Pistike a vérzivatarban

2008-03-30, Vasárnap

Későn kelős. De már megint nincs minek felkelni. Az eső zuhog, semmi nem történik. Délelőtt legalább megtudtam Zsuzsitól, hogy át kell állítani az órát, fogalmam se volt róla. Ebédre jó hazai-házi kolbász, nincs is annál jobb. Most azon gondolkozom, hogy legyek-e jószívű, és adjak-e kóstolót a többieknek belőle, csak hogy megtudják mi az igazi, vagy legyek okos-önző és egyem meg egyedül mind, ahogy azt kell. Valószínűleg az utóbbi lesz, egy-két kivétellel.
Délután este, ha már kölcsönkaptam Martin sportcsarnok bérletét elmentem mászni Karennel, Nilssel, Tommal. Persze megint kikészítettem a karomat, nem is csoda, harmatgyenge vagyok, és sajnos mostmár szerintem nem is vagyok ahhoz elég könnyű. Így aztán a legnehezebb , megpróbált utat nem is tudtam befejezni, mert nem volt hozzá erőm (pedig már ott voltam a fogásnál, csak nem volt erőm, felnyúlni, úgy, hogy meg is tartsam magamat). Najó, 6+ út volt és áthajlás, de előtte csináltam azért hatos utakat. Azért így délutánra jó program volt, még az utána ólmos karokkal is. Nilstől kaptam kölcsön pumpát és szerszámokat – így holnap talán megcsinálom Moni biciklijét. Julitól visszaszereztem a polifoamot Hovdenre. És milyen jó hogy vannak magyarok, mert Dani kölcsön tudja adni a memóriakártya olvasóját – éljen és köszönöm, így végre teljesértékűen tudom használni a fényképezőmet. Lesznek képek, talán már holnap!!!

És két durva dolog:
- a lányoknál derült ki, ami nagyon furcsa volt, és most volt ilyen először szerintem, hogy könnyebben ment angolul beszélnem és aztán a magyart akcentussal, angolosan beszéltem, meg pláne a helyneveket – ez nagyon durva!

- nem szeretem, amikor siklóernyős balesetek vannak, és pláne nem szeretem, amikor a mi iskolánkon belül van, és pláne nem örülök, amikor a tanítványaimmal és még inkább nem örülök, hogy az Ágival történt, ráadásul úgy, hogy a Kátus is ott volt! De legalább nincs baj!
és pláne, hogy ezt először nem tőlük tudom meg…

Szokásos újgépes fotó, csalással

2008-03-29, Szombat

Kelés után gyors ellenőrzés a gépen, és bizony. Megérkezett a csomagom, a kézbesítési helyre, azaz mehettem érte. Reggeli és gyorsan a csomagért. Most is elég volt a kód és az aláírás, bárki más elhozhatta volna.
Jó nehéz volt, úgyhogy jó sok minden van benne. Megérkezett az állványom, a kisállvány, így majd talán csinálok több éjszakai fotót is, vagy legalábbis sötétedősét, mert a memóriakártya is megjött a fényképezőhöz. Itt van a beülőm, a sziklamászó cipőm, a kordnardágom, a szandál, a hitelkártyám, főzőköpeny – amire már nincs szükségem, mert vége a főzőtanfolyamnak, egy hajpánt – amire már szintén nincs szükségem, a rövid hajammal és egy új cipő, inkább teniszcipő, de talán tudom használni valamire és a bivakzsákom. És sok-sok kaja: két rúd hazai kolbászt, 3 tábla szalonna – mmm. És 8 tábla csoki és rengeteg-rengeteg tea, ebből talán még Ausztriára is marad nyárra. És szegedi pirospaprika. Szóval most van minden.
Amíg esett gyorsan feltelepítettem a kártyához kapott ajándékszoftvereket, majd a szép. felhők közül néha kibújó napocskával egész tűrhető fotókat csináltam. Persze még kell gyakorolnunk, mert annyira még nem ismerem, de jó lesz. Belvárosban, tengerparton, sirályokról, Oderoján csináltam fotókat. És ezt aztán nyomogathatom, csinálja a fotókat, nem lesz vége a filmnek. Csináltam is sokat, de töröltem is – mondom, még tanulnom kell. Találkoztam Lan-nel, az egyik tanárommal, épp kacsákat etettek a gyerekeivel – jó dolog, hogy a tanárral utcán találkozva lehet beszélgetni.
Este aztán mérges voltam. Mert nem tudom átmásolni a képeket a számítógépre!!! Valamiért a Canon program nem érzékeli, az XP persze érzi, hogy bedugtak neki valamit, de ő meg új hardverként akarja telepíteni, persze ahhoz meg nincs programja. Úgyhogy egyenlőre nem működik. Van kártyaolvasó a gépemben, de csak SD kártyához találtam lyukat, valószínűleg CF-hez kell valami adapter, ami nincs. Úgyhogy most nem tudom még mi lesz. De már vannak fotók, majd lassan, ha megoldottam magam, akkor fel is rakom, a középszerűeket. A legjobbakat megtartom titokba, hogy majd otthon is legyen mit mutatni!
Este még szintén voltam fotózni, kevés értékelhető képpel. De én lekapcsoltam minden áramomat 8 után. Persze nem ennek van értelme, hogy most kampányszerűen egy órára lekapcsoljuk, mert ettől nem lesz változás, hanem minél környezetbarátabban élni a hétköznapokban is. Mindenki magával kezdje.
Este még egy Vorspiel, Janánál, de elég unalmas, semmi nem történős. El is jöttem a vége előtt.

Kedvenc gyerekfotók, mert csináltunk is sok képet, persze nem ezeket...

