne legyek vizes. Nem volt egyszerű, mert a sílécek beszorultak a hóba, azt hittem, hogy csak síléc, kötés vagy lábtöréssel szabadulhatok, de sikerült. Lent már várt rám a tanár, deméghogy. Azzal kezdte, hogy a csoportnak 15 percet kellett rám várnia, hogy nem erről volt szó és hogy ez nagyon nem jó…és bejezte azzal, hogy ez volt az utolsó alkalom. Sokszor megkaptam már, de a tanár részéről felelőtlenség elengedni engem ilyen feltételekkel.
Este még a sötétben hótalpas túrára kellett menni, hármasával. Én Stephivel és Sammyvel, szerencsére, mert mi választottuk a legjobb útvonalat, egyenesen fel a hegynek. Sammy persze megállt félúton, de a csúcson pazar kilátás volt, és a tiszteletünkre tűzijáték. Felfelé nagyon hasznos volt a hótalp, de lefelé kínszenvedés és sok esés is, mert a szemét csúszni lefelé se akar.
Vacsorát én szolgáltattam, főztem nekik egy szuper paprikás krumplit, amit meg is csodáltak, hogy milyen egyszerű alapanyagokból, milyen finomat is lehet. Kicsit lassan készült el, de megérte, mindenki dicsérte, őszintén. Utána desszert, csináltam nekik egy kis kókuszos sütit, de nem olyat mint amilyet a múltkor. Kis játék, viccmesélés, majd alvás.
Kelés normálisan, reggeli közösen, müzli, de annyit ettem belőle, hogy csúnyán néztek, de nekem kell az energia és müzli erre nem az igazi. Szendvicskészítés, majd mivel, hogy meleg innivalót kötelező vinni a túrára, ezért készítettem egy kis forró szörpöt. Nem is rossz, olyan mint egy kicsit géjl tea. Először a közeli dombon lecsúszás gyakorlás, majd lépegetős kanyarodás. Utána felfelé szerpentinben, hóekés lecsúszások , ami csak a tanárnak (aki elvesztette a hótányérját, szép példamutatás) , meg nekem ment esés nélkül. Utána vissza a tegnapi helyre, gyakorlás a már igazán unalmas funparkban, amit még egy újabb pályával, egy lecsúszás, kapuknál guggolásos résszel bővítettünk. Aztán fogok és sorversenyek, két csapatban. Persze mindig nekem kellett küzdenem a tanárral, és nagy büszkén állítom, hogy gyorsabb voltam. Utána még egy kis telemark gyakorlás, teljesen béna helyen, így aztán senki se tanult meg, pedig ez engem tényleg érdekelt volna. égre tanulhattam volna valami ujjat is. Hazafelé, szabadtúra kiscsoportokban, úgyhogy a két legügyesebb sízőt magam mellé parancsolva elindultam a kinézett utamon. Feltúráztunk a csúcsra, majd lecsúszás a piros pályán, ami kicsit hardcore volt ezekkel a lécekkel, de próbálgattam a telemarkot. Azért jó túra és móka volt. Este szauna. Nem mindenki mert, de ahogy Tom mondja mindig, no risk, no fun! Rég szaunáztam, de most jól esett, meg jó móka is volt mindig kirohanni meztelenül a hóba, futkorászni, vagy éppen az úton gurulni. És most a fejem se fájt tőle, mint ahogy az szokott. Alvás mint a tej. Reggel mindent be a táskába, mert a tanár azt mondta, hogy kicsit nehezebb zsákkal kéne menni – gyakorlás a havastúrára. Így én maximális terhelést alkalmaztam. Sílifttel fel a hegyre, csákányossal, amit a legkevésbé szeretek, majdnem sikerült is kisejtenie engem is Robnak felfelé. Utána rövid közös túra, majd ebéd, hóolvasztás Trangián, és levespor. Utána egy 5 fős csapattal a hosszabb úton haza. Ez már kicsit jobb volt, de minden emelkedő után meg kellett várni mindenkit. Kicsit interval terhelés jellegű, sebaj. Az úton végig annyian voltak, hogy az elképesztő, hétköznap, sífutópályán a semmi közepén, többen, mint ahányan szezonban kirándulnak az erdőben a Normafán. A vége vicces lesiklás volt, én tudtam fékezni, de a mögöttem lévő nem. És én nem tudtam, hogy mögöttem jön…
Egy esésem volt csak, az is felfelé, amikor korcsolyázva max sebességgel próbáltam lendületből venni az emelkedőt. Síbot véletlenül léc elé leszúr – borúl előre szabályosan. Hazaút vicces, Robbal és a listájával, meg a csokilánnyal. Este még boltba próbálkozás, kenyérért, de persze sehol nincs már olcsó fajta, így vacsira csak virsli. Többiek elbúcsúztatása, minden csoporttársam Tromso-be megy északi-fényt nézni…szép lehet nagyon. Úgy szeretnék én is, de azért 3000 korona kicsit sok 4 napért-nekem. Ez a három nap is 500 koronába fájt (szállás 220, utazás 195, kaja 82).