Símúzeum előtt


Fram múzeumban
Csoportképek Osloból, ugye már mindenki ismer mindenkit, nem kell bemutatnom


2008-03-07-10, Péntek-Hétfő

OSLO TRIP

Most tudatosult csak bennem, hogy igazából ez négy nap volt. Hosszú.
A reggel és délelőtt magányosan, mert ugye én időben vettem jegyet, azt amit ők mondtak, én olcsón, ők persze drágábban már nem akarták, úgyhogy ott is hagytak, mehettem egyedül. Olyan szempontból jó volt, hogy én jó fajta busszal mentem, modern, emeletes Neoplannal, természetesen fent ültem, onnan néztem szerteszét. Kényelmes, jó hőmérséklet, nagyon sok hely, és a sofőr nyomatta rendesen, vagy százzal. Kicsikét aludtam, vagy legalább úgy tettem mintha.
Buszpályaudvaron fogalmam se volt merre. Kisétáltam, szépen megtaláltam a villamost, és a jegyautomatát. Napijegyet vettem 60 koronáért. Mint később kiderült ez félig jó ötlet volt. Pont elértem a villamost, de a hátsó ajtón nem fért fel a csomagom, túlméretes, de középen még becsusszantam. Három megálló a belváros szívében, buszok, villamosok és taxik között lassúzva, persze késésben. Átszállásnál szintén magam akartam megkeresni a buszt, ami így kicsit hosszabb ideig tartott, mert rossz számra emlékeztem, és olyan itt nem létezik. Megnéztem, megtaláltam és pont rajta voltak a többiek, az ilyenhez van érzékem, én azt hiszem.
A FRAM múzeumot néztük meg (gyk-nak, mint én is voltam: Fram az a hajó, amivel Nansen sokoat kutatott az Északi-sarknál és Amundsen szintén ezzel a hajóval hódította meg az Antarktiszt). Nagyon jól néz ki egy ilyen nagy hajó, egész érdekes volt az egész múzeum, de a sarkkutatókat sajnos nem tudom megérteni. És már itt voltam először vacak. Kifelé menet olyat csináltam, mint még soha. Hiába, nem tudok viselkedni, amikor ilyenekről van szó. Na nem kell rosszra gondolni.
Utána haza, a panzióba, 260 koronáért egy éjszaka, a többiekkel, 9 személyes szobában. Borzasztó szállás, a folyosón és az étkezőben is lehetett dohányozni (nem hiszem, hogy legális), mi voltunk 6an, egy ember dohányzott, megkértük, hogy ne tegye, míg eszünk, kiment megkérdezte, hogy szabad-e és folytatta. Majdnem megvertük.
Rob lesérült, elesett az utcán, meghúzta a bokáját, kórház, mankó, másnap haza. Kár érte. Nekem annyira fájt a torkom, hogy beszélni se volt kedvem, bebugyoláltam, legyömöszöltem kenyeret, szuggeráltam. Reggel én is úgy éreztem lehet inkább haza kéne mennem, mint ki a téli hidegbe sátrazni. De akkor teljesen leamortizálódott volna a mi sátorcsoportunk. Okos voltam, vagy inkább amilyen szoktam lenni, maradtam. Használtam a tegnapi napijegyem, lepecsételtettem, azt hiszem ezzel kell aktiválni, lehet trükközni. A metrón nekünk még jutott hely, de utána full-ra telt, mindenki a versenyre ment. Megérkezés után felkamáslizódás, lesétálás a táborhelyig, sátorállítás. Karen úgy döntött, hogy velem alszik, mert ő is beteg, ne fertőzzünk. Jó választás. Természetesen a mi sátrunk állt először, pedig csak ketten építettük.
Osloról, majd külön!
Délután nagyrésze a verseny nézésével, 30k és 50k, unatkozással és fázással telt el. Nem akartam bemenni a többiekkel az étteremben, így kint magányoskodtam. Viszont elmentem felfedezni a környéket síkkel, főleg, hogy ne fagyjak. Jó ötlet volt a vasárnapi éjszaka szempontjából. Délután a verseny után a nyomon még csapatostul elmentünk egy 10 km-es túrára. Odafelé rendesen hajtottam, versenyeztem a tanárral, persze mondanom se kell ki nyert. Csak aztán amikor elkezdett a szívem környéke fájni, akkor megijedtem, hogy lázasan nem biztos, hogy max.-ra kell járatnom magam, szívizom-gyulladást elkerülendő, úgyhogy lenyugodtam. Egy hüttéhez mentünk, kaptunk ajándék fánkot és Johne meghívott mindenkit üdítőre, kedves gesztus. Visszafelé gyors vaxolás és persze elkezdett esni az eső. Nem is hagyta abba.
