Kedves Blogolvasóim!
(először ez a megszólítás és milyen vicces)
Szíves figyelmetekbe ajánlom a szerda esti Zuboly koncertet a ZP-ben.
Aki még nem látta őket kötelező, aki meg látta őket úgy is menni fog...
Ízelítő:


és ehhez még hozzákivánkozik, mert megígértem:

WITH CSIJJ!

még akkor is ha nem kaptam játékokat tőle...

A helyiek kedvence, nekem már kicsit elcsépelt


Az utcánk színes házai


Ha majd egyszer öreg leszek, remélem mellettem is lesz valaki így...

2008-04-28, Hétfő

Esős nap, úgyhogy iskolai szabadonválaszthatóankötelező programot, szubjektíven töröltük Janaval és Monival és nem mentünk sehová-
Helyette csináltam egy nagybevásárlást, mert mér mindenem nem volt, vettem sajtot, virslit, cukrot (ezt csak biztonság kedvéért, még van az előzőből, de cukorból sohasem árt), margarint, kenyeret és 5 kg krumplit. Hazacipekedés közben meg fotóztam néhányat, lett köztük egykét igazán nice kép is, majd felrakom a piacasamra.
Délután nekiálltam tanulni és egészen megjött hozzá a kedvem. Úgyhogy haladtam is vele valamennyit, este fél kettőre kész is lettem a mai napi adaggal, azaz az első oviról készült riporttal. Ha mindennap befejezek egyet, akkor rendben leszek.
És délután elmentem futni, csak úgy pihenés képpen, persze abban a pillanatban kezdett el esni az eső is…De szeretek esőben futni, úgyhogy rendben van, sőt annyira megjött a kedvem, hogy egy sokkal nagyobb és szebb kört csináltam, a tervezetthez képest. Több mint másfél óra volt, de a párolgó folyó mellett mentem haza, ami fantasztikus látvány volt – és plusszban nagyon sok ingyen adrenalint kaptam a csúszós sziklákon és gyökereken lefelé száguldva.

Ez lesz az...

2008-04-26-27, Szombat-vasárnap

A perfekt túra után nem lehet minden jó természetesen, úgyhogy végigesős hétvége, meg még a jövő hétre is hasonló idő ígérkezik. Úgyhogy mi mást csinálhattam volna hétvégén, mint egy kis rendrakás a szobámban, cucc szárítás, helyre pakolás. Huhh, de érdekes dolgok, mi.
Aztán tanulni próbáltam, igen eredményesen, azaz egész hétvégés tanulni próbálásból lett 0 tanulás. Viszont aztán átjött Jana szólni, hogy délután lesz egy megbeszélés a csoportunkkal, mert túl sok baleset volt és ezt meg kéne beszélni…Mii? Nem igazán értettem a problémáját, de hozott három müzlit ajándékba, úgyhogy mivel pont ott leszek, mondtam, hogy felugrok majd akkor Monihoz. Mert délután volt egy kis megbeszélés a magyar lányokkal, mert kedden prezentáljuk Magyarországot, és, hogy mi is lesz. Hát először is nyomok egy pontozót, Sebőre, profitáncossal mögöttem, majd be is linkelem alulra. Remélem ettől meglesz a hangulat. Aztán lesz egy nekem nem annyira izgalmas vetítés, de muszáj vagyok kompromisszumokra, utána pedig egy rövid játék. A többit még nem tudjuk.
A megbeszélés érdekesre sikerült, én megvédtem a tanárt, de a többiek is, inkább személyes baja van vele a Janának, nem volt olyan komoly semmi sem. De azért egész jót beszélgettünk, aztán haza. Este aztán, mivel nem lett az a program, aminek nagyon örültem volna, így jobb híján átmentem Tomhoz a vorspieljére. Kicsit eltársalogtam, majd velük vissza a városba, és alvás-
Vasárnap szintén eső, de tegnapról már volt egy félig megszervezett programom, ami végül még jobbra sikerült. Vagyis egy séta Cornival és Magdaval, de utána még kaptam egy meghívás egy kis sütire, és teára. A süti finom volt, a séta előtte meg esős, de erre van az esőkabát, nem? Szóval egész kellemes kis délután lett, beszélgetéssel.
Este meg ha nem esett volna elmentem volna fotózni. De esett

2008-04-22-25, Kedd-péntek (jó hosszú lett)

