2008-02-23, Szombat

El hívtak kirándulni, Kristiansand legmagasabb pontjára. Mondtam nekik, hogy maybe. Kelés sikerült időben, de reggeli után nekem még boltba kellett menni, mert ha szombat reggel nem megyek el kenyérért, akkor délután már nem lesz olcsó fajta. Így a ház előtti találkozó helyett én a boltba mentem, utána meg haza. De mivel fél órával később az egyetemnél szintén volt egy találkozó, bicóval simán odaértem. Nagyon gondolkoztam sokszor a visszaforduláson a túra elején, mert az eső is elkezdett esni, ráadásul én csak a windstopper pulcsit vettem föl és nálam volt a fényképező is, bár csak a régi. Ráadásul ezek olyan emberek, akikkel nem vagyok annyira ismertségben, de aztán szerencsére folytattam velük az utat. Voltak teljesen új emberek, két béna lengyel csaj, akik csak barátnők, de volt egy német és egy osztrák lány is, akik most jöttek, de majd itt fognak tanulni. A túrán persze már voltam, ugyanoda mentünk fel, ahol voltunk a tisztaesős-térképészkednitanulós túránkon is, de legalább így tudta, az utat és leaderkedhettem. Egész jól elbeszélgettem, meg megbarátkozgattam. A csúcson persze orkánszél volt, olyan szélrefekvősfajta. Pedig reggel még a repülésen is gondolkodtam. Csúcskönyvbe írtuk magunkat, majd átmentünk egy másik kilátópontra, ahonnan sokkal jobban lehetett kilátni (a marha tanár, hogy a múltkor miért nem vitt minket oda…) csináltam pár jó fotót is ott, és ami a legjobb, hogy megállapítottam, hogy talán egészen lehet is majd ott repülni. A „starthely” legalább tiszta, egy nagy sima szikla, szokásosan nagyon rövid, és a széle csúszos, majd 4 méteres függőleges fal (ahol viszont talán egész jól lehet majd bulderezni), 3 méteres terasz, majd hosszú fal. Nincs sok lehetőség rontani, és kell alapszél, sok! Leszálló van, bár leginkább a folyó túloldalán, ott viszont egész nagy, ráadásul könnyen elérhető, simán kiadja az 50 méteres folyót is (legalábbis remélem) és talán még a folyó itteni oldalán is van. Majd remélem egyszer meg is repülöm. A baj csak a minimum 4 órás össztúra, nagyzsákkal! Sajnos a nézelődést a túl nagy szél hamar szétfagyasztotta, így turbulens leeoldalon, raktam nekik tűzet. Megnéztem hogy csinálták volna nélkülem. Nem gondoltam, hogy ekkore túra lesz, ezért csak egy narancs volt nálam enni, még szerencsére, hogy Daggy volt annyira szociális, hogy csinált egy nagy adag stickbread tésztát, így süthettem magamnak. A végén még két virslit is szereztem. Visszafelé sajnos egy darabig ugyanazon az úton mentünk, de aztán én egy kis csapatot elvezettem másfelé (a többi puhány elfáradt 6 kmtől). Daggyt, Tomas-t, és az új osztrák lányt – akinek még nem tudom a nevét. Szegény egész úton hozzá se szólt senkihez se, csak a barátnőjéhez, úgyhogy egy kicsit odamentem hozzá beszélgetni és szerintem úgy örült neki. (Én is úgy szoktam örülni, amikor valaki odajön hozzá beszélni…tudom milyen érzés) kiderült, hogy tanítónéni lesz, és Ausztriában is nehéz találni állást a tanároknak. És hogy szeretne siklóernyőzni majd!
Vacsorára megettem a maradék rizst hidegen, majd a maradék kukoricát kis reszeltsajttal keverve sok mustárral, kevés majonézzel (még mindig borzasztó, legközelebb, azaz hamarosan másfajtát veszek majd) és sok cukorral!
Este hívott Frida Vorspilre, de persze mondtam, hogy nem, mondjuk mert fáradt vagyok. Erre elkezdi, hogy ez rosszkifogás…Milyen dolog ez mi? - kérdezem magamban. Mondtam neki, hogy ez van, de helyette mutatok neki valamit és megmutattam a 20d-t, mert ő itt médiaszakos. Hát erre mondta, hogy utál – erre én meg mondtam, hogy pont ezért nem mehetek, mert utál! Okos.