2008-03-28, Péntek

Korán kelés, hétkor. Talán az első napot leszámítva ez a legkorábbi. Reggelire melegszendvics, teafőzés a tegnap szerzett teából és a két tortaszelet ebédre.
Lent találkozó Janával, biciglivel a buszmegállóba, természetesen jót kaszálnak rajtunk, 27 korona a sima buszjegy és ezt majd még visszafelére is meg kell venni. Jó a szervezés, a buszon már ott ült Moni és Tom, a csapatunk másik része (Nora nem jött, mert ő is volt tegnap bulizni, de reggel már nem volt legény. Az ovihoz nem volt megfelelő térkép, így helyi útbaigazítással hátulról közelítettük meg az ovit, két kerítés átmászásával. Épp indult a csoport, de még utolértük őket. Hogy hová megyünk nem tudtuk, csak mentünk a gyerekek után. Aztán megálltak a parton és leültek…Gyanús volt a dolog, hogy miért van mindenkin mentőmellény, de az óvó néni felvilágosított minket, hogy bizony egy szigetre fogunk hajókázni, ahogy ők azt teszik minden nap. Jött is a hajó, a gyerekek, egyesével a nevükön szólítva szálltak be. Három óvó néni volt, egyik a parton, a következő a korlátos híd után, a harmadik a hajónál pakolta be a gyerekeket. A hajóban aztán nem nagyon törődtek azzal, hogy ki mit csinál, volt aki térdel, mászkáltak – én inkább ott féltettem volna őket, de nem történt semmi. Kiszállásnál is hasonló procedúra. Akik kiszálltak a 10 méterre lévő fal mellett sorakoztak. Mikor már mindenki ott volt számolás (mint minden 10 percben), de a gyerekek is mondták a számokat, így tanulták azokat. Rövid séta után levehették a mentőmellényeket, aztán 50 méter múlva megérkeztünk a galpahükhöz. Benne padok, mindenkinek pohár-tálka, könyvek, kampók. A gyerekek szabadon mindenfelé, mindenki amit akar. Volt aki nyulat etetett, sziklát-fát mászott, síelt, köteleken játszott. Aztán mi is beszálltunk, amennyire bírtunk a semmi norvégtudásunkkal. Kardoztam velük, fáramásztam, nyulatetetettünk, stb. A gyerekek akkor ehetnek, amikor akarnak, van egy nagy doboz, abba van az anyuka által csomagolt szendvics, tanulja meg a gyerek mikor eszi meg. ÉS persze ezek az óvó nénik is azt mondták, hogy soha nincs semmi komoly sérülés. Néha azért féltettük a gyerekeket. Viszont ami hibának tűnt fel, hogy egyáltalán nem játszottak velük, csak felügyeltek, segítettek, néha tanítottak, pedig a gyerekek élvezték, amikor mi játszottunk velük. Volt közös levesfőzés a tűzön, néha a gyerekek is kutyultak rajta, de nem hiszem, hogy ettől tanultak volna bármit is. Nem szabad elfelejtenem az antiszociális kislányt sem, aki először, amikor Tom mellé ült, fogta magát felállt és arrébbült. És csúnyán nézett. A végén már velem nevetett, jó. Mi van, amit nem szabad elfelejtenem? Hazafelé ugyanaz a szigor, de beszállás előtt éneklés, majd velünk énekelnek a gyerekek tanítással.
Persze jó hideg volt egész nap, de én fel voltam öltözve, a többiek nem, jól szétfagytak.
Busz után még kenyér és akciós darálthús vásárlás, majd haza.
Este rizs, jól megsütött virslivel, borsóval. Film: Sweeney Todd, de nem fejeztem be, mert fáradtka voltam, majd holnap.

MÁR KRISTIANSANDBAN VAN A CSOMAGOM, HOLNAP A KEZEMBEN LESZ!

Most még te is thetsz valamit ellene!

Március 29, este 8. Kapcsold le a lámpákat, tegyél te is valamit a globális felmelegedés ellen!

Március 29-én te is tehetsz valamit azért, hogy lelassítsd egy kicsit a globális felmelegedést. De ennél sokkal fontosabb, hogy te is jelezheted, hogy egyet értesz ezzel a szerintem igen fontos kérdéssel. Március 29-én este nyolc órakor, egy órára kapcsolj ki minden elektromos berendezést, kapcsolj le minden lámpát. Ezzel is csatlakozhatsz azokhoz a milliókhoz világszerte akik úgy gondolják, hogy fontos valamit tenni a globális felmelegedés ellen.
Nézd meg a www.earthhour.org oldalt!

Rico Loop, tessék megnézni a többi videóját is, mert nagyon jó!

2008-03-27, Csütörtök

Délelőtt órák, Hovden-trip kapcsán ügyintézés, eligazítás, szokásos mit igen, mit ne vigyünk, hogy pakoljunk, mintha eddig már nem mondták el ezerszer ők is…de legalább a folyosóról szereztünk kaját, gyümölcskenyeret, meg kiflicskét, vajjal, ingyen.
Utána pedig megtanultunk hóbarlangot építeni elméletben, talán egész jó lesz, ha sikerül rendesen megépítenünk. Persze én nem izgulok, mert meleg hálózsákom van. De biztosan fogok azért fázni, maximum nem éjszaka. Jó sokáig tartottak az órák.
Otthon ebédre a maradék paprikáskrumpli és sajnos túlságosan is finom lett vagyis kevés. Kis pihenés, majd norvég-órára, amit persze megint Lilian férje tartott, de egyre inkább elviselhetetlenek az órák, mert ő nem tanár, és hát nem is nagyin tudja mit kell csinálni, ennyire talán még én is képes lennék. Szóval, vagy kibírom a hátralévő két hetet, ahol tanulni biztosan nem fogok semmit, vagy nem is járok. Nem tudom melyik lenne a jobb.
Utána át ingyenkajára! Valami Rotary-club összejövetelre lettek meghívva a cserediákok, persze előtte végig kellett ülni egy másfélórás előadást, amiből semmire sem emlékszem, és az se derült ki, hogy tulajdonképp mi is ez a Rotary klub, de kibírtam és utána legalább ehettem, amennyit bírtam. Hal és karfiol leves közül lehetett választani, egyértelmű. Volt hozzá viszont valami nagyon finom kiscipó, vajjal, azt ettem egyből kettőt is. Utána kávé és vaniliás süti. Egyértelmű, hogy miből választottam kettőt. A végén gyorsan a maradékot elpakoltuk, jól jön a süti mindig, és még egész finom is volt, akkor meg pláne.
Buli helyett alvás, mert holnap koránkelés, megyünk ovit látogatni.

Rekviem a szép nagy hajamért!
Na mondjátok, hogy nem volt jó...
De az új méginkább nem közönbös, mindenki dicsérte, fiatalít, sokat, kell is!
Leginkább a mönkös jelző illik rá, az nagyon!
Ez van...

(Csak azt nem tudom mi legyen a sok hajammal, itt van egy zacsival, hazavigyem - de minek?, kidobjam - de hát olyan szép, vagy dobjam a folyóba, hogy legalább Zogi játszhasson vele? - kéne egy jó tanács)

Rövid hajút nem rakhatok fel, politikai okok miatt, majd máshol megmutatom, akit érdekel. Vállig ért...