A 4 napos túra
Reggel rövid egy órás buszúttal érkeztünk a helyre, vagyis gyorsan és még viszonylag olcsón is. Mi korán, a kenuink csak kicsit később érkeztek meg. De milyen jó is volt, mert közbe jött egy helikopter, hozott valamit, leszállt, majd 20 perc múlva elszállt, én meg csak gyönyörködtem, milyen csinosan is repül.
A kenuk kb- fél órán belül megérkeztek, gyors lepakolás, cucc átcsoportosítás, mert a sziklamászós és biciklizős cuccokat levitte a busz a következő szálláshelyig. Aztán vízreszállás. A nap tűz, a körülöttünk meredő hegyek tetején még hó, mi meg egy rövidnadrágban, egy hosszú ujjúban és mentőmellényben (kötelező) evezünk a 4 fokos tavon.
Inkább nevezhető állóvíznek, ahol ép voltunk, mindenhol teljes völgyszélességűre terpeszkedett a folyó, így aztán sodrása semmi se volt. Így nem volt nehéz dolgunk az elején. Gyorstalpaló evezés alaptechnikákból, fordulásokból, alapokból – nekem semmi újdonság TF-evezőtábor után. De már ketten felállva is ment az evezés borulás nélkül. Engem Tom választott párjának – legalább lesz aki evez is. Cucc bedobás (ami nem volt egyszerű, mert nekem a UP siklóernyős zsákban volt mindenem és nem akart olyan könnyen beférni) és indulás.
Hihetetlen szép volt evezni a völgyek közepén, körbevéve a tengerszem szerű folyóval, szélcsend, kristálytiszta víz, ahol kb. 5-6 méterig lelátsz, annál mélyebb helyeken pedig látod a napsugár-nyalábokat. És tűz a nap.
Néhány pihenővel, ebédeléssel, kis oktatással szépen evezgettünk lefelé – iszonyat nyugis nap volt. Éjszakára egy kis szigetecskét néztünk ki. Maximum 200 nm körül lehetett, sziklás-homokos part, majd a közepén kis fás liget – de olyan kicsi, hogy wc-re se lehetett nagyon hová menni, anélkül, hogy ne lássanak. Először megépítettük az éjszakai hajlékunkat – egy galpahük-öt, ami tulajdonképp, egy kis bivak, egy nagy ponyvát a fejünk fölé kötözve. Vacsorára a hozott kaják, vagyis nekem majonézes-kukoricás-borsós rizs, fasírttal – irigykedtek is rám rendesen. Vacsi után szabadprogram, a többiek elkezdtek pecázni, de mivel én nem akartam, megkockáztatni, hogy kifogjak bármilyen szegény kis huppákocskát, ezért inkább elmentem evezni egyet. Körbejártam a közeli szigeteket, kieveztem a partra, meg feküdtem a kenu végében és élveztem a nyugalmat.
Alvás előtt még kipróbáltam, amit Tom mutatott, hogy a kenu végében ugrálva, hogyan lehet hajtani a kenut. És meglepően gyorsan, gyorsabban, mint evezve, és még ki se estem belőle szerencsére, mert az megfagyás lett volna. Így is megfagytam, amikor elmentem este fürdeni a jégfolyóba – de aztán mennyivel jobb tisztán feküdni a hálózsákba. Szép nagyot aludtam.
Reggel én keltem fel elsőnek, a többiek lustálkodtak, de gyönyörűen sütött a napocska. Reggeli Lannel, (a tanárunkkal), hálózsák szárítgatás, pakolás, „sátorbontás” evezés lefelé.
A mai napon Robbal voltam egy kenuban, ami a legjobb választás, mert ő aztán tudott evezni. (Rafting guide stb.) Tegnapihoz hasonló nyugis evezés, csak ma már póló nélkül, egy szél mentőmellényben. Ebédnél egy órás henyélés, napozás a homokos strandon és barnulás. Az evezés vége pedig kellően érdekesre sikerült. Mert az utolsó kilométeren a 300 méter szélességű völgyben pihengélő folyóból egy 10-20 méter széles vadvíz lett. Én nagyon élveztem a nagy sodrás, tanultunk is pár fordulót, és persze én kormányoztam. Aztán az utolsó szakaszon sikerült Karennek és Tomnak beborulni a sodrás közepén. Karen a partra úszott, de Tom a kenuval maradt és megpróbálta menteni a menthetőt. Nemcsoda, mert benne volt az új 4000 koronás pehelyhálózsákja, ami hogyha vizes lesz…
Megúszták nagyjából, Tomnak csak a ruhái (hálózsák megúszta, úgyhogy nem kapott idegbajt), Karennak sajnos mobil, fényképező elázott (persze a kabátzsebében voltak, az meg a hajóban elszórva – Tom mentette meg az elúszástól) és az egyik szandálja is elúszott, az egyik evezővel együtt. Azok már nem is lettek meg. Kikötés után rövid séta után a rafting-center buszaival lebuszoztunk a központba. Kaptunk két nagysátrat ingyen, mert voltak üresek, elázottaknak cuccteregetés, én meg addig boulder Robbal, mert volt már mászófal. Utána kis kosarazgatás, de mivel untam magam és az idő is csodálatos volt, ezért inkább kaptam a futócipőmet és elindultam világotjárni. Persze az utak házakhoz vezettek, onnan meg nem vezetett fel semmi se a hegyre, úgyhogy erdőben, állatcsapásokon, vagy csak úgy törtem felfelé a csúcsra. Térdig érő aljnövényzet volt, ami keményen megbosszúlta a rövidnadrágom, de kibírtam. És meg is érte persze, mert a csúcsról gyönyörű kilátás nyílt a völgyre. Lefelé a gerincen, majd jobb híján a sziklákon futkároztam lefelé. Visszafelé a bicikliúton szép csöndbe. És megláttam, amit szerettem volna. Az út melletti réten egy őzike legelészett. Nem is figyelt rám, aztán tapsoltam neki, hogy jelezzem itt vagyok, arra már felfigyelt. Aztán meg „őzike, azt nézi, hogy nézik-e” volt, figyelemmel kísérte, míg elhaladok, aztán békésen legelészett tovább. Jól időzített visszaérés, pont vacsira. Milánói makaróni, és utána a konyháról kapott ingyen hamburger és saláta. Fürdés a jéghideg folyóban, felmelegedés a hálózsákban, majd egész éjszakás megfagyás, mert raklapok voltak a sátor alján, így a hideg levegő végig a polifoam alatt keringett és megfagyasztott mindenkit. Még a -33-as pehelyhálózsákosokat is.
Reggel sietős pakolás stb. , mert a tegnap elmaradt raftingot ma reggel pótoljuk, reggel kilences indulás, a tegnapról nedves maradt és éjjel jéggé fagyott neopréneket kellett felvennünk (igen még merevek voltak). Kesztyűt nem kaptunk, így az egész raftingtúra fázósra sikerült. Az elején még gyors elmélet, mit hogyan miért kell csinálni, mi történik kiesés esetén stb.
Igazából nem vagyok annyira oda az egésztől, pláne nem a nagy rafttal, mentünk lefelé, kapaszkodtunk, megálltunk, biztosítani a másik hajót stb. De inkább csak vizesek lettünk. A másik hajó kapitánya kiesett egy 3 méteres vízesésnél – először csak azt hittem, hogy csak játszik, mert beesett a hajó közepébe, onnan meg a vízbe.
Mentünk egy második kört, akkor már nem az elején ültem, kicsit jobb is volt onnan a látvány, de a végén, meg én estem ki. Kapaszkodtam ám a kötélbe, de egyszerűen feldobott a hajó és már alatta is voltam. Kapaszkodtam, úgyhogy víz fölé húztam magam, onnan meg már berángattak. És ami a legmókásabb, az elöl ülő három lány az egészből semmit se észlelt – de van fotó bizonyíték, majd megszerzem. A végén még hullámszörfölésnél felborult a másik hajó, azt menthettük, szép volt. Szegény Nora remegett a hidegtől és az ijedtségtől, úgy nézett ki pont mint Gollam, sajnáltam is. Állítólag 5-ös nehézségű részeken jöttünk le, nem tudom mit jelent, vagyis állítólag nehéz, a kiskajakkal biztosan jobb lett volna…
Ebéd után biciklivel indulás a mászó helyre. Rövid 21 km-es út, nagyjából földúton és betonon, a földút a régi vasút nyomvonalán ment, szépen átalakították bicikliknek, nem buta ötlet. És találtam egy egész csinos sapkát is, méghozzá H&M-eset, szóval nem is olyan rossz.
Megérkezés után a többiek pihengéltek én kiteregettem a hálózsákom száradni, mert csuromvíz volt, utána meg Lannel kerestünk helyet, hol kezdjük el, az első mászásokat, meg hol legyenek a sátrak. Meg is találtam a helyet persze, felmásztunk, szögek mindenfelé, szikla aljában hely két sátornak, jó hely. A mászást a kisfalon kezdtük, de csak lazás biztosítás ismétléssel. Volt is egy két baleset, volt egy Stefan 3 méterről hátraesés, amikor Tom ismerkedett a Grigri-vel, a másik csúnya velem lehetett volna. Mivel könnyű falak voltak, ezért én magamnak nehezítettem, így persze volt esélyem esni is, de Jana biztosított fentről, és mivel fentről gondolom életében először biztosított volt annyi esze, hogy a szerszámtartójába kapcsolta a Grigrit. Még szerencse, hogy a tanár észrevette és mondta, hogy meg ne mozduljak.
Utána egy kicsit nehezebb falra, de mindenképp hosszabbra mentünk át, és ott már nagyon élveztem, mert nem dőlt a fal, de ha nem használtam a nagy fogásokat, emg a lépéseket, akkor kellően nehézre lehetett szabályozni, és gyakorolhattam a technikámat, fáradás nélkül. És estére még egy hosszú, teljes kötélhosszas utat is megpályáztunk. Jó mászások voltak, igazán.
Viszont én nem akartam sátorban aludni, mert az olyan szűkös, meg olyan szép helyen voltunk. Úgyhogy én kijelentettem, hogy építek inkább egy galpahükköt a szikla tetején, a tó fölött. A jóérzésű fiúk persze csatlakoztak, így a lányoknak jutott a sátor, mi meg megépítettük az egész norvégiai legjobb szálláshelyünk. A leggyönyörűbb reggel lett volna, mert úgy volt tájolva, hogy a napocska reggel besüssön a sátorba. Persze éjszakára meg esőt ígértek, de nem hittünk nekik. Azért tisztességesen megépítettük, kétszintesre. A mienk volt alul, a szebb helyen, persze ez olyan kompromisszummal járt, hogy csak alulról lehetett, besziklamászni, ami azért néha vicces volt. Vacsorára mexikói szószos rísz, virslivel, mosogatás, alvás. Azt majdnem elfelejtettem, hogy annyira lazás volt a helyünk, hogy a kötéllel leengedett kulaccsal lehetett ivóvizet felhúzni a tóból…
Éjszaka persze felébredtem…kopogott az eső, nem kicsit, nagyon. Cucc ellenőrzés, szárazak-e, és igen és nem jön be sehol az eső, úgyhogy vissza, de alvás nehéz volt, mert most meg túl meleg volt – gondolom fűtöttek a sziklák, az egész napos napocskáktól.
A bicikliút hazafelé borús volt, de nem esett szerencsére. Szép helyeken mentünk, szűk völgyekben, vadvíz mellett, völgyet kitöltő tóparton, hosszú vonatalagutakban, világítás nélkül,fel-le és sokat nem aszfalton. Én élveztem, akik meg belefáradtak, azokat toltam – emiatt Noranak és Sammynek is a legjobb barátja lettem aznapra. Kérdezték is, hogy nem fáradok-e el a tolásban, de persze van már benne gyakorlatom, azt hiszem.
Úgyhogy összességében igazán jó túra volt, és egész olcsón kijöttünk, úgyhogy nagyon pozitív.

Estére még volt egy Ashton által szervezett barbacue party, ahová elvittem a jó kis zsírszalonnámat, megsütöttem, megettem, a fellelhető salátákat és sütiket, amit lehet, majd hazasétáltam Cornival.

Mai képek

2008-04-21, Hétfő

Iskolábamenős nap, már jó régóta nem volt ilyen.
És ma az új biciklivel, ezt el is felejtettem tegnapról. Mert Pierre-Luc kölcsönadta a bicóját, azaz cseréltünk erre a hétre. Teleszkópos, ritkaküllős, norvég bicikli, de irgalmatlanul recseg valami a középtengelynél, de állítólag csak rozsda, remélem nem fog szétesni alattam, de csak 100 km-t kell kibírnia összesen.
Persze igazi tanulás ma sem volt, délelőtt a túráról kaptunk kicsit részletesebb eligazítást, majd összeszedtük a cuccokat, amik kellenek a túrához, így lett neoprén-csizmám, más nem jutott – de nem is kell persze. Utána felpakoltuk a kenukat a trélerre és a maradék egy órát kihasználandó – hazamentem, átpakoltam mindent a Tatonkámból a UP-zsákba, meg egy nagy szemeteszsákba, amit még az Odderoyáról csortam a múltkor. Vettem banánt és két kenyeret, előkészületként. Aztán vissza a suliba, ahol a jövő heti prodzsektről kaptunk eligazítást. Monival és Janával leszek egy csapatban, három nap, mindhárom nap túrázgatnunk kell a környéken, mindennap más a vezető és értékelni kell egymást, valamint az erdőben sétálókat meginterjúvolni Friluftsliv ügyben. Hát mondhatom érdekes lesz.
Délután bepakolás, mert a fele cuccot már ma elviszik, a biciklikkel együtt, úgyhogy UP és a bicó már a kisbuszban alszik békésen. Én meg gyalogolhattam haza.
Este még egy gyors bevásárlókörút ismét, sajnos gyalog, de így viszont fényképezővel. Vettem mustárt, majonézt, kukoricát, így már talán van mindenem, Pár kép is lett, ha már ott volt velem Cancsikoma, de már túl késő, és nem elég korán volt, fényügyileg.
Vacsorára, meg a holnapi túrára kajafőzés, FASÍRT, ami nem lett eléggé fasírt, igaz még sohasem csináltam, de húsgolyónak azért nevezhető, hozzá kukoricás-zöldborsós rizs és majonéz, tejföl-alapon. Szóval luxus lesz.
Pénteken jövök, addig „sajnos” evezek, raftingolok, sziklátmászom, meg bicózom, remélem elviselhető lesz.

(Jó-najó! már majdnem)

Így röplabdázunk mi...

