Tegnapi kép, de az ernyőm azért hiúzik rajta...

2008-05-04, Vasárnap

Második repülésem.
Reggel nem indult ma se repülés biztosan, a gép előtt görnyedve vártam egy emailt, hogy mikor hová. És aztán írt Torvald, és mentem.
A mai nap Eiken nevű hely, nincs fotó, tán nem is lesz. Hihetetlen jó hely, nagy kopár hegycsúcs, sziklákkal, erdővel lejjebb, termikbányákkal. És persze autóút van felfelé. Érkezés után kupaktanács a leszállóban, majd fele autóba gyömöszölődve fel. Séta a starthelyhez, szokásomhoz híven, pakolás és repülés. Torvald gyorsabb volt, mert csak 20 perce volt repülni sajnos. Kirepült a szélirányilag megfelelőbb fal elé és ott tekerészett, alaposan felfelé. Mentem utána, a starthely után a kicsit lee-oldalas, termikbubi csukogatott, de fogtam az ernyőt, nem nehéz, mert nem az én méretem. Kb. a második termikkel kitekertem vagy 150 métert, kicsit tekertem együtt Torvalddal, aztán ő elsiklott a leszálló fölé, én meg a következő termiket koppig tekertem, ami +1500 métert jelentett, és 2000 méter fölé emelkedtem. Hogy ott milyen látvány volt, azt sajnos még magyar szavakkal sem tudom leírni. Láttam a 80 km-re lévő tengert, mindenfelé havas hegycsúcsokat, zöld völgyeket, befagyott, vagy már megolvadt tengerszemek mindenfelé, amerre a szem ellát. Nagyon gondolkodtam távon, csak fogalmam se volt merre kéne, és a sok havas, lakatlan táj nem vonzott annyira, úgyhogy elrepültem a gerinc mellett, a következő völgyet átrepültem egy szép csúcshoz, hogy majd ott találok termákot. Az nem volt csak, süllyedés, nagy. Menekültem el, de sok magasságot vesztettem. A völgyet még átrepültem, aztán a gerinc mellett próbálkoztam, de ott csak turbós, irgalmatlan termikbubikkal sikerült szinteznem, magasra nem ment. Úgyhogy végül a leszállás mellett döntöttem. Nem értem már vissza a leszállóig, de egy szép nagy zöld réten landoltam. Kis séta után megállt egy Pajeros anyuka, hogy a leszállóba megy, ha akarom elvisz. Why not? Thank you!
Onnan meg húsz perc várás után szintén akadt felszállításom. Csak ezalatt a 20 perc alatt Odmund és Toralf (a szombati távrepülők) szintén kitekertek és mire startkész voltam már alig látszódtak. Evett a fene megint. Repülgettem, visszaszállogattam, kitekertem felhőalapra, felhő alatt, de egyedül nem mertem elindulni, még telefonszámokat se tudok és egyedül a semmi, nemtudomhol közepén nem vicces. úgyhogy játszottam inkább, széllel szemben átrepültem a völgyet, a következő gerinc utánig, amíg adta, utána megrepültem a reggeli háromszögem a másik irányba, sok tekerés megint, játszódás. B-stall, merülő, wingover. A wingovernél mindig az van, hogy megijedek, amikor már igazán nagy lenne, és visszaveszek a lendületből és érzem, hogy pont ez amit nem kéne, hanem folytatni, így csuk is a külső, de még lendület közben visszanyitottam mindig. Na meg volt alattam vagy ezer méter, úgyhogy inkább itt.
Ma én voltam az utolsó, szépen lespiráloztam és leszálltam a fenti parkolóba, csodálkoztak ma is persze. Aztán megjött a sofőröm és hazamerciztem.
Aztán egy szépet beszélgettem még este, azért voltak a jó jelek.

Azt meg persze majdnem elfelejtettem, hogy az ernyővel nagyon nem vagyunk valahogy egysúlyban. Nem tudom, hogy most ő túl nagy, vagy én vagyok kevéske, de a fülei és a fékek is nagyon puhák, a fülei elég gyakran lapozgatnak és még egy rendes féloldalam is volt, ott meg csak lazás korrekcióra reagálva semmit nem akart lepörögni, pedig egy tisztességes 2-3-tól elvárható lenne, hogy legalább megpróbáljon. Meg lassú. De megvagyunk barátságban.