Ezeken találtam meg magam:



2008-03-01, Szombat

Mivel is kéne kezdeni a tavaszt? Vagyis a március első napját? Napsütés? Jó lesz. Ébresztő nélkül, lévén hétvége van, kelés a reggeli napsugárral. A kis maradék szárazkenyér reggeli, majd hamar a boltba, hogy maradjon még nekem olcsó kenyér. Maradt.
Mivel nálam volt minden szükséges cuccom (értsd: fotóstáska), ezért nem hazamentem, hanem inkább folytattam az utam, az Oderojára, a szigetünkre. Mert ott pecázott Rob, Tom és Stephan. Nem volt nehéz megtalálni őket, de annál veszélyesebb. Ők a parkolóban hagyták a biciklijüket, de persze én nem, mert vezet lefelé út, akkor meg miért ne guruljak le? Gurulta, gyorsultam, egyre gyorsabban. Persze elkezdtem fékezni - mert egyenlőre még nem tartok ott, hogy ne fékezzek – persze hamar kiderült, amit a múltkor is megállapítottam, hogy a fékek hosszú távon nem igazán működnek jól. Az első fék tövig, valamit biztos segített, de ha kiengedtem se volt túl sok változás, a kontra pedig (gondolom, amikor túlmelegszik) elkezdett kegyetlenül nyikorogni, és persze ABS-szelni, azaz hol blokkolt, hol nem fogott. A végefelé már egy kicsit használtam a lábam is, a biztonság kedvéért. Már kinn voltak egy ideje, persze nem fogtak semmit. De jó téma volt nekem, gyorsan csináltam pár fotót.
Kezembe nyomták a botot, hogy kicsit próbáljam ki én is. Dobálgattam, tekergettem, semmi-semmi. Mikor egyszer csak szép precízen, lassan húzom ki, erre észreveszek egy nagy halat a horgom mögött. Hát meg is ilyedtem, szerencsére már part közelben volt, gyorsan elrántottam a halacska elől, nehogy beléje akadjon a horgom. Azonnal visszaadtam a botot, nehogy kifogjak egy halat. Szegény halacskák. Még a végén itt néznének rám, nagy tágrazárt szemmel, és huppognának nagy szomorúan, hogy ők ezt miért érdemlik? Szerencsére aznap egy halat se fogtak ki, csak egy tengeri csillagot, de annak nem lett baja és visszadobták. Persze ha már itt voltam kicsikét kóboroltam is a szigeten, mert vannak nagy mászható falak, amiket muszáj volt csekkolnom. Nem volt egyszerű odajutnom se hozzájuk, csupa sár, víz minden volt, én meg csúszós cipőben. Egyedül. Küzdöttem, nagyon. De az utak nagyon impresszívek, csak kicsit nehezek, de tavasszal majd talán megvizsgáljuk, ha lesz hozzá kötél. Utána még felsétáltam persze a starthelyre, és szomorkodtam egy nagyot, hogy ma sem repülhetek.
A délután nagy része az estére való készüléssel telt el, rendet raktam, kitisztítottuk a kérót, szerencsére hiába. Az esti buli lényege az volt, hogy a koli tetejéről indulva minden résztvevő szobába bemegy mindenki, és ott játszanak egyet, majd mennek a következő szobába. Persze csakis drinking game, és ugyebár eléggé egyértelmű lényeggel. Mi csak ketten lettünk volna a szobába, úgyhogy elég magas lett volna költségünk (pláne, hogy én ugye nem fizetek), így szerencsére egy másik szobához társultunk. A pozitív az volt, hogy sehol se próbáltak engem itatni, sehol nem volt füst, a játékokban, ahol lehetett részt vettem, ahol nem néztem. De néhány emberrel egész jól megismerkedtem…
Még tánciztam is egy kicsit, igaz csak szolidan. Persze azért történt egy két „baleset” is. Felborított sütő, betört üveggel, összetört ágy stb. Mindenhol kosz, piszok, károk. Ugye milyen jó, hogy nálunk nem volt semmi.
Este befejeztem a Parfüm c. filmet. Hát…