2008-03-26, Szerda

Iskola van, pedig az órarendünk szerint saját practical project lenne. De hát ez van, megbeszélés a Hovden-trippel kapcsolatban. Az egész norvég osztállyal együtt, mert itt most velük leszünk. Voltak vagy 40-en, pillanat alatt betelt a terem. Az elején még kis térképészkedés, nagyobb csapatban, havas terepen történő tájékozódás, vonulásról kis tanulás. Utána oktatófilm arról, hogyan kerüljük el a lavinát, norvégul. Úgyhogy a norvég lavinákkal nem vagyok jóban, de lesz nálunk lavinaszonda. Rémisztgetés az előforduló veszélyekről, lefagyás, megfagyás, hóvakság, mit tegyünk ellene, hogyan oldjuk meg. Hóvak leszek inkább, de nem akarok szemüvegnyomot a szép barna bőrömre. Rosszak voltak norvégok, állandóan rájuk kellett szólni, mintha otthon lennék.
Én Noraval és Monival vagyok egy csoporttal, meg egy Per nevű norvég sráccal, aki már jóval idősebb, de ő is tanár lesz, meg a rövidhajú, de szépséges Helene-val. (Persze most már én is rövidhajú vagyok.) Csoport megbeszélés, hogy ki mit cipeljen majd, mi legyen a kaja, persze rizs lesz kétszer, egyszer hússal, egyszer virslivel, nekem aztán mindegy. Szerencsére a norvégok elvállalták azokat a cuccokat, amiket venni kell.
Bevásárlás, sok mindent nagyon, két lekvár, sajt, a legutolsó boltban vissza kellett adnom e gyufát, mert annyi pénzem nem volt. És még tojást kell vennem, hogy minden legyen, de akkor most megint tényleg rendben leszek egy kis időre.
És a Neverending Thermal filmben is szerepel az ernyőm, nyomja a SAT-ot, meg a helicot. Szegény ernyő, de legalább ő híres.
Aztán tíz körül jött a két lány. Finn designer és izlandi fodrász (persze szigorúan másodállásban). Pár fotó, aztán már neki is esett Hafdis a hajamnak, egy konyhai ollóval. Persze közben fotók folyamatosan, a frizúra beállítása előtt hajmosás megint, utána már félmeztelenül tovább. És még beállított két lány (Anne és Clemence). Mondta is Martin, hogy irigyelt, félmeztelenül négy lány között, de négyen mondták, hogy lesz a legjobb a hajam. Hát jó is lett, de elég rövid, rövidebb, mint számítottam. De Anne azt mondta, hogy minden rám engem akar majd az utcán – ez már nem is annyira rossz. És hajmosás után lefekvés előtt fázott a fejbőröm, új érzések.
Mindig félni szoktam hajvágás előtt, mert olyan jó hosszún is, mindig levágás előtt szoktam rájönni, milyen jó is hosszan. És persze megnő, de soha nem nő már meg ugyanolyanra. Persze eddig kevésszer kellett csalódni, mert jó fodrászaim voltak. Apukám, akinek mindig csak 3 mm-re kellett vágni, és az Exi, aki meg jóra csinálta, maga-magam miatt. De most lett a legjobb – Izland Power, bőven!

Remélem ennél sokkal jobb természetfotóim (persze ennek az igazijánál) lesznek a lessátorból, végre valami tényleg izgalmas.

2008-03-25, Kedd

Nagy nap! Mert egész napra elmegyünk, és messze. És messzire csak kocsival lehet menni. De lesz két autó, az egyiket a tanár vezeti, a másikat meg elvállaltam én. Éjszaka még kis havazás, reggelre egész jó jeges utak, drift!
Iskolábamenet még nem tudtam mit fogok vezetni, de ott várt már ránk az autó, egy Toyora Auris! Tetszett. Beszállás, rövid szemlélődés, kicsit kicsi, de szép és vagány. Három lányt mert velem jönni, a fiúk féltek. Feladat egyszerű. kövessem a tanárt. Persze már az első körforgalomban lemaradtunk, mert valaki beelőzött elénk, így az azt követő alagútban teljesen elvesztettük a tanárt, de szerencsére azt még láttuk, hogy merre ment ki a következő körforgalomban, így után a következő alagútban, jócskán gyorsan hajtva, előzgetve, de utolértük. Utána mér nagyjából eseménytelen utunk volt. Azért a havas szakaszokon óvatosabb voltam a nem-szöges gumikkal (mondta a tanár, hogy nem is szereti az ilyet). Utána erdei úton hóban fel, de bőséges siklóernyős, Máriahalmos, Egri, Kétágús saras, poros tapasztalatokkal mögöttem megcsúszás nélkül mentünk fel.
A napi program egy leshely építése, ahol majd megnézzük három héttel később néhány madár párharcát. Húúú. Madárfotóim lesznek, éljen! Addigra muszáj megérkeznie a kártyámnak is. Rövid túrával értünk oda, útközben nyomok mutogatása, hangyabolyok vizsgálata, bottal megpiszkálás, mert akkor savat érezhetünk a boton és tényleg. És ehetők a hangyák, ha nagyon nincs más. Az út második felében hótalpakkal vágtunk neki a szűzhónak, szép volt. Egy mocsár szélén, fák közé kezdtük építeni a leshelyet, ami egy elég masszív galpahük lesz. Rengeteg szép fenyőt vágtunk ki hozzá, fájt érte a szívem, de a tanár azt mondta, hogy három hét múlva is állnia kell a lesnek, mikor visszajövünk. Hát szerintem amit most csináltunk még három évig is simán kihúzza. Volt meló, mert vacak fűrészekkel kellett dolgozni (olyanokkal, mint amit siklóernyőzéshez is használunk…) és egy baltánk is eltört, ami valószínűleg a világ legvacakabb baltája, mert eddig mindegyik eltört. Kellett egy egész nap, hogy megépítsük, de nagyon stabil. Kíváncsi leszek, nagyon.
Hazafelé lefelé még egyszerűbb volt az erdőben, aztán a betonon is kevesebb hó volt. Kedves tanárunk egyszer csak vészfékezett, sikerült nem belemennem, mert meglátta a norvég nemzeti madarat a patakban. Biztos fontosabb, mint a kocsi épsége…
Hazafelé egy építkezős szakaszon majdnem belénk tolatott egy 30 tonnás kőszállító, de sikerült átcsusszanunk. Szeretem a kocsit. Kicsit kicsi, néha kettes helyett négyesbe megy, alul kicsit gyönge (pláne mikor traktor előzésnél még egyet vissza is váltottam, lepadlóztam, és erre se csinált semmit), de összességében jó, mégiscsak Toyota.
Még beértünk a norvégóra második felére, ahol volt egy kis változás. Lilian koraszült, így a férje tartotta az órát, mindenféle tanári képzettség nélkül. Az óra unalmas volt, túléltük, viszont ami fontos, hogy Lilian és a babbája is jól van.
Este hajmosás. Holnap is lesz nagy.

Lennonbácsi ajándékba...