Sammy


Hafdis - a fodrászom, imádtam, amikor felémhajolt levágni még egypár tincset


Frida, szomszédasszonyom


Moni


És Rob és Tom, amikor épp nem engem támadtak

2008-04-20, Vasárnap

A négyórás fekvés tulajdonképpen már sokkal inkább ehhez a naphoz tartozó előzmény, mert aztán kilenc előtt keltem föl. Mert tanulnom kell. Viszont, mivel gyönyörű az idő. a fene fog a szobába tanulni, úgyhogy irány ki az Odderoya legtetejére, a könyvvel, meg a lapitopimmal, ha már van olyanom. A cikket elolvastam, kicsit gondolkodtam rajta, de mivel nem volt semmi wifi a szigeten, így nem működött a net, és nem volt szótáram, úgyhogy inkább hazamentem.
Persze otthon próbálkoztam tanulni, de sokkal inkább csináltam helyette minden mást, mert borzasztóan nehezen érthető volt a cikk – amikor az angol anyanyelvű Sammy azt mondja, hogy nem érti, akkor mit mondjak én? Úgyhogy inkább elbicikliztem Karenhez pumpáért, hogy felfújjuk a röpit. Meg pakolásztam, készülődtem a röppire, mert mégiscsak én kezdeményeztem – úgyhogy csininek kellett lennem. A Statoiltól 10 emberes első turnus indult, már ez is jó sok. De a pályánál később csatlakozott Konsgard és St.Olav, meg Statoil második turnus, így összesen 25en, vagy talán még többen voltunk. A pályán norvégok játszottak, de aztán meccsre kihívás lett. Az első szettet nyertük, de aztán szétesett az international power. Azért nekem sikerült egyet a tengerbeszerválni, de be is ugrottam érte.
Utána az outdoor csapat játszott a többiek ellen, persze mi voltunk a jobbak. Rengetegen voltunk, volt aki csak nézett, eljött olvasni, voltak szurkolók és ami a legjobb volt akinek én voltam a kedvence. Tettem is magam, ahogy kell. A végén fotóztam csak egy kicsit, de nem lettek igazán jó képek, egyrészt a túlmeredek fény miatt, másrészt időhiány miatt.
És elromlott a telém autófókusza, várható volt, de szerencsére manualban működik, de akkor is. De talán csak valami kuplung tört el, de max otthon lesz szerelés, vagy ott se.
Mindenki jól érezte magát és ez a lényeg. Még én is. Fogunk ide jönni sokat hétvégén – vagyis én inkább remélem, hogy ha süt a nap a hétvégén, akkor mégse ide.
Délután-este aztán már nem nagyon volt esélyem másra. Tanulás éjjel 3-ig, de legalább kész lettem, úgy-ahogy.

Ketten támadtak rám, nagy darabok, de legyőztem őket!
Ugye milyen csinos a hajam!

A mai napról röviden:

"Aki nevet, azzal együtt nevet a világ, aki sír, egyedül sír.."
ezt az Exitől tanultam...

25 embert szerveztem röpire, mind együtt nevettek velem!

Viszont megint 3ig fogok sírni, azaz tanulni.

Emiatt a világítótorony miatt indultunk ma el...

2008-04-19, Szombat

Hát, hogy ez milyen nap volt.
Egész jó kelés, rendrakás, takarítás, mert Martin családja ma jön vissza és akkor meg mégiscsak illik. Az öt summary közül egyet szépen begépeltem, nagyjából lett fél oldal, ami terjedelemre megüti a többiek átlagát. Utána, gyors bevásárlás, kenyér, vaj, lekvár, hagyma és kerékjavítókészlet 30 koronáért – olcsóbb, mint 150 koronáért biciklit bérelni, így most Martin biciklijével fogok menni a túrára (haha – még meg is kell szerelni). Ja és az első rövidnadrágos utam!!! Még nincs meleg, de mér 12 fok van, és láttam másokat is rövidnadrágban, sőt rövid ujjúban, úgyhogy, most kivételesen nem én voltam az első marha rövidnadrágos. Utána gyors ebéd, bepakolás, mert délutáni program Cornival világítótorony nézés, csúcsmászás, majd kis fürdés a tengerben. Mivel csak kettesben mentünk, így a tervezettnél egy kicsit romantikusabb hangulata lett. Szép nagyot sétáltunk, feküdtünk a napon az asztal tetején, almát és osztrák Milkát ettünk. Aztán persze a fürdés. Lehet kicsit hideg volt, de muszáj volt. Vagyis szerintem Corni beharangozta és szüksége volt a fotókra, hát le is fotóztam persze a vízben! De szerintem fázott. Persze egy merülés után nagyon meleg van kint a parton, jó sütkérezni, száradni és főleg motivál az újabb csobbanásra. Ő kétszer, én a mostmár tradicionális háromszor merültem. És jó volt nekem. Ő sajnos a másodiknál elcsúszott (mert minden csúszott) és felvágta kicsit a lábát – de ez meggyógyulós dolog, nem nagyon izgatta. Remélem nagyon, hogy nem fázott meg, én már hozzá vagyok edződve. Ja és a múltkori 8 fok helyett már 9 fokos volt – így lehet. Persze nem csak mi voltunk az egyedüli marhák, egy kajakos borult az öböl közepén, a messze már felsejlő óceánjáró előtt, meg egy 29-es kapitánya is borulást gyakorolt.
Visszafelé láttam hattyúkat, akik éppen szívecskét formáltak a nyakukkal, úgymond igazán hattyúztak. De ezt nem mutattam meg neki, és talán észre se vette – azért ez már sok lett volna. Hazafelé a tengerparton mentünk, és röplabdáztak a strandon, a homokban, mezítláb – ÉNISAKAROK! És teszek is róla. Még gyorsan megmutattam neki a kedvenc játékomat, az aszimmetrikus spirál szimulátor hintát, és bizony tetszett neki, nem véletlen.
Otthon tanulás – én rendes, szépítős. De elkezdtem a tegnap elolvasott második cikk summaryt. Csak közben túrós csuszát készítettem (túró nélkül, de tejföllel és sok szalonnával) és megszerveztem a holnapi röpit. Facebookon Event-ként, és Skypon konferenciában, bikinis lány képpel, motiválós szöveggel. Azért a tanulás egy harmadát megcsináltam, de este partyba kellett mennem, mert annyian hívtak. Nem is volt rossz, a drágább, luxusabb koleszban volt. Amiért elmentem az nem volt, de végig nevettem Sammyval, mindenkit kibeszéltünk, (össze is boronáltak minket estére, de persze mi is ezt játszottuk másokkal). Tommal meg a lányokat beszéltük ki, hangulatos volt. ÉS volt sok chips meg csokitorta Annetől, aki nem akart repetát adni, hogy mindenkinek jusson, de aztán kedvesen néztem rá és megenyhült, hogy nekem jár, mert cuty vagyok. Nice.
Este fél háromkor még befejeztem a tanulnivalót, hogy rendbe legyek.
ÉS holnap eddig mindenki jön, kivéve a két röpist. Happening lesz, tuti, lányok bikiniben, afterparty fürdés, kíváncsi vagyok, nagyon jónak néz ki – és ezt most én intéztem!!!
A reklám kép, sajnos nem az enyém:

Tegnapi kép, de ma is ez volt, csak rövidujjúban

2008-04-18, Péntek

Jó korai keléssel, mert program az van. Reggel még gyorsan ki kellett keverni a raffaello tésztáját, hogy legyen ideje lehűlni. Úgyhogy felforraltam a 2 dl liter vizet és belenyomtam a 40 dkg cukrot, ami még nekem is túlságosan szirupnak tűnt, de elkeveredett, onnantól ment minden. És még volt is időm elolvasni egy cikket a kötelezők közül.
Délelőtti program az utolsó óvoda látogatás, ide velünk jött Cornelia is, mert kíváncsi volt, hogyan is néz ki egy ilyen outdoor ovi. Úgyhogy vele sétáltam egészen az oviig. Kicsit késtünk is, de bőven belefért, mert aztán még ott beszélgettünk vagy 20 percet.
Ezek most még kisebb gyerekek voltak, 3-5 évesek, de program hasonló. Kisétáltunk az erdőbe velük, ott szabadjáték, aztán itt most nekik volt egy kis, koordinációfejlesztő szervezett játék is. De erről van kép és írott jegyzet is, úgyhogy itt elég ennyi róla.
Hazafelé erdőben lefelé downhill, csomagtartón Corneliaval, hogy a többiekkel mehessünk vissza. Vicces volt nekem, a nem fogós fékkel, és pláne, hogy a gyenge csomagtartónak rendes kilengése volt, így soha nem volt megbecsülhető az egyensúlyi helyzet. De ügyes voltam!
Ebéd után kókuszgolyó készítés ezerrel, és sok ideig tartott, míg mind a 75 golyót megformáztam. Persze mondanom se kell, hogy mandula helyett csokival, ha már fényűzök, és különben is. De finom lett, tudtam, hogy ez jó lesz.
Déután tanulás helyett inkább kimentem megint egy kicsit kutyázni, mert tagnap annyira későn jöttünk haza, hogy már kicsit harmatos lett az ernyő, úgyhogy szárítani is jó alkalom lett volna. A szél a mégpontjó erősségű volt, aztán rossz lett az iránya. Kutyázgattam, meg repülgettem, de vagy én lettem nagyon béna, ami lehet, de azért csaknem, vagy a hely nagyon turbós (ami sanszos azért). Olyan csúnya dolgok voltak, mint még soha. Tíz méteres liftek fel le, csak szélből, rendes féloldal 5 méteren stb. Úgyhogy egy idő után inkább nem erőltettem, kis kutyázás után szép szárazon alaposan összehajtva elpakoltam. A hétvége gyönyörű napos lesz, már ma is mindenfelé cumok voltak (én meg a földhöz ragadva…) a szél ÉK, pont jó erős – csak nincs messziközelbe se ÉK starthely. (Óbudaaa)
Este Statoil Foodclub, most épp Corneliánál és Magdánál. Telezabáltam magam, sóssal, hússal, mert az édesből már elegem volt. A legjobb a mexikói sonkás szelet, avokádó salátával, Rodrigótól. Persze a legtöbbeknek az én raffaellom ízlett – azért csináltam.
Holnap világítótorony nézés, és talán megint úszkálás a tengerben!

