2008-04-02-04, Szerda-Csütörtök-Péntek

Snowhall-trip, Hovden
Reggeli kelés, reggelizés stb. a kis hely ellenére is egészen jól és főleg gyorsan sikerült, és persze nagyon is kész voltunk időre, sok tartalékkal, és persze akkor derült ki, hogy késik a busz, majdnem egy órát. Úgyhogy várhattunk.
Viszont az időjárás gyönyörű, aminek én csak félig örültem, mert ugyebár a napszemüvegem otthonmaradt, vagyis inkább ne sütött volna annyira, vagy legalább néha egy-egy felhő árnyékolt volna egy kicsikét. De sütött, mint a fene, annyira talán nem is rossz.
A busz megjött, 20 koronáért szállított 5 percet, és épp, hogy felfértünk, kicsike busz, sok tanulóval. (Mert itt a norvégokkal együtt vagyunk). A rövid eligazítás után elindulhattunk volna teljes csapattal, de a mi csoportunkból, a szépséges Helenának (nem annyira szépséges, de ez olyan görög drámai jelző, hogy ne kelljen mindig a nevét leírni…) eltört a hátizsákja, úgyhogy a busszal ő vissza is utazott és vett egy újat. Per a másik kiscsoporttársunk várta meg. Ilyet normálisan nem szabad csinálni, de most a szuperjó idő miatt lehetséges volt, nem túlságosan veszélyes. Csakhogy érthető legyen a kiscsoport, nagycsoport, nagycsapat probléma – Egy tanárnak volt két kicsi, így alkottak egy nagycsoportot és a nagycsapat a négy tanár nyolc csoportja, legalábbis nálam. Én Johnevel a hő-fő tanárral voltam, Monival, Noraval, meg a Szépségessel és Per-rel (néhányan emlékezhetnek rá). Úgyhogy kicsikét alacsonyabb létszámmal indultunk. Kaptam waxot Hanna-tól, így nem annyira csúszkáltam, mint nélküle – de a halpikkely akkor is ezerszer jobb.
Az út odafelé eseménytelen, sok megállással, már tanulói vezetés gyakorlással. Megérkezés után rögtön ebédelő hely ásás, rövid ebéd, majd tanulás. Lan, a szuperangolatom tanárunk, mutatta meg, hogyan kell hó-profilt vizsgálni. De erről vannak jegyzeteim szerencsére, ez nemcsak a hóbarlang építésnél fontos, hanem szintén sítúrázásnál is, amikor lehetőleg lavinanélküli útvonalat kell találni. A lavina nem kutya, ezt legalább megtanították. Aztán hómélygé vizsgálat lavinaszondával és bőven több, mint elég, azaz legalább volt négyméter, úgyhogy rövid eligazítás után nekikezdhettünk a barlangoknak.
Hétköznapi amatőrként azt hittem, hogy majd tipp-topp, hamar kiássuk a barlangot, aztán luxuskodhatunk. Én naív. Kezdetben vala könnyű, amíg a külső friss havat kellett kilapátolni, de aztán már sokkal inkább bányászat volt, mint ásás. A feladat, hogy áss egy vállszélességű, legmagasabb ember magas alagutat, majd két oldalt, kb. combmagassságban áss hozzá két alvóhelyet. Aztán már csak az ajtóhoz kell hótömböket vágni. Háhá. Csak az első méter után szenvedés volt az ásókkal, inkább csákány kellett volna, vagy méginkább lángszóró. A legrosszabb, hogy ugyebár nekem nem a legjobbak a ruháim, így nedves voltam elég hamar. A bakancs hamar átázott, a kamásli csak belül volt vizes, de az az izzadtság miatt. A kabát ujja és alja víz, kesztyű teljesen, a nadrágom csak belülről, mert felvettem a PVC esőnadrágom, az persze egyik irányba se engedi át a vizet. Egy órakor kezdtük, vacsorakor, még fogalmam se volt, hogy igazából miben is fogunk aludni. Vacsorára levettem a vizes kabátot, meg kesztyűt, csak, hogy addig ne abban legyek, hiba volt. Vacsora után jéggé voltam keményedve. El nem mondhatóan borzasztó érzés felvenni a keménnyé fagyott kabátot, és a lefagyott kézrre lehetetlen felhúzni a kesztyűt. Úgyhogy először a hasam melegét a kezemnek adtam, utána megpróbáltam felvenni a kesztyűm, de meg kellett ismételnem ezt a pocakgyilkosságot. Éfjél körül lettünk kész, térdem, csuklóm nagyon(az állandó ütésektől), derekam nagyon fájt (hajlott derékkal ásni 8 órát..), mindenem víz, panaszkodni lehetett.
Hálózsákba zuhanás, alvás. Zokni nélkül kicsit fázott a lábam. Nem volt erőm-kedvem szárazzoknit keresni. Ébredés szörnyű hasgörcsökkel, és még félórát ki kellett bírni vele, mert nem egyszerű dolog reggel felvenni a vizes cuccokat. A narancssárga overallt öltöttem fel az ünnepélyes alkalomra, az legalább száraz és meleg. Szépen sütött a nap.
A napi túra lassú volt, kicsit unalmas, de legalább tanultunk néhány új dolgot, veszélyhelyzetekről, meg egy lányt beástunk lavinába, csak hogy érezhető legyen milyen az. Esélytelen egyedül kiszabadulni, ez a tapasztalat.
Délután szerencsére kötelező szabadprogram volt, úgyhogy két sítúrát, és éjfél előtt még egy rövid fejlámpás csúcstámadást is csináltam. Ezek jók voltak és persze ezek segítettek nem szátfagyni. A második éjszaka már a tapasztaltak nyugalmával, esemény nélkül, kényelmesen, melegben telt el, egyszer sem felébredve. Reggel pakolás, majd kimegyek, kint esik a hó, minden felhő és köd – white out. Ettől féltem, hogy lehetőségünk lesz mindent megismerni. Persze a hóból eső lett kissé lejjebb, úgyhogy egész nap áztam. A ködben meg a tanár vezetett GPS-sel, nem mi gyakoroltuk az iránybatájolást (najó lehet, akkor soha nem jutottunk volna el Hovdneba). A fehérség miatt unalmas és rendkivól lassú volt, úgyhogy nem telt túl jó hangulatban a túra. A vége volt csak jó, amikor a kiépített pályán már lehetett korizgatni.
Busz indulásid másfél óra volt, addig egy uszodában száradtunk, mindenem vizes, kívül belül, és ez vonatkozik a hátizsákra is.
Összességében pozitív a mérleg, mert otthon megszáradtam, meg mindenem. És barna vagyok, meg egy kicsit hámlok is. Hihi.