Kedvenc gyerekfotók, mert csináltunk is sok képet, persze nem ezeket...

2008-03-28, Péntek

Korán kelés, hétkor. Talán az első napot leszámítva ez a legkorábbi. Reggelire melegszendvics, teafőzés a tegnap szerzett teából és a két tortaszelet ebédre.
Lent találkozó Janával, biciglivel a buszmegállóba, természetesen jót kaszálnak rajtunk, 27 korona a sima buszjegy és ezt majd még visszafelére is meg kell venni. Jó a szervezés, a buszon már ott ült Moni és Tom, a csapatunk másik része (Nora nem jött, mert ő is volt tegnap bulizni, de reggel már nem volt legény. Az ovihoz nem volt megfelelő térkép, így helyi útbaigazítással hátulról közelítettük meg az ovit, két kerítés átmászásával. Épp indult a csoport, de még utolértük őket. Hogy hová megyünk nem tudtuk, csak mentünk a gyerekek után. Aztán megálltak a parton és leültek…Gyanús volt a dolog, hogy miért van mindenkin mentőmellény, de az óvó néni felvilágosított minket, hogy bizony egy szigetre fogunk hajókázni, ahogy ők azt teszik minden nap. Jött is a hajó, a gyerekek, egyesével a nevükön szólítva szálltak be. Három óvó néni volt, egyik a parton, a következő a korlátos híd után, a harmadik a hajónál pakolta be a gyerekeket. A hajóban aztán nem nagyon törődtek azzal, hogy ki mit csinál, volt aki térdel, mászkáltak – én inkább ott féltettem volna őket, de nem történt semmi. Kiszállásnál is hasonló procedúra. Akik kiszálltak a 10 méterre lévő fal mellett sorakoztak. Mikor már mindenki ott volt számolás (mint minden 10 percben), de a gyerekek is mondták a számokat, így tanulták azokat. Rövid séta után levehették a mentőmellényeket, aztán 50 méter múlva megérkeztünk a galpahükhöz. Benne padok, mindenkinek pohár-tálka, könyvek, kampók. A gyerekek szabadon mindenfelé, mindenki amit akar. Volt aki nyulat etetett, sziklát-fát mászott, síelt, köteleken játszott. Aztán mi is beszálltunk, amennyire bírtunk a semmi norvégtudásunkkal. Kardoztam velük, fáramásztam, nyulatetetettünk, stb. A gyerekek akkor ehetnek, amikor akarnak, van egy nagy doboz, abba van az anyuka által csomagolt szendvics, tanulja meg a gyerek mikor eszi meg. ÉS persze ezek az óvó nénik is azt mondták, hogy soha nincs semmi komoly sérülés. Néha azért féltettük a gyerekeket. Viszont ami hibának tűnt fel, hogy egyáltalán nem játszottak velük, csak felügyeltek, segítettek, néha tanítottak, pedig a gyerekek élvezték, amikor mi játszottunk velük. Volt közös levesfőzés a tűzön, néha a gyerekek is kutyultak rajta, de nem hiszem, hogy ettől tanultak volna bármit is. Nem szabad elfelejtenem az antiszociális kislányt sem, aki először, amikor Tom mellé ült, fogta magát felállt és arrébbült. És csúnyán nézett. A végén már velem nevetett, jó. Mi van, amit nem szabad elfelejtenem? Hazafelé ugyanaz a szigor, de beszállás előtt éneklés, majd velünk énekelnek a gyerekek tanítással.
Persze jó hideg volt egész nap, de én fel voltam öltözve, a többiek nem, jól szétfagytak.
Busz után még kenyér és akciós darálthús vásárlás, majd haza.
Este rizs, jól megsütött virslivel, borsóval. Film: Sweeney Todd, de nem fejeztem be, mert fáradtka voltam, majd holnap.

MÁR KRISTIANSANDBAN VAN A CSOMAGOM, HOLNAP A KEZEMBEN LESZ!