Jövő heti programom:


Főleg a hatodik perctől nagyon szép - ajánlom!

A szupervagány, egyszerűenszép ernyőm

2008-04-17, Csütörtök

Aktív nap. A tízre tervezett ébredés helyett nyolckor a szemembe sütő napocskára. Hát nem bántam. Reggel reggeli, majd rendrakás, mosás (kézimosás a gyapjút – ilyen szorgalmas vagyok). Gyümölcssaláta készítés banánból, almából, kekszből, lekvárból és juharszirupból.
Bevásárlás, kenyér, margarin, kerestem tejport a holnapi Foodclub sütihez, de csak egy boltba volt drágán, úgyhogy még nem vettem meg. A délelőtt további részében elköltöttem 245e magyarforintot, örültem neki. Most maradt 1000 koronám a kintlétem végéig. Ha nyerek a fotópályázaton valamennyi pénzt, akkor talán elég lesz. Ha nem, nem.
Délelőtti program, most ovi és suli helyett rehabilitációs központ látogatás, szintén a friluftsliv gyakorlati használatára kihegyezett program. Sok újat nem tudtak mondani, ezt eddig is tudtam, hogy mindenkinek jobb a szabadban. Viszont a hely a jól volt kiépítve, vagyis inkább voltak jó ötletek, valami biztosan használható lesz a reportomhoz. Lehetett volna pályázat-győztes fotót csinálni, csak nem túlságosan korrekt a nyomorék öregeket fotózni, és nem is volt szabad, így elmaradt, de a kép megmaradt a fejembe, és igazából ott van fontosabb helye. Egész jókat játszottunk még velük így is, és persze ingyen keksz, gyümölcs és KAKAÓ!
Utána programváltozás, mert a Lidl felé voltam, úgyhogy ki oda, hátha van ott olcsóbban tejpor. Nincs, viszont volt 9 koronáért délafrikai körte, vettem is, meg cukrot, mert akciós (nyugi még meg van az előző fele). Ha már ott voltam, benéztem az outletbe cipőügyben, meg a sportboltba. Bár ne tettem volna, csak a szokásos szívfájdítás. A cipőknél volt 100-200 koronáért sok jó, de vagy fél számmal kisebb, vagy nem az ami jó, pedig annyira jó lenne már valami új cipő. A sportboltba pedig az álomnadrágom, de még mindig 500 korona. Reménykedek hátha lemegy majd az ára, de akkor se lesz egyszerű, mert annyira szép, hogy szeretnék egy kékek mindenképp, piros térddel. Egy narancssárgát, mert az a legvidámabbszép (ez olyan határozó, ami az ernyőm színösszeállítására is illik). Egy zöldet, mert van amikor az a kedvenc színem. Egy világoskéket és egy padlizsánlilát, mert az is gyönyörű szín, de azt nem magamnak. Szóval nem egyszerű, és úgyse lesz sose.
Hazafelé megvettem a tejport a drága helyen, mert muszáj csinálni nekik kókuszgolyót. Remélem a recept jó lesz, mert az eredetit nem áll módomban elkérni, úgyhogy csak netes receptet használok. Fáj a szívem ezért a sok pénzért.
Délután-este viszont. Tanultam egy kicsit, ami nagyon pozitív és aztán persze. Repülés.
Jött velem Cornelia, mert ugye ő is akar majd repülni, csak, hogy lássa mi ez, na meg akkor vetíthetek is neki egy kicsit. Magyaráztam odafelé úton végig (először mentem gyalog). Az idő szuper, mámr ott volt Lars is, aki ugye egyenlőre illegál repül, de ha nem oktathatok itt, akkor azt sem mondhatom neki, hogy ezt nem csinálhatja. Segítgettem neki, de inkább élvezkedtem, mert a szél pont optimális. Meg nem tartott persze, de ezen a helyen esélytelen. Viszont felkutyázhattam, fejem fölött maradt az ernyő és repült. Már volt olyan repülés is, amikor a wingo nélkül út lett volna. Turbo az volt most is, 5 méterről „esés” le (ezt nem kell félreérteni a nem szakértőknek – ez nem veszélyes), de cserébe ugyanez volt felfelé is. Negatívok magasról, hogy elpörögje azt az egész kört.
ÉS fotók, mert még az elején odanyomtam Cornelia kezébe a digim, hogy nyomja a gombot. Nyomta és meg feltupéztam kicsit, hogy ki is nézzen valahogy. A másik pályázat-nyertes képem most nem készült el, annyira jó képet lehetett volna csinálni, ahogy a fehér ernyőn átcsillan a narancssárga lemenő napocska, miközben még csak épp egy méterre van a földtől, fullstall harmónika szerűen töltődés közben. De nem lett kép, Corneliának hiába magyaráztam volna, ha én fotózok, akkor meg nincs modell. De a fejemben ez is megmaradt.
Hazafelé Jeep-el, csak urasan.

Negatív naphoz legalább pozitív kép

2008-04-16, Szerda

Üres nap, dolog nélkül. Ilyenkor nem nagyon tudok mit kezdeni magammal. Elhatároztam, hogy kéne tanulni, úgyhogy persze, hogy nem tanultam.
Volt egy bankkártyás körutam, de persze nem tudtam elintézni, mert 100e ft. limit volt a kártyán. Most feloldottam, másnap meg meg.
Közben szemtanúja voltam egy lopásnak, rendőrök kint voltak seperc, el is vittek két kissrácot. Még, jó hogy nem vettem ki pénzt.
És már megint. És nem hiszem el, hogy miért mindig velem, miért mindig az enyémmel. Mert mások sokkal kevésbé vigyáznak rá, és mégse nekik. Mert megint tört a fogam. Most nem elől, hanem jobb fölső négyes, eltűnt az egész belső fele, tömésestül. Katonára vágott (az első törött fogam miatt), nem száraz, vajas, sajtos, mustáros kenyérrágástól. Este meg mégegyszer, a maradék fog belső kijött a rántottával, de attól csak kevésbé lesz érdes. Hát mit mondjak, mások a sört nyitják a fogukkal, én nekem a vajaskenyérbe is beletörik, azért ez elszomorító-
Szóval nem túl pozitív napi mérleg. De legalább szerveztem holnapra társaságot kutyázáshoz, méghozzá jót.

Get out of my life!

2008-04-15, Kedd

A legkorábbi felkelésem. Reggel öt órakor, azt hiszem én ébredek fel először, méghozzá a madarak hangjára. Azaz szerencsénk van, mert jöttek madarak. Kint még sötét van, de a réshez lopózok, és kikukucskálok. Páran felébrednek a neszekre, ők is jönnek. Kollektívan megállapítjuk, hogy semmit se lehet látni, csak kis fekete szellemképeket. (Nemcsoda, mert mint később kiderül feketék a madarak.) Úgyhogy rövid semmi után inkább visszafekszünk, el is alszom. A következő ébredés már világosban, megint a madarakra, és talán megint elsőként. Fényképező elő, rögtön az objektívet dugom ki a lyukon. És nyomom a gombot, mert nyomkodásra való. A madarak javában harcolnak, csak kicsit messze, ahogy a képeken is látszódik (300mm), ez van. Közelről egész érdekes lenne, így csak a fotózás miatt, próbálom elkapni a megfelelő pillanatot. A fények tökéletesek, csak a távolság. Nagyjából a többiek is ébredeznek, így a zajszint is nő, és a madarak szép lassan elijedeznek. Mikor már azt hisszük, hogy minden madár elmenekült Robbal kimegyünk pisilni, és ekkor zavarjuk el az utolsó két madarat, akiket nem láttunk a leshelyről. Az idő csodás, a reggel napocska aranyozza be a zúzmarás tájat, gyönyörű, de sajnos nem fotózható.
Rövid alvás még nyolcig, ébredés, pakolás, reggeli, minden gyorsan, aztán indulás vissza. Hazafelé vezetés közben látok egy új Fiat 500-ast. Ez nagy szó, mert akkor most leírom, hogy miért is. Itt Norvégiában egyáltalán nincsenek olasz autók. Nem kevés van belőlük, hanem nincs. Mindig amikor olyan helyzet van, hogy nincs más, akkor szoktam az autókat figyelni, és egyszerűen sehol, soha nem láttam. Egykét Iveco van, de semmi Alfa, Lancia, Fiat, ezért nagy szó.
Délután mosás, mert már jó sok szennyes van, majd fotószerkesztés. És egyszer csak mit látok, egy hatalmas szivárványt az ablakban. Digivel muszáj lefotózni, felkapok egy pulcsit és már rohanok is lefelé. A partról, a hajókkal egészen jó képeket lehet komponálni, majd irány tovább. Szivárvány vadászat. A hídról még egészen látható, de nem jó a kompozíció, úgyhogy rohanás tovább a tengerpartra, hátha onnan, mire odaérek eltűnik. De legalább lett néhány kép-
Fotók a túráról itt:
http://www.facebook.com/album.php?aid=2001640&l=b233f&id=1364700347

És a fotógalériám költözik, azaz új helyen folytatódik, mert a Flickr-nél betelt a 200 fotós limitem,
Mostantól:
http://picasaweb.google.com/jenes.gyozo

(jobb szerettem a Flickr-t, de ez van)

