2008-02-12, Kedd

A feladat volt, reggel 9-re reggelivel együtt készen állni az újabb napra. Na ez még ilyen társasággal együtt se volt nehéz. Persze én már összepakolással együtt kész voltam, mert nem szeretem azt a végére hagyni. Kilenc után pár perccel megjöttek a tanárok, és kezdődhetett a „tanulás”.
A tegnapi csapatfeladatokat beszéltük át, főleg nem a megoldásra, hanem a csapatmunka szempontjait figyelve, kicsit körbe is jártuk a témát, persze a túlélős feladnál a mienk volt a jó megoldás, amit én alkottam meg logikával. Utána csinálós feladat, azaz főzőverseny Trangián, az előkészített anyagokból. A marha csapatunk nem a húst, meg a palacsintát választotta, így egy rakás zöldségből kellett kotyvasztani valamit. Ezekután persze nem érdekelt túlságosan mi lesz belőle, nem annyira vettem részt a főzésben, csak előkészítő és ugráltatós munkákat végeztem. A menünk, valamilyen zöldséges leves, a nevére már nem emlékszem, de én nem vagyok leveses, meg se kóstoltam. A főétel a Kínai Fal nevet viselő rizsoszlop, zöldségkörettel, gusztusosan tálalva, desszert felvagdalt kivi, csokikrémmel leöntve, a Kínai fal névvel. Ezt volt az ebédünk is, de szerencsére a másik csapat kajájával közösen. Persze, hogy az ő baconba csavart husijuk és palacsintájuk ízlett jobban, de szerencsére nem voltam zsűri. Hogy kedvezzek a mi csapatunknak is, azért a díszítés-körítés, a mieinknél volt a legjobb.
Amit nagyon vicces volt megfigyelni, az a németek precízsége, aprólékossága. Minden feladat 3-4 x olyan hosszú ideig tartott a mi csapatunknak, de mindenre fel voltunk készülve, minden kidolgozva. Vicces észrevenni az ilyen dolgokat.
Kaja után utolsó feladatként minden csapattagomról kellett írni néhány jó sort. Kevéske angoltudásommal megpróbáltam kedves, de igaz dolgokat produkálni. Én ezeket kaptam:
- very good outdoor knowledge, at the end you were the leader of the group and convinced us with your knowledge, creativity in solving problems,
- helpfull, always kind
- you don’t scream around, and always stay calm what makes it very nice talking to you!
- very good balance, plus: I like your hair.
Szép-szép, csak vajon, mik lehetnek a rosszak? Sokkal inkább a problémás viselkedésemen kéne javítani, nem a jó tulajdonságaimat tisztázni. Ezt nem szeretem, mindig, amikor meg lettem dicsérve, pl. Eckschmiedt dobásnál megdicsért, utána biztosan enyém volt a legrosszabb dobás.
Hazafelé a lányok és Stephan busszal mentek, a 27 koronással, de én ennyiért, meg egyébként is, ha már outdoor-t tanulok, inkább hazatúráztam. Csatlakozott hozzám Tom és Rob, nem tudom, hogy azért, hogy nem menjek egyedül vagy azért, mert csak ők is kirándulni akartak. Talán mindkettő.
A hazaút szép volt, de mivel egész nap csak 1,5 dl teát ittam reggel, ezért vicces is. A túrán végig egy kicsit nem voltam teljesen képben. De ez élvezetessé is tette méginkább, a szomjúság-viziók, képek. Persze ez nem-magamravigyázásiból van, hanem sznobségból, mert akármit nem iszom, csak a saját teám (pedig a lányok kínálgattak). A tempó óriási volt, én vezettem, hegynek föl, mint egy hegyi-kecseke, egyenesen meg csak úgy vágtattam, mint egy rénszarvas, az adekvét példa kedvéért. Vicces volt, hogy néha a benga óriási lábaikkal lemaradtak (mindketten kb. 195 körül vannak). A vége felé eltévedtünk, mert nem én vezettem a túrát és így nem is érdekelt nagyon a térkép, így az utolsó 1,5 km-t a városban tettük már meg. Otthon amíg nem ittam, addig nem igazán voltam használható semmire se. Aztán kb. másfél óra használhatatlanság után vacsiztam, ittam is hozzá, így már egyből rendbejöttem. De nem volt sok kedvem tanulni a másnapi norvég-vizsgára.
Viszont helyette megnéztem a Hair-t. Láttam már, de azért drukkoltam, hogy hátha nem kési le a gépet, de lekéste. Szomorú. Meg a csokinéni is, ahogy énekel.
Így aztán megint nem feküdtem le túl korán…