2008-04-22-25, Kedd-péntek (jó hosszú lett)

A 4 napos túra
Reggel rövid egy órás buszúttal érkeztünk a helyre, vagyis gyorsan és még viszonylag olcsón is. Mi korán, a kenuink csak kicsit később érkeztek meg. De milyen jó is volt, mert közbe jött egy helikopter, hozott valamit, leszállt, majd 20 perc múlva elszállt, én meg csak gyönyörködtem, milyen csinosan is repül.
A kenuk kb- fél órán belül megérkeztek, gyors lepakolás, cucc átcsoportosítás, mert a sziklamászós és biciklizős cuccokat levitte a busz a következő szálláshelyig. Aztán vízreszállás. A nap tűz, a körülöttünk meredő hegyek tetején még hó, mi meg egy rövidnadrágban, egy hosszú ujjúban és mentőmellényben (kötelező) evezünk a 4 fokos tavon.
Inkább nevezhető állóvíznek, ahol ép voltunk, mindenhol teljes völgyszélességűre terpeszkedett a folyó, így aztán sodrása semmi se volt. Így nem volt nehéz dolgunk az elején. Gyorstalpaló evezés alaptechnikákból, fordulásokból, alapokból – nekem semmi újdonság TF-evezőtábor után. De már ketten felállva is ment az evezés borulás nélkül. Engem Tom választott párjának – legalább lesz aki evez is. Cucc bedobás (ami nem volt egyszerű, mert nekem a UP siklóernyős zsákban volt mindenem és nem akart olyan könnyen beférni) és indulás.
Hihetetlen szép volt evezni a völgyek közepén, körbevéve a tengerszem szerű folyóval, szélcsend, kristálytiszta víz, ahol kb. 5-6 méterig lelátsz, annál mélyebb helyeken pedig látod a napsugár-nyalábokat. És tűz a nap.
Néhány pihenővel, ebédeléssel, kis oktatással szépen evezgettünk lefelé – iszonyat nyugis nap volt. Éjszakára egy kis szigetecskét néztünk ki. Maximum 200 nm körül lehetett, sziklás-homokos part, majd a közepén kis fás liget – de olyan kicsi, hogy wc-re se lehetett nagyon hová menni, anélkül, hogy ne lássanak. Először megépítettük az éjszakai hajlékunkat – egy galpahük-öt, ami tulajdonképp, egy kis bivak, egy nagy ponyvát a fejünk fölé kötözve. Vacsorára a hozott kaják, vagyis nekem majonézes-kukoricás-borsós rizs, fasírttal – irigykedtek is rám rendesen. Vacsi után szabadprogram, a többiek elkezdtek pecázni, de mivel én nem akartam, megkockáztatni, hogy kifogjak bármilyen szegény kis huppákocskát, ezért inkább elmentem evezni egyet. Körbejártam a közeli szigeteket, kieveztem a partra, meg feküdtem a kenu végében és élveztem a nyugalmat.
Alvás előtt még kipróbáltam, amit Tom mutatott, hogy a kenu végében ugrálva, hogyan lehet hajtani a kenut. És meglepően gyorsan, gyorsabban, mint evezve, és még ki se estem belőle szerencsére, mert az megfagyás lett volna. Így is megfagytam, amikor elmentem este fürdeni a jégfolyóba – de aztán mennyivel jobb tisztán feküdni a hálózsákba. Szép nagyot aludtam.
Reggel én keltem fel elsőnek, a többiek lustálkodtak, de gyönyörűen sütött a napocska. Reggeli Lannel, (a tanárunkkal), hálózsák szárítgatás, pakolás, „sátorbontás” evezés lefelé.