Sunsetminimal

2008-04-14, Hétfő

Korán induló nap, hogy sok mindenre legyen időm.
Persze a délelőtt nem szó szoros értelmében vett hasznos dolgokat csináltam. Viszont szereztem egy csomó jó zenét. Cafe del mar, sok Asian Dub Fundation, Animák, Pendulum és hasonlók, úgyhogy most lesz mit hallgatni legalább.
Azt nem is tudom mennyire írtam le, hogy már két napja megérkezett Martin családja, látogatóba. Papa-Mama-Nagyi és két csinos hugica. A hugok itt aludtak, az idősebbek már nem fértek el. Ma indulnak egy hosszú Norvégiai kirándulásra. Irigykedek, engem bezzeg senki nem fog meglátogatni, pláne nem kirándulásra menni velem.
És még egy csomó kaját is hoztak, a hűtő tiszta penészszagú, persze a rengeteg francia sajt miatt. Kaphatnék, de én nem szeretem ezeket – persze tudom, lenne aki megőrülne a sajtokért.
Dél körül még utolsó körutam a boltba, akciós alma (~akciós 330ft-ért) és cukor mert elfogyott (másfél hét).
Délután pakolgatás, vacsora előreelkészítés, borsófőzelék, sültvirslivel, nagyon finom lett, teafőzés, előcukrozás, bepakolás. Fotóspakk összekészítés, feltöltött elemek, üres memóriakártya, a „nagy” programra.
Direkt egy kicsit hamarabb mentem oda, hogy mindenképp én vezethessem az autót. Kis napozás míg megjött a tanár. Nem a suli kocsiját kaptuk meg, hanem a felesége kocsiját (persze ezt csak utólag tudtam meg). Azért persze vigyáztam rá, de mindig jó tesztelgetni az új autókat. A legelső szériás Mondeo, hátsó ülés elég kicsi, de egyébként szerettem autó.
Az esti túrázós program laza, csak a leshelyhez séta, lepakolás, a leshely renoválása, mert a sok hó egy kicsit átépítette, de hamar kijavítottuk. Vacsi előtt egy rövid séta, útközben minden érdekes növénynél, kakinál, madárhangnál megállunk. Érdekes. És fotózható dolgok.
Vacsora és sajnos a többiek megállapították, hogy kicsit sok cukrot eszem. Egyrészt megkóstolták a teámat, másrészt a múltkor Hovdenben cukorevésen kaptak. És sajnos a másfél hét 1 kg az tényleg sok, ezt be kell látnom, nem szeretenék cukorbeteg lenni, mi lenne akkor velem.
Fekvés fél tízkor, hogy ne zavarjuk az érkező madarakat. Ahhoz képest jó korán elaludtam!


A mostani új nagy kedvenc: Flyover

Ez semmi.
(...)

2008-04-13, Vasárnap

Borzasztó vacak vasárnap.
Szakadó esőre ébredtem, úgyhogy jó darabig ki se keltem az ágyból, mert minek. Jól ellustultam itt kint. Aztán jobb híján felkeltem, elvoltam itthon, kicsit gondolkoztam tanulnivalókon, de nem kezdtem el, mert nincs meg az alapkoncepció, hogy milyen formában is kéne csinálni.
Délután kicsit elállt, úgyhogy elmentem egy nagyot járni. Persze az Oderojára, mert DNY szél volt, csak túl erős, de azért reménykedtem, de csak erősödött. De legalább új részeket fedeztem fel, most már azt hiszem, hogy mindenhol voltam.
Este meg megnéztem a Szerelem kolera idején c. filmet. És aludtam.

Gézának egykerekűsök.
Ezt még ma fotóztam neki, meg is kérdezték, hogy miért fotózom őket.
Nagyot mosolyogtak, amikor elmondtam nekik!

2008-04-12, Szombat

Nagyon nem izgalmas nap. Megfigyeltem, hogy ez így van. Amikor egy nap nagyon sok mindent csinálok, ami tulajdonképp igen jó dolog, akkor utána egy-két napig kibírhatatlanul unalmas napok következnek. Nem tudom, miért van ez így. Persze a naphoz hozzátartozott, hogy esett elállt, esett kisütött, és esett.
Mehettem volna a napsütéses intervallumokban kutyázni, az új haverommal, de, mivel nem örülnek ennek a helyiek (és tőlük van az ernyőm) meg egyébként is csupa víz a fű biztosan, úgyhogy nem voltam. Helyette elmentem a boltba bevásárolni egy kenyeret, meg akkor ár bicóztam egy kört. Egyébként meg tanulás helyett szerkesztgettem a fotóimat és felpakoltam a netre.
Megnézhetők: flickr.com/photos/jenesgy
Este el kellett mennem egy vodka partyra, mert kiharcolták. Egész meglepő volt, de volt pár srác, akikkel egészen intellektuális témákról beszélgettünk, amíg még képesek voltak rá. Kitárgyaltuk, az amerikai, angol és tulajdonképpen majdnem mindenhol meglévő báb-politikát (persze megint csak én neveztem el így). Meg a génmanipulációról, klónozásról, a szokásos szubjektív színlátás téma kicsit, a szaglás körüljárva minden irányba. És egy érdekes kérdés: El tudnál képzelni egy új (alap) színt?
Ők mentek pénzért valahová én azt kihagytam. Életveszély volt velük. Hendrik felült Tom kormányára és úgy kacskaringóztak lefelé, persze rendesen részegen. Tudtam, hogy esés lesz! Kíváncsian vártam, persze a kanyarban a busz előtt sikerült nekik. Nem lett senkinek se baja…

Virágtéma folytatás, holnaptól több fotó elérhető lesz!

2008-04-11, Péntek

Tanulós nap, végre-valahára, márha lehet ilyet mondani. Vagyis hát legalább vannak elméleti órák, nem, csak a tingli-tangli kirándulások, megfigyelések…kell valami elmélet is, mert lesz szóbeli vizsga is, akkor meg csak legyen hozzá valami anyag is. Lan tartotta, talán ő a kedvenc tanárom itt, de persze ez még változhat, outdoor túravezetésről volt szó, elmondta, hogy mi a helyes, mi a helytelen, és okosakat mondott, de Hovdenba pont azt csinálta, amit nem kéne…legalábbis Sammyval, szóval nevettem magamban ezen, bár az lehet, hogy csak pedagógia volt.
Volt egy óra szünet a két óra között, úgyhogy megpróbáltam hasznosan kitölteni, így fogtam magam és bebicóztam az erdőbe, hogy megkeressem, az ide közel eső mászófalakat, mert már talán hőmérsékletileg lehetséges a szabadban mászni. Elnéztem a térképet, így a sziklák tetejénél lyukadtam ki, és megpróbáltam, de igazából esélyem se volt alájuk kerülni, így mivel időm nem sok volt, elindultam vissza. A visszabiciklizés kissé izgalmasabbnak bizonyult (pedig a sziklafal tetején is voltak az érdekességek). Épp száguldok lefelé a nem túl széles, de legalább betonúton – ahol az eddigi három hónap egyetlen autót se láttam. Épp azon gondolkodom, hogy miért nincs rajtam a kesztyűm, mert ha esnék, akkor mennyire rossz lenne nélküle. És akkor megpillantom a következő kanyarban a felfelé száguldó pótkocsis Volvot. És itt a legnagyobb teherautóra kell gondolni, aki pont olyan széles volt, mint az út. Kikerülni ekkora sebességnél esélytelen, abból bokor lenne, úgyhogy padlófék, elöl-hátul. De mivel szegény kontra nem ABS, ezért blokkol, és a kerék kicsúszik balra, megfogom, csúszik jobbra, aztán ezt mégegyszer eljátszom, aztán sikerül annyira lassulnom, hogy kanyarodni tudjak (mindez persze vagy 10 méter volt). Szerencsére a kamion is fékezett, szerintem ő is megijedt, pláne a farolásaimat látva. Megúsztuk, kicsit kalapált a szívem, megtanultam, hogy kicsit lassabban kell menni, akkor is, ha nincs értelme…
Második óraciklus biológia, a hétfő-keddi madármegfigyeléses infok – és talán majd jó időnk is lesz! Meg egy kis állatkaki vizsgálat (nem vicc), hogy felismerjük őket!
Suli után mivel nincs dolgom és nem volt időm a másik falra, így vissza az erdőbe, a másik falhoz először, mostmár koncentrálva a térképre. Jó kis fal, kicsit puha málós, jól kopogó szikla, de vannak könnyű, élvezetesen teljesíthető utak is, úgyhogy jó lesz! Majd!
Visszafelé a másik sziklát is útbaejtem, amelyiknek csak a teteénél voltam, esélytelen. Csak negatív utak, de olyan is van, amin el nem tudom képzelni, hogyan tud bárki is felmászni…
Visszabiciklinél egy másik kanyarban a délelőttihez hasonlót játszok, sokkal kevésbé veszélyeset, mégis jobban megijedtem, mert itt pont a kanyarban bukkant fel egy markoló, előre meredő tüskékkel, itt simán fékeztem-kikerültem, de sokkal ijesztőbbnek tűnt felnyársalódni, mint csak a Volvo homlokfalára kenődni.
Estére még egy kicsi extrémprogram, repülés! Sajnos csak a kórház melletti kisdombon, de legalább közel vannak, ha baj van. Amin meglepődtem, hogy valaki már bőszen gyakorolt ott, mikor megérkeztem. Nekiálltam, előpakoltam, kutyáztam, repkedtem, segítettem a másiknak, Larsnak. Kiderült, hogy nincs licensze, nem is volt semmi tanfolyamon, csak vett egy ernyőt, ráadásul egy 29 nm-est, egy Mac Eden-t, meg beülőt, mentőernyőt, és mivel a helyi klubb nem indított tanfolyamot nekiállt megtanulni magától, youtube-alapon. Kicsit tanítgattam, segítettem, lecsúszogatott, számot cseréltünk, hogy majd máskor is megyek vele. (De nem fogok, mert beszéltem Tordvalddal és ez eléggé illegális lenne, szóval sajnos nem). Este még kicsit meghekkeltük az ernyőjét, mert a C-soron a gumik nagyon barom módon voltak feltéve, nem egyszerű volt, karabiner szétszedős, zsinórozós mutatvány, nem szeretem más ernyőjével, de hálás volt így is.
De sajnos az én ernyőm is furcsa. Olyan mintha nagyon alul terhelném, mert kutyázásnál sok frontstall-t kapott – ami az enyémre egyáltalán nem volt jellemző, belefutónál fülcsukva jött fel, amit a tandem szokott csinálni, ha egyedül repülöm, meg nem pörgött el rendesen negatívba se leszállásnál. Most vagy én vagyok nagyon könnyű, de azt nem hiszem, vagy az ernyő L-es.
Legalább majd nem süllyedek.

