Vitorlázórepülős nap

Gombóc szólt, hogy mehetek vele repülni, hát persze, hogy mentem, még soha nem repültem vitorlával.
Az akró géppel mentünk, abba férünk be ketten...
ejtőernyő, sapka, napszemüveg, szép lehettem.
Felszállás lazás, 400on leoldottunk onna girheltünk 1400re mindenféle szirszarba, 1000 fölött kezdett jó lenni az idő, addig hasfelforgatás. A felhőből én vittem tovább a gépet, elképesztő, hogy mennyire érzékeny egy ilyen botkormány, az elején rendesen küzdöttem, hogy egyáltalán egyenesbe tartsam a gépet, aztán az irány megvolt, onnan meg mindig lelassultam és onnan kellett újradönteni és gyorsítani. Gyúróról repültünk át a Velencei tóig két-három termikkel, Gombóc termikelt, azt még nagyon nem éreztem ezzel, hogy hol is lehetnek, én siklottam a következő felhő alá.
Azért a Velencei-tó után már eléggé rosszul voltam, szegény hasam forgott, úgyhogy mondtam, hogy jobb lenne visszamenni, úgyhogy visszafordultunk, de egészen be voltunk süllyedve, tekerte Gombóc, tekerte, de minden felhő ami alá bemenentünk már kezdett szétesni, a közelbe semmi bíztató, úgyhogy fogyott szépen a magasságunk.
Aztán ki néztük hova szállunk le, azon meg kb. 30 méteren változtattunk, és inkább búza lett a kukoricából.
Furcsa is volt, amikor 110zel a búza közé landoltunk, ahogy arattuk a búzaszemeket, aztán hamar lefékeződtünk. Élünk, semmi para, kiszállás, gépnek semmi baja.
Be a faluba, bolthoz, szereztünk traktort, nagy nehezen kihúzattuk a földútig, hogy konnyebb legyen a szállítókocsival.
Aztán a faluban vártuk, vagy 4-5 órát, addig barackot, kiflit, nápolyit ettünk meg tejet ittunk, amíg megjöttek, a viharral együtt, pont megvártuk a zivatart. Úgyhogy esőben, majd utána szivárványban szedtük szét a gépet és pakoltuk el. Meló volt, úgyhogy nem nagyon tudtam fényképezni...
Hát első repülésnek kalandos volt, de legalább jobban beleláttam az egész működésébe...
És túléltem, meg nem is én lennék, ha nem ilyenek történnének velem, nem?