A mai napon Robbal voltam egy kenuban, ami a legjobb választás, mert ő aztán tudott evezni. (Rafting guide stb.) Tegnapihoz hasonló nyugis evezés, csak ma már póló nélkül, egy szél mentőmellényben. Ebédnél egy órás henyélés, napozás a homokos strandon és barnulás. Az evezés vége pedig kellően érdekesre sikerült. Mert az utolsó kilométeren a 300 méter szélességű völgyben pihengélő folyóból egy 10-20 méter széles vadvíz lett. Én nagyon élveztem a nagy sodrás, tanultunk is pár fordulót, és persze én kormányoztam. Aztán az utolsó szakaszon sikerült Karennek és Tomnak beborulni a sodrás közepén. Karen a partra úszott, de Tom a kenuval maradt és megpróbálta menteni a menthetőt. Nemcsoda, mert benne volt az új 4000 koronás pehelyhálózsákja, ami hogyha vizes lesz…
Megúszták nagyjából, Tomnak csak a ruhái (hálózsák megúszta, úgyhogy nem kapott idegbajt), Karennak sajnos mobil, fényképező elázott (persze a kabátzsebében voltak, az meg a hajóban elszórva – Tom mentette meg az elúszástól) és az egyik szandálja is elúszott, az egyik evezővel együtt. Azok már nem is lettek meg. Kikötés után rövid séta után a rafting-center buszaival lebuszoztunk a központba. Kaptunk két nagysátrat ingyen, mert voltak üresek, elázottaknak cuccteregetés, én meg addig boulder Robbal, mert volt már mászófal. Utána kis kosarazgatás, de mivel untam magam és az idő is csodálatos volt, ezért inkább kaptam a futócipőmet és elindultam világotjárni. Persze az utak házakhoz vezettek, onnan meg nem vezetett fel semmi se a hegyre, úgyhogy erdőben, állatcsapásokon, vagy csak úgy törtem felfelé a csúcsra. Térdig érő aljnövényzet volt, ami keményen megbosszúlta a rövidnadrágom, de kibírtam. És meg is érte persze, mert a csúcsról gyönyörű kilátás nyílt a völgyre. Lefelé a gerincen, majd jobb híján a sziklákon futkároztam lefelé. Visszafelé a bicikliúton szép csöndbe. És megláttam, amit szerettem volna. Az út melletti réten egy őzike legelészett. Nem is figyelt rám, aztán tapsoltam neki, hogy jelezzem itt vagyok, arra már felfigyelt. Aztán meg „őzike, azt nézi, hogy nézik-e” volt, figyelemmel kísérte, míg elhaladok, aztán békésen legelészett tovább. Jól időzített visszaérés, pont vacsira. Milánói makaróni, és utána a konyháról kapott ingyen hamburger és saláta. Fürdés a jéghideg folyóban, felmelegedés a hálózsákban, majd egész éjszakás megfagyás, mert raklapok voltak a sátor alján, így a hideg levegő végig a polifoam alatt keringett és megfagyasztott mindenkit. Még a -33-as pehelyhálózsákosokat is.
Reggel sietős pakolás stb. , mert a tegnap elmaradt raftingot ma reggel pótoljuk, reggel kilences indulás, a tegnapról nedves maradt és éjjel jéggé fagyott neopréneket kellett felvennünk (igen még merevek voltak). Kesztyűt nem kaptunk, így az egész raftingtúra fázósra sikerült. Az elején még gyors elmélet, mit hogyan miért kell csinálni, mi történik kiesés esetén stb.
Igazából nem vagyok annyira oda az egésztől, pláne nem a nagy rafttal, mentünk lefelé, kapaszkodtunk, megálltunk, biztosítani a másik hajót stb. De inkább csak vizesek lettünk. A másik hajó kapitánya kiesett egy 3 méteres vízesésnél – először csak azt hittem, hogy csak játszik, mert beesett a hajó közepébe, onnan meg a vízbe.
Mentünk egy második kört, akkor már nem az elején ültem, kicsit jobb is volt onnan a látvány, de a végén, meg én estem ki. Kapaszkodtam ám a kötélbe, de egyszerűen feldobott a hajó és már alatta is voltam. Kapaszkodtam, úgyhogy víz fölé húztam magam, onnan meg már berángattak. És ami a legmókásabb, az elöl ülő három lány az egészből semmit se észlelt – de van fotó bizonyíték, majd megszerzem. A végén még hullámszörfölésnél felborult a másik hajó, azt menthettük, szép volt. Szegény Nora remegett a hidegtől és az ijedtségtől, úgy nézett ki pont mint Gollam, sajnáltam is. Állítólag 5-ös nehézségű részeken jöttünk le, nem tudom mit jelent, vagyis állítólag nehéz, a kiskajakkal biztosan jobb lett volna…
Ebéd után biciklivel indulás a mászó helyre. Rövid 21 km-es út, nagyjából földúton és betonon, a földút a régi vasút nyomvonalán ment, szépen átalakították bicikliknek, nem buta ötlet. És találtam egy egész csinos sapkát is, méghozzá H&M-eset, szóval nem is olyan rossz.