Igen, ez egy plecsni, vagy több, de szeretem az ilyet is...
2008-04-10, Csütörtök

Egész napos túra, csak ennyit tudtunk előtte.
Rob előbb érkezett, mint én, és lefoglalta a másik kocsi vezetőülését, úgyhogy szomorkodtam. Viszont ezért inkább Johne Audijába szálltam be, egy elsőgenerációs A4-be, hátra, a magas viking mögé. Hát, hogy milyen kis vacak autó ez…
Aztán kiderült mi lesz a napiprogram. Sogne nevű közösséget (ez itt város, meg a hozzátartozó faluk, erdők stb., de kicsi, kb. 30x30km ilyesmi) látogattunk meg, hogy megtapasztaljuk a helyi Friluftsliv lehetőségeket. Ez azt jelentette, hogy délelőtt egy hajókirándulásra mentünk, rengeteg kis sziget között, néha csak olyan széles réseken, hogy egy méter volt a sziklafal és a hajó között, pedig nagyhajó volt ez (A régi Honvédos hajó fele). Aztán egy szigeten kikötöttünk, felmentünk a tetejére, nézelődtünk, majd vissza és másúton haza. Kicsit több mint kétszáz szigete van a közösségnek, de amelyik elég nagy ahhoz, hogy legyen rajta ház, azon van is. Jó luxusházak, de nem szeretem, hogy minden be van építve a tenger közepén…
A program második része a helyi síház meglátogatása, ott ajándék ingyen szendvicsek, meg üdítők, és méghozzá luxusszendvicsek, nagy hússal, jó sok zöldséggel, meg gyümölccsel igen volt rajta őszibarack karika, meg az a nagyonfinom édesszaftos aszaltszilva). Utána még egy rövid séta a helyi legmagasabb pontra, ahonnan volt valamennyi kilátás, meg egész hangulatos hely is volt, de aztán le, kocsibabe és látogatás a helyiek „fjordjához” amit csak ők neveznek annak, mert 8 km-rel állítólag nem nevezhető annak, de a helyieknek, meg nekem is azért fjord.
Egész pozitív is lehetett volna a nap, ezek alapján, de az időjárás még a szokásosnál is szemetebb volt. Mert sütött a nap is, de csak akkor, amikor beszálltunk a kocsiba, vagy visszafelé úton voltunk. Amikor kiszálltunk vagy elindultunk, akkor mindig esett, így szépen esőnadrágban, ruhában megizzadni, aztán a napsütésben még inkább. Jó mérges voltam rá.
Este talán a legkorábbi lefekvésem fél tizenkettőkor.

Egy virág a sok közül

2008-04-09, Szerda

Az International Day
Ami két szempontból különösen érdekes. Egyrészt délelőtt be kell mutatni az egyetemedet, másrészt este van a főzőverseny, vagyis, amikor mindenki főz az országára jellemző ételt.
A délelőtti persze az unalmas, az esti a jó. És a délelőtti főleg azért különösen unalmas, mert amennyire minket nem motivál az egész, annyira nem érdekli a norvégokat sem. Ott ültem két órát, a laptomommal, hogy majd ha valakit érdekel, akkor honlap alapján bemutatom az ilyen-olyan TF-emet, de senkit nem érdekelt – de én még jól jártam, mert én nem készültem semmit. Mert azokhoz se mentek oda, akik tablót készítettek, brosúrákat rendeltek és szépen mosolyogtak. Ashley az amerikai ingyen csokival próbált csalogatni, még az se jött be, utána bánatába szétosztogatta közöttünk, jutott vagy nyolc kocka csoki, ami azért nem elhanyagolható. De legalább gépeltem, meg beszélgettem a szembenunatkozókkal skypeon, LOL. Viszont Cornelia is akar majd repülni, ami talán jól kihasználható dolog lehet, mivel Zell am See-nél lakik.
Délután a főzőverseny előtt még elugrottam a kórházhoz lefotózni a tegnap felfedezett virágocskákat, lettek makrók, sok, jó. És találtam egy hátsókerék defektes biciklit – elrejtettem, hátha használható lesz még valamire.
A vacsifőzésre szerencsére sikerült módosítani a receptet, így nem paprikáskrumpli, hanem VADAS lett. Szerencsére itt volt Juli barátja is, aki sokat tudott segíteni, és jó sokszor nagy egyetértésben tudtunk okosan dönteni. Így viszonylag hatékonyan készítettük el a vadast, pláne, hogy egy órával később tudtunk csak elkezdeni főzni, mert elveszett a másfél kiló csirkefilénk. De nagyon jó lett, persze mind a négyen máshogy akartuk megcsinálni, ki-ki ahogy otthon szokta, de minden alternatívából a pozitívumok lettek kiválasztva, így nagyon jó lett – főleg, hogy a végén összeturmixoltam. A krumplitócsni is jó lett, csak kevés, időhiány miatt. Viszont szépen lenyúltam egy tejfölt (igaz a mienket, amit nem használtunk, de elvették volna) meg szintén hasonló áfonyalekvárt, de azt elfelezzük, még milyen jó hogy kértem hozzá.
Rengetegen voltak, így tényleg csak kóstolni lehetett, és minden kajából nem is jutott, de azért ettem sokat, és a végére jól is laktam, úgyhogy rendesen megérte.
Sőt a végén odajött egy kínai lány hozzám, hogy „hogy vagy” meg szia. Tudott 6 szót magyarul, de már megvan a msn címe…kapcsolatok.
Este megszerkesztettem 21 fotót, azokat küldöm a pályázatra. Későig tartott, de remélem nyerek valami pénzt. A tegnapi linken megnézhetők.

International day

Coming soon...

Fotópályázatra ezek a képek mentek:
http://flickr.com/photos/jenesgy/sets/72157604469703342/

2008-04-02-04, Szerda-Csütörtök-Péntek

Snowhall-trip, Hovden
Reggeli kelés, reggelizés stb. a kis hely ellenére is egészen jól és főleg gyorsan sikerült, és persze nagyon is kész voltunk időre, sok tartalékkal, és persze akkor derült ki, hogy késik a busz, majdnem egy órát. Úgyhogy várhattunk.
Viszont az időjárás gyönyörű, aminek én csak félig örültem, mert ugyebár a napszemüvegem otthonmaradt, vagyis inkább ne sütött volna annyira, vagy legalább néha egy-egy felhő árnyékolt volna egy kicsikét. De sütött, mint a fene, annyira talán nem is rossz.
A busz megjött, 20 koronáért szállított 5 percet, és épp, hogy felfértünk, kicsike busz, sok tanulóval. (Mert itt a norvégokkal együtt vagyunk). A rövid eligazítás után elindulhattunk volna teljes csapattal, de a mi csoportunkból, a szépséges Helenának (nem annyira szépséges, de ez olyan görög drámai jelző, hogy ne kelljen mindig a nevét leírni…) eltört a hátizsákja, úgyhogy a busszal ő vissza is utazott és vett egy újat. Per a másik kiscsoporttársunk várta meg. Ilyet normálisan nem szabad csinálni, de most a szuperjó idő miatt lehetséges volt, nem túlságosan veszélyes. Csakhogy érthető legyen a kiscsoport, nagycsoport, nagycsapat probléma – Egy tanárnak volt két kicsi, így alkottak egy nagycsoportot és a nagycsapat a négy tanár nyolc csoportja, legalábbis nálam. Én Johnevel a hő-fő tanárral voltam, Monival, Noraval, meg a Szépségessel és Per-rel (néhányan emlékezhetnek rá). Úgyhogy kicsikét alacsonyabb létszámmal indultunk. Kaptam waxot Hanna-tól, így nem annyira csúszkáltam, mint nélküle – de a halpikkely akkor is ezerszer jobb.
Az út odafelé eseménytelen, sok megállással, már tanulói vezetés gyakorlással. Megérkezés után rögtön ebédelő hely ásás, rövid ebéd, majd tanulás. Lan, a szuperangolatom tanárunk, mutatta meg, hogyan kell hó-profilt vizsgálni. De erről vannak jegyzeteim szerencsére, ez nemcsak a hóbarlang építésnél fontos, hanem szintén sítúrázásnál is, amikor lehetőleg lavinanélküli útvonalat kell találni. A lavina nem kutya, ezt legalább megtanították. Aztán hómélygé vizsgálat lavinaszondával és bőven több, mint elég, azaz legalább volt négyméter, úgyhogy rövid eligazítás után nekikezdhettünk a barlangoknak.
Hétköznapi amatőrként azt hittem, hogy majd tipp-topp, hamar kiássuk a barlangot, aztán luxuskodhatunk. Én naív. Kezdetben vala könnyű, amíg a külső friss havat kellett kilapátolni, de aztán már sokkal inkább bányászat volt, mint ásás. A feladat, hogy áss egy vállszélességű, legmagasabb ember magas alagutat, majd két oldalt, kb. combmagassságban áss hozzá két alvóhelyet. Aztán már csak az ajtóhoz kell hótömböket vágni. Háhá. Csak az első méter után szenvedés volt az ásókkal, inkább csákány kellett volna, vagy méginkább lángszóró. A legrosszabb, hogy ugyebár nekem nem a legjobbak a ruháim, így nedves voltam elég hamar. A bakancs hamar átázott, a kamásli csak belül volt vizes, de az az izzadtság miatt. A kabát ujja és alja víz, kesztyű teljesen, a nadrágom csak belülről, mert felvettem a PVC esőnadrágom, az persze egyik irányba se engedi át a vizet. Egy órakor kezdtük, vacsorakor, még fogalmam se volt, hogy igazából miben is fogunk aludni. Vacsorára levettem a vizes kabátot, meg kesztyűt, csak, hogy addig ne abban legyek, hiba volt. Vacsora után jéggé voltam keményedve. El nem mondhatóan borzasztó érzés felvenni a keménnyé fagyott kabátot, és a lefagyott kézrre lehetetlen felhúzni a kesztyűt. Úgyhogy először a hasam melegét a kezemnek adtam, utána megpróbáltam felvenni a kesztyűm, de meg kellett ismételnem ezt a pocakgyilkosságot. Éfjél körül lettünk kész, térdem, csuklóm nagyon(az állandó ütésektől), derekam nagyon fájt (hajlott derékkal ásni 8 órát..), mindenem víz, panaszkodni lehetett.
Hálózsákba zuhanás, alvás. Zokni nélkül kicsit fázott a lábam. Nem volt erőm-kedvem szárazzoknit keresni. Ébredés szörnyű hasgörcsökkel, és még félórát ki kellett bírni vele, mert nem egyszerű dolog reggel felvenni a vizes cuccokat. A narancssárga overallt öltöttem fel az ünnepélyes alkalomra, az legalább száraz és meleg. Szépen sütött a nap.
A napi túra lassú volt, kicsit unalmas, de legalább tanultunk néhány új dolgot, veszélyhelyzetekről, meg egy lányt beástunk lavinába, csak hogy érezhető legyen milyen az. Esélytelen egyedül kiszabadulni, ez a tapasztalat.
Délután szerencsére kötelező szabadprogram volt, úgyhogy két sítúrát, és éjfél előtt még egy rövid fejlámpás csúcstámadást is csináltam. Ezek jók voltak és persze ezek segítettek nem szátfagyni. A második éjszaka már a tapasztaltak nyugalmával, esemény nélkül, kényelmesen, melegben telt el, egyszer sem felébredve. Reggel pakolás, majd kimegyek, kint esik a hó, minden felhő és köd – white out. Ettől féltem, hogy lehetőségünk lesz mindent megismerni. Persze a hóból eső lett kissé lejjebb, úgyhogy egész nap áztam. A ködben meg a tanár vezetett GPS-sel, nem mi gyakoroltuk az iránybatájolást (najó lehet, akkor soha nem jutottunk volna el Hovdneba). A fehérség miatt unalmas és rendkivól lassú volt, úgyhogy nem telt túl jó hangulatban a túra. A vége volt csak jó, amikor a kiépített pályán már lehetett korizgatni.
Busz indulásid másfél óra volt, addig egy uszodában száradtunk, mindenem vizes, kívül belül, és ez vonatkozik a hátizsákra is.
Összességében pozitív a mérleg, mert otthon megszáradtam, meg mindenem. És barna vagyok, meg egy kicsit hámlok is. Hihi.