2008-03-24, Hétfő

Húsvéthétfő. Sok szempontból más. Például kapásból nem az Exim mellett arra ébredünk, hogy épp meglocsolnak minket, ami vicces volt, de azért olyankor kicsit kínosan is éreztem magam. És nem is kapok világszép tojásokat cserébe, de nem is locsoltam meg senkit. Mert eddig minden évben legalább volt egy olyan tojás, ami csak nekem készült, és persze mind között a legszebb volt. Idén már nem is készült nekem, hát hervadjon el minden lány!
Helyette átbicikliztem a közös reggelinkre. Útközben megvettem életem legdrágább tejét, a norvég éjjelnappaliban, 17 koronáért – azaz 561 forintért. Persze nem magamnak, és ki is fizették, de azért sokkolt. Jó sok minden volt, persze a legfinomabb az én szuper gyümisalim volt. Palacsintát cukros nutellával, kis fahéjjas csigát, kakaót!, húsvéti kenyeret ettem, amennyi belémfért. Ebédig tartott, jó volt ebédnek is.
Gyorsan haza, kis kaja ülepítés, aztán irány kalóriátfogyasztani, síelni. Egész nagy csapat, mert már majdnem mindenki visszajött: Sammy,Moni, Tom, Rob, Karen és Nils. És frissen leratrakolt utakon, végig száguldoztam, korcsolyázva, fel-le, hátrafelé korizva. Persze ők mindig csak a kijelölt úton akartak menni, én meg nem. Úgyhogy meg is mondtam, hogy én felmegyek az Umvedten Bat-hoz (azaz Upsidedown boathoz). Tom csatlakozott hozzám, hogy ne legyek egyedül, meg ő is kalandokra vágyott inkább. Hát felfelé nem volt egyszerű, mert mély, de kicsit már fagyott volt a hó, és néhány helyen meg olyan keskeny ösvény, hogy rolózva se tudtunk felmenni, úgyhogy volt néhány szakasz, ahol felfelé gyalogoltunk. Fent a fennsík gyönyörű, szűzhóval. A sziklánál már volt két norvég, beiratkoztunk a könyvbe, hogyha elvesznénk, akkor megtaláljanak, aztán tovább a kilátóhelyhez. Na az világszép volt. Naplementével vörösrefestett, szűz hósipka, havas tájképpel, tengerrel a háttérben, mélyen lent a folyóval, havas szigetekkel. Best of Kristiansand. Fotók, óvatosan, mert a havas sipka másik oldalán 100 méter szakadék, ezért kalandos is volt, kis sziklamászással, csúszkálással.
Visszafelé a fennsík és a szakadék szélén oldalazva, a lehető legjobb helyen. Majd a szűk ösvényeken, a völgyben, a sok szikla közt, 20 cm-es hóban, sok eséssel, lecsúszás a skilojpe-ra. The biggest fun! Van valami más jó szó a funra? Mondjuk a legjobb móka volt! Onnan már szimplán hazasiklás.
Estére még volt egy kötelező megjelenés egy kis lasagnera és tortára az egyik szobában. Bevacsorázás alaposan, kis jópofizás a lányokkal, majd lelépés.
Lehet így is Húsvéthétfőzni.

2008-03-23, Vasárnap

Húsvét napja. Templom nélkül, lett volna kivel menni, de minek? Én templomba azért járok, vagyis amikor megyek, akkor azért szoktam, mert érdekel, amit hallok ott, mert talán segít egy kicsit jobban megérteni a dolgokat, átgondolni, szempontokat nyújt további gondolatokhoz. De ha végigülök egy norvég istentiszteletet, attól nem leszek semmivel se több. Úgyhogy idén most ez nem volt.
Helyette megint síelés, Tommal, Karennel és Nilssel. De ez olyan nyugis, konzervatív féle volt, nem annyira élvezetes, mint a tegnapi, és ráadásul ma a saját lécemmel mentem, ami kínszenvedés volt a rossz wax miatt. De a legrosszabb Tomé volt, neki hasonló szitu, mint nekem pénteken, azaz a legmeredekebb lejtőkön is csak sétált lefelé. Nekem már a wax nagyrésze lekopott, így néha csúszhattam.
Esti program filmnézés, a magyar lányokkal, hogy legyen valami kis közös magyar húsvétolás is. Végül még Cornelia is velem jött, úgyhogy nem volt teljesen hazai, főleg, mert miatta megintcsak angolul kellett beszélni. Pedig néha olyan jól esik, hogy beszélhetek egy kicsit magyarul, hogy sokat tudok beszélni, el tudom mondani teljesen, amit akarok…
Film Jézus Krisztus Szupersztár. Úgy szeretem a filmet. A zenét, a szereplőket, minden színész olyan nagy arc. A film jó volt.
Éjszaka még gyümölcssaláta készítés, a holnapi közös húsvéti reggelihez. Banán, körte, narancs, kekszdarabkák, áfonyalekvár, vaniliáscukor, fahéj, cukor, narancsszörp és végén még juharszirup. Hát bizony finom lett.

Conclusion: A tegnapi nap mégiscsak jobb volt…a sífutás miatt. Mégiscsak jobb két lánnyal, mint egylánnyal és két fiúval.

