Remélem lesz majd ilyen idő is...

2008-02-01, Péntek

A megázós túra napja, mindenkinek be is harangoztam, hogy milyen rossz lesz nekem szétázni. Felkelek, korán, nagy nehézségek árán, és nem esik. Hoppá. Nem közömbös. Készülődök, reggelim nincsen, mert a kis maradék kenyeret muszáj elvinnem ebédre, hogy legyen valami. A talált lengyel müzlit nyomatom egy fél banánnal, fél körtével és kis joghurttal, mert megnéztem és két napja lejárt a minősége. (Pedig rosszabb napokra tartogattam desszertnek, hogy valamivel feldobhassam magam, de a joghurtok olyan fajták, hogy megromlanak. Tisztára elszomorodtam, hogy a drága pénzen vett luxuscikkemmel addig vártam, míg rossz lett, de a sok tartósítószernek köszönhetően – takk – még ehető volt). A maradék banánt és körtét pohárba felvágva, maradék joghurt rá (meggyes, darabokkal) és jól megtámogatva cukorral és fahájjas cukorral, estére a szétázás után szívmelegítőnek…
Majdnem elfelejtettem, hogy persze, ahogy elkezdtem a cipőm kötni elkezdett esni. Csak rám várt, az a gonosz.
Gyors pakolás, és lassú körülményes öltözködés, hátha, jól átgondolt öltözékem nem fog átázni. Pár percet késtem is, de nem én voltam az utolsó. Nem is magam miatt, csak a folyosón, kora reggeli kilenc órakor találkoztam kedves szomszédommal, akit ugyan nem ismerek, de aranyos lánynak tűnik, ezért úgy döntöttem, hogy ezt az utat rászánom. Delphine Colette, francia, Párizs mellől, és norvégot tanul angolul, nagy bánatára. Miért nem lehet norvégot norvégul tanulni?
Túra előtt rövid cuccösszepakolás, az egyik szertárból, nem kevés, nem rossz minőségű cucc, nem kis helyen van, csak hogy ne legyen már annyira túl elragadtatva. A cuccokat persze közösen kellett volna vinni, a hátizsákokba szétosztva, de én lazáztam és övtáskába jöttem, amibe közös cuccok nem igazán férnek. De azért egy polifoamot felkötöztem magamra, hogy ne legyek annyira antiszoc. Ja és vicc! Tűzifát vittünk az erdőbe, nagy hasábokat.
A túrától mit mondhatnék. Szép tájakon mentünk, tavak, nyírek, fenyők, és a kedvencem, amikor a nagy, vízszintes sziklákon kell menni. Ebédre sátrat vertünk, vagyis egy menedéket csináltunk a nagy ponyvából, amit vittünk magunkkal, 9-en kényelmesen elfértünk, és még tűzet is raktunk alatta. Alatta! A tanárbácsi nagyon igyekezett meggyújtani, a tuti elméletben nagyon jól működő nyírfakéreggel, de csak a segítségemmel sikerült neki. Vagány vagyok. Tom, pedig tanított egy egész jó tábortűzi játékot. Nem árulom el, majd az olyanokkal inkább játszom.
És akkor most itt mondom el, hogy mennyiképp neveznek. A Győző nevet, a magyarokon kívül senki se tudja normálisan kimondani. A Gy-t és az ő-t nem tudják általában, de van gond a z-vel is. A leggyakoribb változatok: Gyűszü, Dzsőző, Jőző, Zsőző, stb. és ezek variációi. Már elneveztek Juice-nak is, mert azt könnyen ki tudják mondani. Már mindenre figyelek. Pedig olyan szépen is lehet azt mondani, hogy Győző, van rá mintám. Szép hosszan nyújtott ő-kel, magas hangon, kedvesen. A kabátom persze már ekkor is vizes volt. Azaz az ujja és az alja, a többi helyen egész rendesen dolgozik a Gore-tex, de itt már nem bírja, bár lehet, hogy csak a szélei mentén nedvesedik át folyamatosan. A cipőmben még hosszú ideig reménykedhettem, mert tegnap alapos voltam vele. A túra vége felé azért elállt az eső, akkor ázott be a bakancsom. Ennyit értem neki…
A legizgalmasabb és legszebb része volt a túrának a hajó alakú kilátópont. Mikor senki nem figyelt csináltam is egy kézenállást, olyan jó kézenállni. Vagyis sokkal jobb kézállni. Majdnem lecsúsztam 4 métert a sziklán, mert játszottam. Szokásos? Aztán elkóboroltam, mert talán találtam egy unplugged starthelyet. Kicsit kicsi, talán elég turbulens is, és nem tudom van-e leszállója (ott a folyó, az legalább édesvíz), majd megvizsgálom jobb időben, ernyőbirtokában. Azért összességében nem volt olyan rossz, kibírok én mindent.
Otthon száradás, majd kaja, mert igen csak aktuális kérdéssé vált. Hagymás krumpli, mustárral. Ennyi, mert a virslim épp elfogyott. Kétszer ez. Éhezek, nem szeretek. Najó, megettem a desszertem, ami pro-finom, de nem táplál igazán. A legtöbb ember szerintem nem is tudja milyen az, hogy éhezni…Amikor az ember minden este úgy fekszik le, hogy éhes, és persze emiatt úgy is ébred reggel. De legalább, így egy nap kétszer-kétésfélszer is van egy olyan alkalom, aminek meg lehet adni a tiszteletet. Az evésnek!