Nora és Ude - kell magyaráznom?

2008-04-08, Kedd

Hasznosabb nap, tennivalókkal és főleg korai keléssel, fél hétkor. Ezkéremszépen züllés. De muszáj volt, mert az iskolában kellett lenni nyolcra, egy outdoor iskolában, megfigyelni. És az 54 koronás buszút helyett Tommal biciklivel mentünk oda. Egyszerre indultunk, mint a buszosok, mégis előbb értünk oda – pedig kétszer álltunk láncot visszarakni. Iskola nagyon barátságos épület, persze jó új, látszik a modern iskola elrendezés. Írhatnék sokat, mi hogy néz ki, de mégsem, mert jegyzeteltem fényképezővel, van vagy 150 kép megint az iskoláról, a gyerekektől és az actvity-kről. Az elején egy norvégórán voltunk, de kimentünk a felénél, hogy mindent megnézhessünk az iskolában. Ami rossz, hogy másfélórás tanórák vannak kicsiknek, egyébként, hazai értelemben igen alternatív iskola, itt csak outdoor. A normál iskola után volt az, amiért valójában idejöttünk, az outdoor része a tanításnak. Jó messze sétáltunk, szegény tanárnéni 28 gyerekkel, de szerencsére nem átokfajzatokkal, de még így is sikerült kétszer belerúgni a focát a tóba. A kimentésről fotók. Jó kalandos úton mentünk a helyükre, jó saras, de élvezetes egészen, még nekem is. A hely nem annyira tetszett, kis épültet, szép tó, kötelek, de nincs rét, nagy üres placc. Azért ők jól elvoltak, mi meg barátkoztunk, interjúvoltunk és a gyerekek is minket (ebéd wok szabadtűzön). A vicc, hogy voltak néhányan, akik nálam is jobbak voltak angolból, így nem volt igazán nehéz. Sok mindent megtudtunk, aztán egészen intim témákra vetődött a szó. Jóba lettem a lányokkal na, kislánykák, és megkérdezték, hogy van-e barátnőm, hazudtam – van. És mi a neve, megmondtam.
És várnak minket, és nagyon szeretnék, hogy menjünk. Talán. Ude kedvéért, lehet, hogy életpályát kell módosítanom, bár a régibe belefért volna, sőt volt is róla szó, csak úgy bémondósan, de most megint. Nem is akarok többet írni Ude-ről, mert aztán még mindenféle rosszak lesznek rólam gondolva, inkább kép, hogy érthető legyen. ÉS plusszba pozitív mérleg, mert egy naranccsal ebédre mentem oda, és két naranccsal és két banánnal jöttem haza. Erre tanított a Papa – büszke lehet rám.
És olyan boldog aztán meg csalódott voltam, mert útközben kifigyeltem egy Stattoil bögrét, amit hazafelé meg is szereztem, és azthittem, hogy mostantól lesz ingyenkakaóm mindennap (gyk. 100 korona és bármely Stattoil benzinkútnál bármikor ihatsz), érthetően tényleg nagy örömmel mutogatom mindenkinek, hogy mim van – ők meg letörnek, hogy tavalyi és nem jó. De szerencsére Martin a szobatársam nagy betyár, úgyhogy még próbálkozunk. Este előtt nagy séta, pár nem túl jó fotóval, kis mellémenéssel, ami majdnem rosszul végződött. Mert kanyar, furcsa nesz, ottterem előttem egy morgó kutya. Múltkoriból tanulva, gyorsan meditáció, egy barátságos fa vagyok, meg se mozdulok, de csak közelít, csúnyán. Mondjuk most helyzetelőnyben vagyok, ő egyedül, én meg egyre szorosabban markolom a kezemben lévő fegyvernek minősülő fém állványt. Szerencsére megjön a gazda és kezeli a szitut, mindketten karcolások nélkül…
Estére még egy kis kaland, tűzriadó, szerencsére nem nálunk, megégetett hús, bejelzett a tűzjelző, az egész házban fülsértő sziréna, tűzoltók 3-4 percen belül itt!!! Persze semmi, majd fizethetnek…
És talán sikerült receptet módosítani, így holnap talán tényleg vadast fogok csinálni, életemben először, Mama recept szerint. Ezeknek a vacakoknak, pedig vadast nem nekik kéne csinálni.
Holnap International day. Délelőtt bemutatom az egyetemem, délután főzök, este megeszem, mert ha finom lesz, nem adok belőle másoknak, és nem érdekel a más étele se…

Az én szépséges, valószínűleg igencsak hatékony beülő, mostmár remélhetőleg kidobható mentőernyővel és én, fej nélkül...

2008-04-07, Hétfő

A tegnapi filmnézésnek persze, mint mindennek a világon, meglettek a következményei. Ébredés délben, Frida „Genau”-jára, a szomszédból, ahogy Anne-vel viháncolnak. Na azért ezt megemlítettem nekik este. „Délelőtti” vagyis ebédelőtti program, bevásárlás, meg fotókészítés a beülőmről, mert valakinek kell a paraforumon. Úgyhogy a blogocska is megkapja a képet.
Boltnál találkoztam Robbal, elmesélte mennyire jó volt Hovdenben, a hétvégén, szuper napsütés, gondozott sípályák és perszehogy off-piste sízés. Irigykedtem persze. Idén nem is síeltem, mármint downhill síeltem.
Ebéd után az utolsó norvégóra, de a csütörtöki vizsgára már nem megyek el, végigjártam, de vizsgázni nem fogok, egyrészt, mert alig tanultunk valamit, Lillian babája miatt, másrészt meg ez nagyon advanced kurzus volt. Ez van, de legalább pár szóval többet tudok.
Este a Stattoil foodclubra vacsifőzés, francia segédlettel paprikáskrumpli, kis ajándék szalonnával, hogy tudják mi a jó. Volt sok finom kaja, eredeti olasz pasta, Fabiotól, olivabogyó – ami ugye nem nekem az igazánjó, friss bagett, fokhagymásöntettel a belsejében (én ezt ettem sokat), waffel, na meg a legfinomságosabb csokitorta Hafdistól. Megvacsoráltam, ingyen, sokat, jót-
És a buta Frida megállapította, hogy potenciális öngyilkosjelölt vagyok – és nem a repülés miatt. Pedig nem is, csak unatkozom.