2008-03-22, Szombat

Ma reggel túlságosan is korán kezdődött. De nem is baj, gyönyörű napsütésre ébredtem, méghozzá szikrázó hóval együtt. A túl korai csak a késő éjszakába nyúló filmnézés miatt, a Babyszittes naplója c. filmet néztem meg, valakinek az ajánlására, kicsit bárgyú, de kedves kis filmecske, elviselhető, viszont a főszereplő néni nagyon aranyosan játszott.
Reggelire a maradék szárazkenyérből pár melegszendvics, így viszonylag bőséges, majd a szokásos időhúzásom után rövid fotós túra a belvárosban, természetesen biciklivel. A fotózás nem sikerült különösen jól, csináltam néhány komolytalan képet, nem szerettem a fényeket, túl erős, határozott kontrasztos, tipikus szikrázó havas fények, amik annyira azért nem jók mindenhez.
Viszont a biciklivel annál nagyobb élményem volt. Mivel éjszaka a nagyját letolták, az úton megmaradt a lefagyott glatt jég. Az hagyján, hogy gyorsításra kipörög a hátsó, de volt olyan, hogy minimál kanyartól annyira megcsúszott (a lapos szöges gumim), hogy mindkét kerék díjnyertes driftelésbe kezdett, ezt még egy szintén kicsúszó lábbal hárítottam. Viszont találtam nyitvalévő boltot, hazarohanás pénzért - így most luxus van, vettem kenyeret, meg Húsvétra sok margarint. Hazafelé már nagyon ügyesnek éreztem magam a jégen, jódarabig nem is volt baj, de a benzinkútnál, vagyis a házunk alatt, az utolsó kanyarban elszállt a biciklim (vagyis nem a környezeti körülményekhez megfelelően vettem a kanyart). Annyi reflexem volt – amit csodálok is honnan – de leugrottam róla és fekvőtámasz pozícióban landoltam, szegény bicóm meg elrepült, kosár kiborult. De megúsztuk mindketten különös sérülés nélkül.
Utána sí! Találkozó Corneliaval a ház előtt 11:45, de Stephan is volt, ő boltba, majd az Upsidedown-boat-hoz akart menni, hátha találkozunk majd vele akkor. Délre mentünk Sammyhez Konsgardba, már várt ránk kint (pedig attól féltem, még aludni fog). Neki jutott eszébe, hogy mi lenne, ha Cornelia Monika sílécével jönni (mert eredetileg sí nélkül gyalogolt volna velünk). Nice idea. A síléc megvolt, csak a cipő lett kölcsönadva, sebaj átcipeltük Tom-hooz, hogy majd Karen kölcsönadja a cipőt, aki nem volt otthon, úgyhogy maradt az eredeti terv. Már a városban felcsatoltunk, olyan jó érzés a város közepén sízni!! Aztán ahogy komoly terepre értünk cserélnem kellett lécet Sammyvel, mert az övén egyáltalán nem volt wax, és kicsit lassú lett volna. Így persze én szenvedtem, de hát sífutni most már tényleg nagyon tudok. Már rögtön az elején elborultam, így a lovardát keresztezve (volt egy olyan pici fehér paci, hogy csak csodáltam milyen cuki, meg az egyik lóval próbáltam hógolyózni is, de nem szerette, úgyhogy cserébe adtam neki enni) hardcore XC-be kezdtünk rögtön, fel-le, járhatatlan terepen, így kb. nyolcszor olyan hosszú és fárasztó volt eljutni Jegesbergig. Onnan Holmenkollen-t (a helyi csúcs, ez most nem a síugró)vettük célba, az elején nyomon, majd persze szűzhóban, sziklákon hosszan fel, aztán járatlan terepen fák közt bújkálva, végén meredeken combtetőig érő hóban mászás. Hó az volt, normálban térdig érő, de néha magasabb, persze én törtem a nyomot. A csúcson Stephivel találkozás, beszélgetés, majd napozás, melegedés, meg kis evés, vittem nekik a múltkori ingyen müzliből. Szerett(é)(e)k. Lefelé persze valami teljesíthetőbb utat kellett választanom, így egy nagy karikával, de könnyebb úton próbálkoztunk. Persze egy „rövidítés” miatt kicsit hosszabb lett és jól elfáradtak, de legalább kalandosabb, sziklamászás is volt benne. A vége végig nyomon, lejtőn csúszás úgy, hogy Cornelia a lécemre állt, és nem estünk el (jó persze osztrák és tud síelni és van túrasíje – irigykedek). Aztán léc csere, hogy a nyomban, meg lefelé Sammynak könnyebb legyen. Túlságosan is jólelkű vagyok.
Este meg láttam, ahogy előbújik a telihold a hegyek mögül, szép lassan jött egyre feljebb, de lehetett látni, ahogy szép lassan mászik felfelé, már jól meg vagyok vele.
És lesz kiteom, Gézával közösen (meg házilag készített deszka hozzá, arra kíváncsi leszek), és most márkahűtlen leszek, de a UP-nak nincs. De hogy ne legyek siklóernyőhűtlen, Nova kite-om lesz, vagyis Takoon Air, 2007-es. Nyáron jön a dűnére, ha megyek!!!
Szuper nap! De talán még ezt is überelem holnap!

Hihi, lesz kite:

Este még ezt alterkodtam pólódesignnak! de persze túl személyes

2008-03-21, Péntek

Hol is kezdődik? Reggel felébredek, szakad a hó, kinn minden fehér, sok a hó. Na ez már jó. Kenyerem elfogyott, úgyhogy irány a bolt, de azért fényképezőt vittem magammal, hátha lesz valami szép és érdekes, ebben a nagy hóban, Kristiansandban. Persze a hó nem esett, hanem szakadt, ezért fényképező beburkolva rendesen, de azért biciklivel.
Szeretek nagy hóban biciklizni, mert kihívás, és van benne legalább valami új kaland, de néha nem volt egyszerű. Mikor minden tekerésnél leér a bakancsom a hóba…
Bolt zárva, hoppacska. Ez baj. Hát bizony kenyér nélkül akkor tényleg böjtölés lesz. De már csütörtökön és pénteken is zárva volt, nem értem a logikát (mert aztán meg szombaton nyitva volt).
De mindenféle fedezékből csináltam néhány képet, talán lett egy elég jó is, amilyeneket mostanság szeretek. Mindent persze nem tudtam lefotózni, mert még a boltívek alá is rendesen bevágott a hó, és azért mégiscsak féltem egy kicsit a cuccot, de lett pár kép! Jó lesz majd júliusban előhívatni a havas képeket.
Na de délután! Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz a nap. Hatalmas a hó, van egy túrasí a spájzban, hát akkor miért is ne menjek síelni? Kabátom csupavíz a délelőttől, úgyhogy gyönyörűnarancssárga siklóernyős overallom felöltöttem, símaszk, síszemüveg, nagykesztyű, kamásli és már az erdőben is voltam.
Minden gyönyörű, és gyönyörű, meg gyönyörű. Hihetetlen szép volt az egész környék, a szakadó hóban, a havas fákkal, tájjal, ösvényekkel, amiket meg se lehetett találni. Az egész táj teljesen más volt. Egy jó nagy kört tettem ismert és ismeretlen utakon, és a legtöbbet nem úton. Ezt is nagyon élveztem az egészben, hogy arra mehettem amerre akartam, mert mindenfelé volt elég hó. Tulajdonképpen ezt a korlátlan útválasztási szabadságot élveztem a legjobban az egészben. Persze a végére bedurvultam és járhatatlan terepre tévedtem, hogy azt se tudtam hol vagyok, mocsarakon és sziklákon gázoltam a szűzhóban, ami bizony legtöbbször még a síken is térdig ért és volt hosszú métereken keresztül nem akart a sílécem a felszínre jönni, jobban érezte magát a hó alatt szél nélkül. De mitől XC sí ez, ha nem ettől? Nekem mindig az ilyen volt a legjobb, otthon is ettől szenvedtek szegény sífutólecek, de ezt szeretem. Mindenestre szuper volt az egész, épp hogy csak sötétedés előtt értem haza. Persze feküdtem egy csomót a hóban, mint egy gyerek fetrengtem benne, mert tiszta és rengeteg hó volt mindenfelé. Az elején az vártam meg hóba fekve, míg eltemet, utána a tó partján játszottam és a végén, a befutóban, még kiültem a híd felé, és egy városi panorámával előttem, a kényelmesre épített fotelemen majdnem elaludtam.
Életem legszebb sítúrája volt!
És hogy hogyan lehet ezt még jobbá tenni? Lehet?
Bizony! Holnapra szerveztem még két lányt is a síeléshez!