Megérkezés után a többiek pihengéltek én kiteregettem a hálózsákom száradni, mert csuromvíz volt, utána meg Lannel kerestünk helyet, hol kezdjük el, az első mászásokat, meg hol legyenek a sátrak. Meg is találtam a helyet persze, felmásztunk, szögek mindenfelé, szikla aljában hely két sátornak, jó hely. A mászást a kisfalon kezdtük, de csak lazás biztosítás ismétléssel. Volt is egy két baleset, volt egy Stefan 3 méterről hátraesés, amikor Tom ismerkedett a Grigri-vel, a másik csúnya velem lehetett volna. Mivel könnyű falak voltak, ezért én magamnak nehezítettem, így persze volt esélyem esni is, de Jana biztosított fentről, és mivel fentről gondolom életében először biztosított volt annyi esze, hogy a szerszámtartójába kapcsolta a Grigrit. Még szerencse, hogy a tanár észrevette és mondta, hogy meg ne mozduljak.
Utána egy kicsit nehezebb falra, de mindenképp hosszabbra mentünk át, és ott már nagyon élveztem, mert nem dőlt a fal, de ha nem használtam a nagy fogásokat, emg a lépéseket, akkor kellően nehézre lehetett szabályozni, és gyakorolhattam a technikámat, fáradás nélkül. És estére még egy hosszú, teljes kötélhosszas utat is megpályáztunk. Jó mászások voltak, igazán.
Viszont én nem akartam sátorban aludni, mert az olyan szűkös, meg olyan szép helyen voltunk. Úgyhogy én kijelentettem, hogy építek inkább egy galpahükköt a szikla tetején, a tó fölött. A jóérzésű fiúk persze csatlakoztak, így a lányoknak jutott a sátor, mi meg megépítettük az egész norvégiai legjobb szálláshelyünk. A leggyönyörűbb reggel lett volna, mert úgy volt tájolva, hogy a napocska reggel besüssön a sátorba. Persze éjszakára meg esőt ígértek, de nem hittünk nekik. Azért tisztességesen megépítettük, kétszintesre. A mienk volt alul, a szebb helyen, persze ez olyan kompromisszummal járt, hogy csak alulról lehetett, besziklamászni, ami azért néha vicces volt. Vacsorára mexikói szószos rísz, virslivel, mosogatás, alvás. Azt majdnem elfelejtettem, hogy annyira lazás volt a helyünk, hogy a kötéllel leengedett kulaccsal lehetett ivóvizet felhúzni a tóból…
Éjszaka persze felébredtem…kopogott az eső, nem kicsit, nagyon. Cucc ellenőrzés, szárazak-e, és igen és nem jön be sehol az eső, úgyhogy vissza, de alvás nehéz volt, mert most meg túl meleg volt – gondolom fűtöttek a sziklák, az egész napos napocskáktól.
A bicikliút hazafelé borús volt, de nem esett szerencsére. Szép helyeken mentünk, szűk völgyekben, vadvíz mellett, völgyet kitöltő tóparton, hosszú vonatalagutakban, világítás nélkül,fel-le és sokat nem aszfalton. Én élveztem, akik meg belefáradtak, azokat toltam – emiatt Noranak és Sammynek is a legjobb barátja lettem aznapra. Kérdezték is, hogy nem fáradok-e el a tolásban, de persze van már benne gyakorlatom, azt hiszem.
Úgyhogy összességében igazán jó túra volt, és egész olcsón kijöttünk, úgyhogy nagyon pozitív.

Estére még volt egy Ashton által szervezett barbacue party, ahová elvittem a jó kis zsírszalonnámat, megsütöttem, megettem, a fellelhető salátákat és sütiket, amit lehet, majd hazasétáltam Cornival.