A városkánk főtere, Kristian IV (-igen abban az utcában lakom) épp gyönyörködik, a városka tornyában. Azthiszem eredetileg négyzetnek terveztem a képet, hát azért lett ilyen (mint amikor a ps croppol)

2008-04-06, Vasárnap

Unalmas nap. Mi más lehetne, ha esik az eső. Mert amikor esik itt, akkor méginkább semmit se lehet csinálni. Így aztán tényleg nem csináltam semmit. Fotót szerkesztgettem, blogot írogattam, és semmi különösebb dolog. Ebédre paprikás krumplit főztem, mert az sokáig tart megcsinálni, de legalább finom, persze a maradékból lett a vacsora. Amikor elállt, akkor lementem kicsit fotózni, de ott se voltam sokáig, mert jó hideg lett.
Holnap legalább este Stattoil Food Club és megint paprikáskrumplit főzök. Most nekik, de talán segítséggel. Kaja.
És nézzétek meg ezt: Úristen@menny.hu
itt megnézhetitek youtube-on, alap! Most én is ezt fogom tenni!

folyt.

norwegianfashion



Más is fotózik ám, biztosan szakszerűbben, mint én...



A maffiamercedes, természetesen privát - szeretem a lopottfeliratosképeimet



sok-sok sirályom lesz, mire otthon lesze, az biztos



virágkompozíció



és az eddigi kedvenc természetfotós képeim innen

mégse lesz egyenlőre kézenállós kép, túl felismerhető rajta az új frizurám

2008-04-05, Szombat

Fotópályázat van! Igaz nagyon közeli leadási határidővel, április tíz, azaz hat nap, de viszont. A deviszont a pénznyereményekre vonatkozik, mert az első ezer koronát kap, a második-harmadik pedig ötszázat. Ennyi pénzből ellennék itt egészen hazamenésig, szóval most rápörögtem a fotózásra, nagyjából az egész nap ezzel telt el. Délelőtt egy bevásárlással egybekötött fotózás. A bevásárlás volt rövid – kenyér, vaj, banán és hagyma, na meg cukor, ha már van teám megint! A fotózás hosszú, a városban kezdve, majd a tengerparton. Lefotóztam az erasmusos társaimat, persze tudtuk nélkül, aztán később véletlenül összetalálkoztam velük…persze a képeket még nem látták! Fényképeztem Kristiansandot, vitorlásokkal, mert rengetegen mentek ki kis Optimistekkel gyakorolni. Na meg mindenfelé, sokat. Kis ebédre stb. haza, aztán megint, mert volt egy ötletem, amit mindenképp meg akartam fotózni. Fenn az erdőben, a sziklán, kézenállva, háttérben a város…hátha nyerek vele. Játszottam. Majd úgyis lesz kép, lehet már itt. Na persze, ha már jó helyen voltam, akkor jó sok képet csináltam, mert miért ne. Az egész napos termés 144 fotó. Jó szám, de talán kicsit sok, de nem szeretem letörölgetni (így is sokat töröltem) a nem annyira jókat, mert hátha lehet még majd valamire használni.
Igazából pont ezért szeretem a digitális gépet, hogy csináltam egy képet, aztán megnézem, és csinálok mégegyet, ami kicsit jobb. Meg mégegyet kicsit máshogy, aztán egy negyediket, ami a legjobb lesz – sokkal inkább lehet vele kísérletezni, ami jó.
Tudom, ez elsőre tűnhet digitális-gép szindrómának, kicsit az is, de akkor is élvezem, a nagyobb függetlenséget a fényképezésben.

2008-04-01, Kedd

Hovdenba indulás napja.
Sok tennivalóval, de a reggel ellustulása, utána persze meg is jártam ezzel. Ebéd körül mentem boltba, hogy megvegyem, ami kell a túrához. Kenyér, sajt, vaj, virsli. Ezeket kellett volna, de persze a margarint elfelejtettem, de ez csak otthon derült ki, mikor elkezdtem csinálni a melegszenvicseket. Ááá, irány vissza az olcsó boltba, persze ott nem volt, úgyhogy irány a messzebbi olcsó helyre, közben, egy barom autós majdnem elütött, mert nem figyelt, de szerencsére én figyeltem és kikerültem – pedig én tényleg azt hittem, hogy Norvégiában ilyen aztán elő nem fordulhat.
Az egész délután kajakészítéssel telt el, jó sietősen, az utolsó perceket is kihasználtam, a szendvicssütőt is eltörtem, de megérte. Mert minden reggelire és ebédre volt mit enni (és utólag is nagyon jó volt, hogy nem kellett reggel a hidegben és ebédeknél kajakészítéssel vacakolni. Az utolsó fél órában még csináltam főtt vacsit is, teát, és még ebédet is. amit az utolsó 5 percben ettem meg. Mindennel elkészültem, elmosogattam, minden ok. Persze a buszon derült ki, hogy a napszemüveget otthon hagytam, ami persze az egyik legfontosabb lett volna, a hóvakság ellen. Tényleg a hóvakság az meggyógyul pár napon belül, vagy örökéletre szól? Én úgy tudom, hogy meggyógyul, de Rob azt mondta nem – úgyhogy akkor most mi lesz velem? Ha megvakulok lenne aki gondozna?
A busz rohadt drága volt, 215 korona egyútra (meg aztán ugyanennyi vissza), és négyóra a kétötven kilométer…aludtam is persze, de a végén megkértük, hogy ugyan mér legyenolyanszíves, hogy vigyen el minket a szállásra, mert egy óra gyaloglás lenne és elvitt! Azért ez pozitív.
Szállás kis faházakban volt, szintén drágán. Minden cottage 800 korona és négyszemélyes, úgyhogy, hogy kicsit olcsóbb legyen, egyet béreltünk ki, kilencen! Hát be is alig fértünk, de valahogy csak elaludtunk, az öt lány a négyszemélyes emelteságyon, a fiúk a földön, a cuccok a sarokba pakolt asztalon és a tetejére pakolt fotelen. Ki lehetett bírni, főleg, hogy kaptam paplant és nagypárnát, hogy ne kelljen a túlmeleg hálózsákom használni.
Hovdenről, majd később írok. Van mit.

A---köd!

2008-03-31, Hétfő

Mivel már voltak szerszámok végre rászántam magam valami hasznosra. Megcsináltam a „szerzett” biciklit, és egész kevés meló volt vele, csak a kerekeit kellett felfújni és ráadásul autószelepes, úgyhogy benzinkútnál egy pillanat volt. A kormányát hamar megcsináltam, csak csavarozás, szereztem rá fékpofát, mert a hátsón nem volt, de nemcsak amiatt nem működött, azt már nem tudtam megcsinálni, de az első fog, ingyenbiciklinél már csak legyen elég. És a végén még arra is rászántam magam, hogy beolajozzam a láncát, de csak mert a magamét is kellett, így a kettőt egyszerre megcsinálhattam. Meg felfújtam saját kerekemet is. Aztán írtam Moninak, hogy jöhet a bicikliért, jött is. Kaptam tőle ajándékba, cserébe egy tábla legfinomabb litván csokit. Van nálunk ilyen otthon is, az a nagyon-nagyon drága étcsoki, amit lehet kapni ált a boltokban, most nem tudom otthon hogyhívják. A legétebb, legdrágább kommersz csoki. Megkérdeztem szeretem-e? Mit lehet mondani, hazudni kell, szeretem persze…de a sima tejcsokit sokkal inkább, kár belém a drága.
Viszont volt nagyon érdekes köd, én ilyet még nem láttam. Láttam messze gyűlni, még először azt is hittem róla, hogy valami nagy füst, aztán szépen bekúszott a városba, aztán meg hozzánk, de valahogy elég különösnek nézett ki, úgyhogy kaptam a fényképezőt és gyorsan le is mentem és csináltam róla pár képet, a hajóval, mint láthatjátok is. Előtte és utána is találkoztam Fridával, aki boltba volt, míg én fotóztam. És kiröhögött, hogy nem láttam még ködöt, vagy mi van? Hát ilyet még nem láttam, olyan köd volt, mintha valami élőlény lenne, csak úgy a kedve szerint összevissza.
Este átbringáztam Danihoz a memóriakártyaolvasóért, amit ismételten köszönök, ennek köszönhetően vannak már képek a blogon. Útközben még visszaadtam Karennak a szerszámokat, szegénynek egészéjszakás tanulóprogramja van, pont jó Hovden előtt. A köd persze még most is megvolt, és igen érdekes képeket lehetett volna csinálni a kékórában, a temetővel, meg a templommal (meg a narancssárga fényeikkel) – de azt hiszem ez már az a nemmegcsinálható képkategória.
Este a mi helyünkön, azaz Martin szobájában volt evészet, azaz az utószülinapibulija. Volt torta, keksz – és megalapítottuk a Stattoil kajaklubbot, minden hétvégén valakinél kajálás. Jupp!
És még befejeztem a Sweeney Todd-ot. És utálom. Már nem tudom ki ajánlotta, de nagyon nem szeretem az ilyen filmeket. Gyilkolászos, darkos, tényleg utálom, annyi rossz van a világban, akkor minek még plusszba ilyen filmeket csinálni? Ezt tényleg nem értem! Perzse a Johnny Depp…
Tanultam ma hozzá: Az élet szép, csak a világ nem!

Demons everywhere!

pénteken jövök vissza
kicsit elcsúsztam, úgyhogy nem írok ma többet
jégbarlangos alvás, ha nem jövök, megfagytam, legalább a szívemmel együtt leszek....
veszélyes ez a Norvégia

Egy szegény, magányos zsiráf Norvégiában...


afőtérszobor


Sirály, nézd meg nagyban a vízcseppet a csőre alatt, és ez a felére kicsinyített kép (lehet irigykedni, nagyon tud a gép, főleg majd ha meg is tanulom)


Hajó! Amiről először a belvárosból azthittem szálloda


A kedvenc hangulatképem, olyasmi mint a retyezátos lelkemcsücske kép


És egy Oderojás világítótornyos tucatkép