És a böjt is megvolt: ebédre egy banán, vacsorára főttkrumpli, sóval, margarinnal és mustárral…

Remélem megnézitek a youtubeokat, mert érdemes!
Nem csak azért rakom fel, mert unalmas, hanem mert szerintem érdekesek!
(Igaz, hogy unatkozom, de ezzel nem függ össze!)


Hihetetlen SKA!!!!


És ugyanze kicsit modernebben, bénább, de hihetetlen arc bácsival, kötelező ez is!

Zsu, a címlaplány

2008-03-20, Csütörtök

Nincs túl sok mindent mondanom a napról. Olyan nap, amikor már tegnap tudtam, hogy milyen jó lenne későn felébredni. És szerencsére későn ébredtem. Ez a szerencsére sok mindent elmond.
Egész nap otthon, kimenni nincs értelme és nem lehet. Nagy pelyhekben szakad a hó, de az utcán azonnal elolvad. Mit csináljak és hol?
(Jó persze egész januárban és februárban ez volt, csak most az utolsó két hétben elszoktam tőle)
Na azért annyi jó, hogy nem csak, hogy felkerültem a múltkor a címlapra, de meg is jelentem, és az hagyján, a TF-en is megjelentem, így valószínű, hogy minden más egyetemen, és azért az vagány, hogy az új egyetemi újságnak én vagyok a borítóján. Legény a gáton!

KERESSETEK!

(moha)

eznagyoneszembejutott

A használható bicóm!

2008-03-18-19, Kedd-Szerda

A biciklitúra!

Jó, későn keltem, mert sokáig voltam fenn, pakolgattam, és nem igazán igyeksződött felkelnem. Így az indulás csak olyan 10 körül lett, de akkor felszerelkezve, baloldalt egy biciklistáska, fölötte beszorítva a sátor és a polifoam, az első kosaramban fotóstáska, kulacsvíz és a térképszerűség. Hátamon a nagyhátizsákom, hálózsákkal, kajákkal, több mint 12 kg. Így egy kicsit ez visszavett az élvezhetőségből, de keményen nekivágtam. Az út eleje nem igazán volt érdekes, az autópálya mellett, a büdösben kellett nyomatnom az első 10 kilométert, de utána már szebb lett. A felfeléken nagy szenvedés volt, a lefeléken gurulás!, az egyenesen meg csigázás, nem igazán lehetett nyomatni ezzel a biciklivel. Utána egy folyó mellett vitt az út hosszan, mellékúton, szép és nyugis, majd utána már be Norvég föld közepébe. Szántóföldes, kis településes, majd nagyvárosos, majd kisúton a tenger mellett, majd át az első fjordon, hídon, majd a következő fjord. Ez itt már szebb útvonal volt, de annál technikásabb is. Állandó fel-le és szegény bicóm nem igazán bírta, de erről később. Ahogy közeledtem az első nagyobb város felé lett egyre több civilizáció, hatalmas hajókikötők, és az azt kiszolgáló infrastruktúra. De lassan sikerült csak elérnem a várost. A 50 km-es utat 5 óra alatt tettem meg. Mentegetőzöm egyből, mert persze végig tekertem, kétszer álltam meg inni, és nem csigáztam, de ennyivel megy a bicó. És útközben persze az is kiderült, hogy az eredeti cél, Stavanger nem az autópálya egyenes 230 km, hanem a kacskaringós tengerpart mellé telepített bicikliúton 360. Vagyis kicsit sok, és ezzel a tempóval lehetetlen a dolog. És persze Csütörtöktől rossz időt ígértek, úgyhogy megszületett a döntés, hogy vissza, haza. Ehhez a döntéshez segített persze még az a tény is, hogy szegény biciklim a sok felfelé tekerés megerőltetésétől középagy gyulladást kapott! ÉS ez nem vicc kéremszépen, reméltem, hogy még nem leheli ki a lelkét Kristiansand előtt.
Mandal eléggé tetszett, tipikus nyugis, tengerparti norvég kisváros, hajókkal, gyönyörű parkkal, ahol szívem szerint ott aludtam volna, csak necc lett volna, valószínűleg reggel a rendőrök ébresztettek volna, azt meg pont nem akartam. Homokos tengerpart, fenyő liget és és őzikék. Barátságos őzikék, vagy csak velem voltak barátságosak, nem is tudom. Ha nem ff film lett volna a gépemben, akkor fényképeztem is volna őzike portrét (Őzike, azt nézi, hogy őzik-e). Sajnos rén az nem volt – pedig kell csinálnom rénről fotót.
Itt ebédeltem négykor, de mivel el volt már döntve, hogy hazamegyek másnap, ezért a rizsnek láttam neki. Egész ehető volt, utána körte és műzli. Királyi kaja. Nézelődés után elindultam visszafelé, hogy találjak valami alvóshelyet, ahol nem zavarok és engem sem zavarnak az alvásban. Nem ovlt olyan egyszerű, mert minden be van építve (ezt nagyon nem szerettem, hogy alig volt olyan szakasza a bicikliútnak, ahol nem lett volna valami emberre utaló nyom). Végül egy nemzeti parkban találtam meg, amit kerestem. Persze itt is elég közel voltak házak, de már nem érdekelt. Tengerpart mellett, egy kis szikla tetején, körülöttem fenyőerdő. A sátram még sötétedés előtt felállítottam, de nem volt egyszerű sziklára, mert ez alagút sátor, így muszáj kicövekelni, de cövekek nem akartak a sziklába beleállni. Végülis a szél segítségével, majd gyökerek közé állított ékkel és egy kicsike fenyőfával oldottam meg. A sátor széleit nem volt esélyem semmivel se lecövekelni, de szerencsére volt hószoknyája (vagy gallérja) a sátornak, úgyhogy arra pakoltam négy nagy követ, amit 20 percet alatt sikerült összeszednem. Nem volt viharbiztos, de valamennyire szélbiztos helyen volt, egy éjszakát reméltem kibír. A szikla szélén ülve, a naplementét nézve ettem meg a vacsorát, a rizst és egy nagy narancsot. Ez olyan fél nyolc körül volt, utána sötét. Mit csinálhattam volna a sötétben egyedül egy lakatlan szigeten? Fogmosás után lefeküdtem, de egy jó darabig még persze nem tudtam elaludni, nem volt jó egyedül a semmi közepén. Azért egész sokat aludtam, de reggel már hidegebb volt. Legalábbis be volt fagyva a tenger széle.
Reggelire a maradék rizs, a sátorban, utána kicuccolás, sátorbontás, hogy átmelegedjek, mert hálózsák nélkül azért nem volt olyan meleg, majd a napocskában reggeli a tenger felett, a sziklán.
A hazafelé út már kevésbé volt izgalmas, hiszen ismertem. Nem siettem, mert szép volt az idő, fotózgatás, kulacstöltés kispatakból nézelődés. Az út eleje volt az izgalmasabb, utána a tengerparttól messzebb, a nagy völgyben már kevésbé. Viszont ott meg máshogy tettem egy kicsit érdekesebbé. Egy szakaszon más utat választottam. Persze egy idő után azt se tudtam hol vagyok, ami így térkép nélkül, Norvégiában a sehol, kicsit merész volt, de végül megkerültem, véletlenül.
Viszont így láttam olyat, amiről eddig csak meséltek. AZ ANYUKA TOLJA A BABAKOCSIT, LEVEGŐZTETI A KIS BABBÁT, ÉS KÖZBEN PEDIG SÉTÁLTATJA A KISLOVAT. Persze mivel ez egy kicsi ló volt állandóan rakoncátlankodott, ahogy már csak egy kiscsikó szokott volt. Egyébként rengeteg ló és rengeteg póni van itt mindenfelé. Láttam nagyszőrű kislovat, talán az volt a legaranyosabb, de mindenféle méretű és színű paci van itt. Takaróval a hátukon, mert azért még hideg van. És lusták, a földön feküsztek, még ilyet…
Végülis hazaértem, nagy fáradtan, mert küzdeni kellett a bicó középagyával, meg a sok súllyal, de kibírtuk. A végefelé, már a Norvég nénike is leelőzött.
Ennyit a túráról.