Vacsorafőzés hosszasan esőben, pesztós tészta, de az orkán szél miatt, ahogy kiszedtük a tányérba a második falat után már ki is hűlt. Viszont Rhune (Johne egykori tanítványa, aki feljött hozzánk) hozott mindenkinek virslit, krumplipalacsintát és ketcsapot, így még ettem két laza hotdogot.
Utána a fiúk elpakoltak, ha már nőnap volt. ÉS végül be az étterembe, az előadásokhoz. Persze nekem mindkét sátortársam otthon volt, így egyedül adhattam elő, szenvedtem vele rendesen.
Fogmosás, alvás. Reménytelen, hogy az átázott kabátom, kesztyűm megszáradjon. De legalább a hálózsák meleg. Este.
Reggel ébredés valami nedvesre, lefagyott lábakkal (lehet egy zokni azért nem ártott volna). Hálózsák csupavíz, alulról, kívülről, mindenhonnan átázott. Kabát többi szintén vizes, bakancs is, mitől száradtak volna meg?
Kint legalább csak köd volt, nem esett. Reggeli meleg, valami vízzel felöntött búza vacak, sok cukorral elviseltem, de magamnak nem csinálok ilyet többé. Hozzá kis meleg szörp, de ez a mosatni málna, eléggé ihatatlan. Gyors pakolás, csuromvizes sátor. Who cares? Hát én, mert még egyet aludnom kell itt. Mert csak hétfőn van visszajegyem, akkor volt olcsó. Pedig mentem én volna vissza velük és most, épp eléggé voltam én beteg.
Lecsúszás a Holmenkollenhez, többiek sok eséssel, lefagyott havon. Rhunétől végre megtanultam, hogy miért és hogyan működik a sífutó léc, és egyből kétszer olyan hatékony lett a technikám. Becserkésztük a símúzeumot, ingyen mentünk be, mert zárva volt, de Johne elinézte, hogy bejussunk. Utána a síugróversenyre hauzdutk be magunkat ingyen. Basecamp, ebéd, majd a rengeteg ingyen ajándék levadászása. Egész doboz helyi Jó Reggelt keksz, tejesitalok, narancs, kakaó!!!! (most előszőr Norvégiában), stickbread és még begyűjtöttem 5 db ingyen buffot. A nézőtérre az én vezetésemmel lógtunk be, így elsőrangú helyről élvezhettük a versenyt. Hihetetlen milyen sebességgel jönnek. Bázisugrás mellé a síugrás is felírtam a listámra.
Délután könnyes búcsú a helytől, ez volt az utolsó verseny, az átépítés előtt, majd szintés könnyes a többiektől, és elindultunk Tommal vissza az erdőbe. Aludni.
Az úton mentünk vissza, de aztán kicsit letértem a tegnap látott hely felé. Ott volt, egy versenyről maradt sátor (értsd iglo, kb. 100nm). Jónak tűnt kivülről, de vízben állt az alja. Viszont találtunk bent innivalót. Ittunk is, maradt is. Viszont vele szemben volt egy kis házacska, megpróbáltam ajtó nyílt, 2x2 méter, padocska, tető. Nem volt kérdés hol alszunk. Hálózsákokat kiakasztottuk száradni, nem mintha ért volna valamit. Visszamentünk a sátorba, hátha találunk valamit a koszos földre. Kartonok. Nice. Pakoljuk a kartonokat, először simán csak lapok, aztán a következőből kiesik egy süti. Három ipari méretben nagy karton csokitorta. Hát ettünk belőle elővacsorára, vacsora előtt, vacsora után és reggelire. És pakoltunk a többieknek is. Alvás nyugis, de reggel is vizes hálózsák. Reggeli, tortával, majd jöttek egy ember sátratbontani. Persze lebuktunk, mert az éjszaka kivételesen esett a hó, nyomok mindenhol. De nem is haragudott, csak megkérdezte volt-e ott más is. Azért gyorsan elhúztunk. A metróra lefelé nem vettünk jegyet. Megúsztuk. Szálláson otthagytuk a cuccot, elsétáltunk a Vigeland parkba, nézelődés, ebéd (természetesen tiszteletünkre eső), aztán séta a bevásárlóutcában, majd két turnusban haza. Tomnak másik járatra volt jegye. Én még megnéztem a most épülő új Operaházat is, ígéretes. Hazafelé nyugis, alvással. A kabáttartóban találtam két takarót. Úgyhogy végre van takaróm is, csak ki kell mosni őket.
Pakolás, evés, pihenés. Tanulás csak másnap. Korahajnaltól.