2008-02-28, Csütörtök

Egy hosszú nap. De valamivel így is jobb a tegnapinál. Mert valamennyit segített valami, nem tudom, hogy micsoda, de az arcom már kisebb volt, és érzésre is jobb.
És ez nagyon jó, reménykedek, erősen.
Így mentem be 9-re az iskolába. Vagyis az uszodába (rossz emlékek?!). Életmentést gyakoroltuk tovább, ruhástul kellett mindent csinálni. Az úszás még megy ruhában is, Rob-ot is el tudtam vonszolni 50m-en keresztül, pedig nem könnyű, a babát is felhoztam a medence aljáról (pedig nagyon fájt a fülemnek), de hogy én három méterről ugorjak ernyő nélkül…
Igen, a csoportban szerintem én félek a legjobban az ugrástól. Olyan magas, meg olyan messze van a víz, persze beugrottam, de akkor is. Miért kell nekem ilyet csinálni? Legalább lenne egy tisztességes base-ernyő a hátamon, akkor sokkal magasabbról is ugranák, akár víz nélkül is. Na de ilyen körülmények közt?
Túléltem, ezért még egy kicsit vigasztalásul jacuzziztam a lányokkal, a fiúk játszottak az ugródeszkán, nekem is inkább ahhoz lett volna kedvem, de már nem merek semmi olyat csinálni, amivel el, ki, meg törtetem, szakíthatom magam, van elég bajom.
Még egy kicsit CPR, másfajta stabiloldalfekvéssel (messzebbi kar a testen hajlítva, közelebbi lefektetve átlósan, messzebbi térd felhúzva, fordítva magam felé) és keringés, szívpumpa, két mellbimbó között nyomni kis ponton, lábmunkával, harminc nyomás, két levegő (szájba, nem orrba).
Utána ebédszünet, ami helyett emaileket írtam a fogam kapcsán, illetve elmentem a Sia-ba, az STA-hoz, az international officba, meg megkérdeztem a tanárom is, és a maradék időben kis norvég lecke írás.
Két óra még Johneval, de szerencsére filmnézés volt, kicsit unalmas, de érdekes síelős film, Telemarkiából. Elképesztő miket megcsináltak, borzasztó vacak léceken.
Utána a norvég előtti másfélórát a norvéglecke befejezésével, tanulással és evéssel (ebédre egy körte és banán, egészséges, de nem sok) töltöttem. Szerencsére a norvégóra elég alternatív formában zajlott, így kibírható volt. Csapatfeladatok, először egy teszt, amihez nem igazán tudtam hozzátenni, de utána meg egy éttermes párbeszéd, amiben szintén nem sok szerepen volt, de az érzelmekre hatottam, mert cuki kisgyereket kellett játszanom, az sikerült, elsők lettünk. (Persze ez inkább a lányoknak köszönhető – Andrea, Paulina – lengyellány és még egy német, aki mindent tudott). És ahelyett hogy hazamehettem volna, mehettem főzőkurzusra. Ami alapból nem lett volna rossz. A múltkori csapattal főztem együtt, Cathrine, Pierre Luc és Jens. Waffel és c******* (most nem jut szembe, majd megnézem). Én csináltam Cat-tel a c-betűset. Tejfölt kellett forralni, utána lisztet bele, majd tejet és kiskanál sót. ÉS kész. És ezt esszük fahájjal és kristálycukorral. Meg kell hogy mondjam, hogy ez nekem, nem étel, hanem valami kotyvadék, amit megettem, mert sajnáltam a sok drága finom alapanyagot, de hogy én magamnak ilyet soha nem főzők többé ez is biztos. A waffel – ennek meg nem tudom a magyar megfelelőjét – tűrhető lett, de kicsit cukrosabb tésztával finomabb lett volna. De legalább inni szörpöt adtak.
És szenzáció, meg egyéni rekord, mert reggel kilenctől, este kilencig egyfolytában az iskolában voltam, több mint 12 órát, hogy ilyeneket kelljen megélnem…
Este már nem vacsoráztam otthon, csak bevettem a jó kis kedélyjavító gyógyszeremet és jó kedéllyel mentem aludni.