Otthon aztán kezdődött a csomagvadászat, mert kaptam a postától egy levelet, el is mentem vele a postára, ahol elmagyarázták, hogy ez Osloból jött, és a csomagom a vámolásnál elakadt, és vissza kell küldenem ezt a levelet, az aláírásommal, telefonszámommal, meg a norvég születési számommal. Hát nem volt egyszerű kideríteni a születési számom, meg aztán még küldtünk egy másolatot az útlevelemről is. Ja és persze még én fizettem a borítékot, bélyeget 10 koronáért, hogy majd hozzájussak a csomagomhoz. Naccerű. Még legalább egy hét.
Reklamálni is fogok, elég ciki, hogy egy hónap alatt ér ide.
Vacsira a maradék pesztóstészta, ketchuppal - nem tudom kitől tanultam ezeket az okos ízösszeválogatásokat.

Mostani szupernagy kedvenc

Holnap megírom a túrát!

Megjöttem, ilyen hamar, mert szegény biciklim középagygyulladást kapott!

Nem nyert dizájnok folyt. De nem akkor is lesz néhányból saját pólóm!

2008-03-17, Hétfő

„csalfa vak remény, mit teremt magának a boldogtalan…”
mert a csomagom még mindig nem jött meg, de nem várhatok tovább, ha tényleg szeretnék Stavangerbe menni, mert az időjárás sem vár velem, azaz az eső jön. Biztosan meg fogok ázni, a kérdés az, hogy mennyit, illetve, hogy látom-e majd a Prédikálószéket rendesen?
A mai nap kicsit készülődéssel telt el a holnapi túrához. A cél Stavanger, egyenlőre biciklivel, sátorral, a többit ki tudja hogy alakul. Ha nagyon rossz az idő visszafordulok, ha elromlik valami a bicómon, akkor nem tudom mi van. Kunyizás vagy vissza-haza, majd kiderül.
Voltam a turista infomációban, van valamilyen térképem, elég sok helyen van bicikliút. Főztem előre kaját, majonézes, sajtos, kukoricás rizst és pesztós sajtos tésztát, de hidegen fogom enni őket, nincs mivel melegíteni.
Hát majd jövök vissza valamikor! Nem kell izgulni.
(Csak ha vasárnap estig nem jövök meg)

A nem nyert póló-tervek. A nyertest nem rakom fel, abból lesz a 2se póló. De további infók csak a Mityától!

2008-03-16, Vasárnap

Gyönyörű idő végre. Annyira gyönyörű, hogy egy pólóban és egy vékony pulcsiban mentem ki az utcára, és nem is fáztam. A program a környék egy részének felderítése, sziklamászási szempontból. A térképemen már nagyjából be voltak jelölve a falak, de hát persze élőben megtalálni azért nem ugyanaz, meg hogy mennyire vannak kiépítve stb.
Útközben a buszpályaudvarnál összefutottam Corneliaval, aki épp az anyukájára várt, mert mennek együtt Stavengerbe, meg Bergenbe túrázni a húsvéti szünetben. De amíg nem jött a busz beszélgettünk vagy húsz percet. Persze ahogy megjött a busz elmenekültem, azért mégiscsak félelmetes lehet egy osztrák anyuka (pedig mondhattam volna neki Grüss Gott-ot! biztos örült volna neki).
Utána becserkésztem a sziklákat, a biciklit leparkoltam a parkolóban és nekivágtam az erdőnek. Persze okosan az utcai cipőmben mentem, pedig már otthon tudtam, hogy bizony a bakancs kéne, csak abban nem szeretek biciklizni. Már 100 méter után elakadtam, mert a falak megközelítése sem túl egyszerű. Sziklákon, gyökerekben kapaszkodva azért nem veszélyesen megoldottam. Az elős helyen, csak megmászhatatlan 7, 8 –as falak, viszont egy méterenként szögelve, ami végül is megint csak mindegy, mert csak felső biztosítással mászok. A következő falat sem volt egyszerűbb megközelíteni, de legalább ott már jóval több megmászhatatlan fal volt. De itt már van olyan is, amit esetleg megpróbálnék. Viszont a fal tetejéről van a legjobb kilátás Kristiansandra, hogy ezt eddig én miért nem tudtam? És valószínűleg laknak erre rének, ez komoly megállapítás!
A következő falig nagy túra volt, útnélküli dzsumbujban és sziklák közt lemerészkedéssel. És ráadásul teljesen véletlenül találtam meg, mert felmentem egy nagy kőbányába, ami úgy nézet ki mintha, de nem az volt. Viszont egy nagy fekete macska halálrarémisztett, amikor kiugrott a sziklák közül. Viszont meglepően fürgén menekült el cica létére. Biztos ez is egy félvadcica, mint amit a múltkor a tónál láttam. De ő vezette rá a figyelmemet a zöld kötelekre, amik valami utat jelöltek. Követtem és rátaláltam egy pár kötéllétra szerűségre. Megpróbáltam, de fotóstáskával nem ment a felmászás, úgyhogy otthagytam a gépet és nélküle másztam fel a köteleken. Többet kellett másznom mire felérkeztem, mint hittem volna, viszont fent a sok megmászhatatlan fal mellett találtam egy könnyűnek tűnőt is. Hát majd itt kezdünk a többiekkel talán, már ha képesek egyáltalán eljutni a beszállási pontig. Visszafelé egy kicsit jobban féltem, mert már tudtam mennyire kopottak a kötelek, amikbe kapaszkodok – remélem csak a köpeny.
A következő úticél a síugrópálya volt, nem is tudtam, hogy itt is van. Ráadásul kettő is, és mindkettő inkább csak gyakorló, mint normál. itt kéne elkezdenem tanulni, nagyon is! És találtam egy gyönyörű narancssárga Sigg-szerű kiskulacsot. Kicsit összenyomott, de jó lesz a színe miatt.
Repülni nem tudtam, pedig biztosan lehettet volna, de nem volt ki, aki légteret kérjen nekem! Ááá!
Már nem sokáig bírom így.

