
A helyiek kedvence, nekem már kicsit elcsépelt

Az utcánk színes házai

Ha majd egyszer öreg leszek, remélem mellettem is lesz valaki így...
2008-04-28, Hétfő
Esős nap, úgyhogy iskolai szabadonválaszthatóankötelező programot, szubjektíven töröltük Janaval és Monival és nem mentünk sehová-
Helyette csináltam egy nagybevásárlást, mert mér mindenem nem volt, vettem sajtot, virslit, cukrot (ezt csak biztonság kedvéért, még van az előzőből, de cukorból sohasem árt), margarint, kenyeret és 5 kg krumplit. Hazacipekedés közben meg fotóztam néhányat, lett köztük egykét igazán nice kép is, majd felrakom a piacasamra.
Délután nekiálltam tanulni és egészen megjött hozzá a kedvem. Úgyhogy haladtam is vele valamennyit, este fél kettőre kész is lettem a mai napi adaggal, azaz az első oviról készült riporttal. Ha mindennap befejezek egyet, akkor rendben leszek.
És délután elmentem futni, csak úgy pihenés képpen, persze abban a pillanatban kezdett el esni az eső is…De szeretek esőben futni, úgyhogy rendben van, sőt annyira megjött a kedvem, hogy egy sokkal nagyobb és szebb kört csináltam, a tervezetthez képest. Több mint másfél óra volt, de a párolgó folyó mellett mentem haza, ami fantasztikus látvány volt – és plusszban nagyon sok ingyen adrenalint kaptam a csúszós sziklákon és gyökereken lefelé száguldva.
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home