A használható bicóm!

2008-03-18-19, Kedd-Szerda

A biciklitúra!

Jó, későn keltem, mert sokáig voltam fenn, pakolgattam, és nem igazán igyeksződött felkelnem. Így az indulás csak olyan 10 körül lett, de akkor felszerelkezve, baloldalt egy biciklistáska, fölötte beszorítva a sátor és a polifoam, az első kosaramban fotóstáska, kulacsvíz és a térképszerűség. Hátamon a nagyhátizsákom, hálózsákkal, kajákkal, több mint 12 kg. Így egy kicsit ez visszavett az élvezhetőségből, de keményen nekivágtam. Az út eleje nem igazán volt érdekes, az autópálya mellett, a büdösben kellett nyomatnom az első 10 kilométert, de utána már szebb lett. A felfeléken nagy szenvedés volt, a lefeléken gurulás!, az egyenesen meg csigázás, nem igazán lehetett nyomatni ezzel a biciklivel. Utána egy folyó mellett vitt az út hosszan, mellékúton, szép és nyugis, majd utána már be Norvég föld közepébe. Szántóföldes, kis településes, majd nagyvárosos, majd kisúton a tenger mellett, majd át az első fjordon, hídon, majd a következő fjord. Ez itt már szebb útvonal volt, de annál technikásabb is. Állandó fel-le és szegény bicóm nem igazán bírta, de erről később. Ahogy közeledtem az első nagyobb város felé lett egyre több civilizáció, hatalmas hajókikötők, és az azt kiszolgáló infrastruktúra. De lassan sikerült csak elérnem a várost. A 50 km-es utat 5 óra alatt tettem meg. Mentegetőzöm egyből, mert persze végig tekertem, kétszer álltam meg inni, és nem csigáztam, de ennyivel megy a bicó. És útközben persze az is kiderült, hogy az eredeti cél, Stavanger nem az autópálya egyenes 230 km, hanem a kacskaringós tengerpart mellé telepített bicikliúton 360. Vagyis kicsit sok, és ezzel a tempóval lehetetlen a dolog. És persze Csütörtöktől rossz időt ígértek, úgyhogy megszületett a döntés, hogy vissza, haza. Ehhez a döntéshez segített persze még az a tény is, hogy szegény biciklim a sok felfelé tekerés megerőltetésétől középagy gyulladást kapott! ÉS ez nem vicc kéremszépen, reméltem, hogy még nem leheli ki a lelkét Kristiansand előtt.
Mandal eléggé tetszett, tipikus nyugis, tengerparti norvég kisváros, hajókkal, gyönyörű parkkal, ahol szívem szerint ott aludtam volna, csak necc lett volna, valószínűleg reggel a rendőrök ébresztettek volna, azt meg pont nem akartam. Homokos tengerpart, fenyő liget és és őzikék. Barátságos őzikék, vagy csak velem voltak barátságosak, nem is tudom. Ha nem ff film lett volna a gépemben, akkor fényképeztem is volna őzike portrét (Őzike, azt nézi, hogy őzik-e). Sajnos rén az nem volt – pedig kell csinálnom rénről fotót.
Itt ebédeltem négykor, de mivel el volt már döntve, hogy hazamegyek másnap, ezért a rizsnek láttam neki. Egész ehető volt, utána körte és műzli. Királyi kaja. Nézelődés után elindultam visszafelé, hogy találjak valami alvóshelyet, ahol nem zavarok és engem sem zavarnak az alvásban. Nem ovlt olyan egyszerű, mert minden be van építve (ezt nagyon nem szerettem, hogy alig volt olyan szakasza a bicikliútnak, ahol nem lett volna valami emberre utaló nyom). Végül egy nemzeti parkban találtam meg, amit kerestem. Persze itt is elég közel voltak házak, de már nem érdekelt. Tengerpart mellett, egy kis szikla tetején, körülöttem fenyőerdő. A sátram még sötétedés előtt felállítottam, de nem volt egyszerű sziklára, mert ez alagút sátor, így muszáj kicövekelni, de cövekek nem akartak a sziklába beleállni. Végülis a szél segítségével, majd gyökerek közé állított ékkel és egy kicsike fenyőfával oldottam meg. A sátor széleit nem volt esélyem semmivel se lecövekelni, de szerencsére volt hószoknyája (vagy gallérja) a sátornak, úgyhogy arra pakoltam négy nagy követ, amit 20 percet alatt sikerült összeszednem. Nem volt viharbiztos, de valamennyire szélbiztos helyen volt, egy éjszakát reméltem kibír. A szikla szélén ülve, a naplementét nézve ettem meg a vacsorát, a rizst és egy nagy narancsot. Ez olyan fél nyolc körül volt, utána sötét. Mit csinálhattam volna a sötétben egyedül egy lakatlan szigeten? Fogmosás után lefeküdtem, de egy jó darabig még persze nem tudtam elaludni, nem volt jó egyedül a semmi közepén. Azért egész sokat aludtam, de reggel már hidegebb volt. Legalábbis be volt fagyva a tenger széle.
Reggelire a maradék rizs, a sátorban, utána kicuccolás, sátorbontás, hogy átmelegedjek, mert hálózsák nélkül azért nem volt olyan meleg, majd a napocskában reggeli a tenger felett, a sziklán.
A hazafelé út már kevésbé volt izgalmas, hiszen ismertem. Nem siettem, mert szép volt az idő, fotózgatás, kulacstöltés kispatakból nézelődés. Az út eleje volt az izgalmasabb, utána a tengerparttól messzebb, a nagy völgyben már kevésbé. Viszont ott meg máshogy tettem egy kicsit érdekesebbé. Egy szakaszon más utat választottam. Persze egy idő után azt se tudtam hol vagyok, ami így térkép nélkül, Norvégiában a sehol, kicsit merész volt, de végül megkerültem, véletlenül.
Viszont így láttam olyat, amiről eddig csak meséltek. AZ ANYUKA TOLJA A BABAKOCSIT, LEVEGŐZTETI A KIS BABBÁT, ÉS KÖZBEN PEDIG SÉTÁLTATJA A KISLOVAT. Persze mivel ez egy kicsi ló volt állandóan rakoncátlankodott, ahogy már csak egy kiscsikó szokott volt. Egyébként rengeteg ló és rengeteg póni van itt mindenfelé. Láttam nagyszőrű kislovat, talán az volt a legaranyosabb, de mindenféle méretű és színű paci van itt. Takaróval a hátukon, mert azért még hideg van. És lusták, a földön feküsztek, még ilyet…
Végülis hazaértem, nagy fáradtan, mert küzdeni kellett a bicó középagyával, meg a sok súllyal, de kibírtuk. A végefelé, már a Norvég nénike is leelőzött.
Ennyit a túráról.

Otthon aztán kezdődött a csomagvadászat, mert kaptam a postától egy levelet, el is mentem vele a postára, ahol elmagyarázták, hogy ez Osloból jött, és a csomagom a vámolásnál elakadt, és vissza kell küldenem ezt a levelet, az aláírásommal, telefonszámommal, meg a norvég születési számommal. Hát nem volt egyszerű kideríteni a születési számom, meg aztán még küldtünk egy másolatot az útlevelemről is. Ja és persze még én fizettem a borítékot, bélyeget 10 koronáért, hogy majd hozzájussak a csomagomhoz. Naccerű. Még legalább egy hét.
Reklamálni is fogok, elég ciki, hogy egy hónap alatt ér ide.
Vacsira a maradék pesztóstészta, ketchuppal - nem tudom kitől tanultam ezeket az okos ízösszeválogatásokat.