A nem nyert póló-tervek. A nyertest nem rakom fel, abból lesz a 2se póló. De további infók csak a Mityától!

2008-03-16, Vasárnap

Gyönyörű idő végre. Annyira gyönyörű, hogy egy pólóban és egy vékony pulcsiban mentem ki az utcára, és nem is fáztam. A program a környék egy részének felderítése, sziklamászási szempontból. A térképemen már nagyjából be voltak jelölve a falak, de hát persze élőben megtalálni azért nem ugyanaz, meg hogy mennyire vannak kiépítve stb.
Útközben a buszpályaudvarnál összefutottam Corneliaval, aki épp az anyukájára várt, mert mennek együtt Stavengerbe, meg Bergenbe túrázni a húsvéti szünetben. De amíg nem jött a busz beszélgettünk vagy húsz percet. Persze ahogy megjött a busz elmenekültem, azért mégiscsak félelmetes lehet egy osztrák anyuka (pedig mondhattam volna neki Grüss Gott-ot! biztos örült volna neki).
Utána becserkésztem a sziklákat, a biciklit leparkoltam a parkolóban és nekivágtam az erdőnek. Persze okosan az utcai cipőmben mentem, pedig már otthon tudtam, hogy bizony a bakancs kéne, csak abban nem szeretek biciklizni. Már 100 méter után elakadtam, mert a falak megközelítése sem túl egyszerű. Sziklákon, gyökerekben kapaszkodva azért nem veszélyesen megoldottam. Az elős helyen, csak megmászhatatlan 7, 8 –as falak, viszont egy méterenként szögelve, ami végül is megint csak mindegy, mert csak felső biztosítással mászok. A következő falat sem volt egyszerűbb megközelíteni, de legalább ott már jóval több megmászhatatlan fal volt. De itt már van olyan is, amit esetleg megpróbálnék. Viszont a fal tetejéről van a legjobb kilátás Kristiansandra, hogy ezt eddig én miért nem tudtam? És valószínűleg laknak erre rének, ez komoly megállapítás!
A következő falig nagy túra volt, útnélküli dzsumbujban és sziklák közt lemerészkedéssel. És ráadásul teljesen véletlenül találtam meg, mert felmentem egy nagy kőbányába, ami úgy nézet ki mintha, de nem az volt. Viszont egy nagy fekete macska halálrarémisztett, amikor kiugrott a sziklák közül. Viszont meglepően fürgén menekült el cica létére. Biztos ez is egy félvadcica, mint amit a múltkor a tónál láttam. De ő vezette rá a figyelmemet a zöld kötelekre, amik valami utat jelöltek. Követtem és rátaláltam egy pár kötéllétra szerűségre. Megpróbáltam, de fotóstáskával nem ment a felmászás, úgyhogy otthagytam a gépet és nélküle másztam fel a köteleken. Többet kellett másznom mire felérkeztem, mint hittem volna, viszont fent a sok megmászhatatlan fal mellett találtam egy könnyűnek tűnőt is. Hát majd itt kezdünk a többiekkel talán, már ha képesek egyáltalán eljutni a beszállási pontig. Visszafelé egy kicsit jobban féltem, mert már tudtam mennyire kopottak a kötelek, amikbe kapaszkodok – remélem csak a köpeny.
A következő úticél a síugrópálya volt, nem is tudtam, hogy itt is van. Ráadásul kettő is, és mindkettő inkább csak gyakorló, mint normál. itt kéne elkezdenem tanulni, nagyon is! És találtam egy gyönyörű narancssárga Sigg-szerű kiskulacsot. Kicsit összenyomott, de jó lesz a színe miatt.
Repülni nem tudtam, pedig biztosan lehettet volna, de nem volt ki, aki légteret kérjen nekem! Ááá!
Már nem sokáig bírom így.