Az én kis gyönyörű cigánylánykám utoljára!
Fekete hajjal, az egyáltalán nem közönbös szokrág-jába, amit még én varrtam neki szülinapjára. (És a fotón nem is látszik mennyire jó is az)

2008-03-15, Szombat

A forradalom napja!
A legteljesebb értelemben.
Sok mindent nem csináltam, de annál fontosabb dolgok történtek, lettek, alakultak.
Rendet raktam, kitakarítottam, mostam.
Fotóztam.
Ettem husit.
Beszélgettem vele, egy jó darabig utoljára.

2008-03-14, Péntek
Az előadás napja, vagyis, amikor végre elő lehetett adni a sokatszenvedett prezentátciót. Velem kezdtünk, megcselekedtem, amit megköveteltek, de ennyi. Felolvastam szó szerint, ami a diákon van, tudom, hogy ez így nem az igazi, de angolul így tudtam a leginkább hatékony lenni.
A terem elég pro, illetve általában minden terem elég pro, de ez különösen. Jó hogy beépített projektor, távvezérlésű vetítővásznak, lámpa is ezzel szinkronban, hangrendszer, mikrofon, sötétben jó kis asztali lámpa (amivel a keverőpultokat szokták megvilágítani), de hogy még az asztal magassága is változtatható legyen…
Találtam egy első rétegnek használható fölsőt, szép kék, és sajnos S-es, jó rám, de kicsit rövid. Hát majd összemegyek, nincs szükségem magasnak lenni.
Suli után az egész csoport Sammyhez ment, kis húsvéti köszöntésre, mert szegény már két hete beteg. Csokit vittünk neki, és örült. És megbeszéltük a csoportpólót, mert Monika hazamegy a szünetben Litvániába, és otthon meg tudja csinálni. És zöld lesz a pólót, pedig én nagyon rózsaszínt akartam, de csak Rob támogatott.
Ebédre a tegnapi maradék krumpli és répa, mustárral, és gyümisali. Nem tudom mióta lettem ilyen vega, hogy répát egyek magában.
Délután a csudaszép idő miatt kénytelen voltam elmenni futni, megint a folyó mellett indultam, mert az olyan szép út, de most időben felkanyarodtam, így a Barneheia-tónál lyukadtam ki, egy szép nagy körrel, megkerülve a tavat futottam haza.
A továbbiakban készülődés az esti happeningre. A közös vacsorára. Mi palacsintát, azaz creap (mármegintnemtudomleírni) sütöttünk Martinnal és Perre Luccal. Költségileg jól megúsztam, mert nem kellett semmit se beleadnom. Én sütöttem a palacsintát, ők a crep-jüket. Egyikünk sem volt hajlandó engedni. Persze semmi különbség nincs a kettő között.
A vendégségben mindenféle kaja volt, degeszre ettem magam. Volt mexikói csirkés, mangósalátás valami, mondtam is Rodrigonak, hogy muszáj lesz elmennem Mexikóba; volt izlandi, finn, német, norvég pizza, aszerint lehetett választani, melyik lányt kedveljük (persze mind a négy pizza ugyanaz). Spagettis saláta, milánóikrémes szendvics, mindenféle német krumplikülönlegesség, osztrák-lengyel almáspite nyam-nyam és sok csokiii. Egész este ettem, sok csokit, sok pizzát, sok husit. És szereztem magamnak fodrászt, Hafdis, ha visszajött Hamburgból, akkor levágja a hajam. Időnként kell változni.
A legtöbbet Corneliával beszélgettem, és jó is volt, mert kiderült, hogy Salzburg tartományba, és leginkább az ő településükre kéne költöznöm, mert ott minden van, ami szem-száj ingere: repüléshez nagy hegyek, síelés, mászás, ami csak kell. Hát majd gondolkodom az ajánlatán…
És ígértem két elemet kölcsönbe, a két szomszédlányomnak, az ajándékaikhoz, ettől remélem még jobb szomszéd leszek.

Voltmár fenn, de Osloban egy hasonló képpel reklámoztak, de az enyém a jobb! Ez most kamino!

2008-03-13, Csütörtök

Szabadébredés, mostanában szeretem az ilyet is, amikor akkor kelhetek amikor akarok. A tanár áttette az órát 11-re, hogy időben vihesse a gyerekeit az oviba. Hát szép.
Ez megint az a tanár, akinél legutóbb 44-es pulzusom volt. Azaz a mai órán se lehetett túl sokra számítani. A témája igazából nagyon is érdekes lehetne, ha tudna angolul. Kb. az szintemen van, ami azért ciki egyetemi oktatás címszó alatt. De legalább megvan az az előnye, hogy én is értek mindent abból amit mond.
Norvégra akartam készülni, de ebből annyi lett, hogy az utolsó tíz percben átolvastam, sebaj. Megint jót alakítottunk, talán nekem van a legjobb csapatom, vagyis a leginkábbnorvégokosabb. Most norvég verset kellett felolvasni, költőt bemutatni, és a verset elemezni, az utóbbi volt az én dolgom, szerencsére csak angolul. A verset nem szerettem, tipikus dark, szomorú, sötét vers. Én a svéd gyermekverseket szeretem, Sten Maltével!
Utána főzőkurzus, az utolsó sajnos, amit sajnálok. Ráadásul a végére hagyták a halat, úgyhogy nekem még enni se volt normálisat. És szegény hupáknak előttünk vágták ki a szemét és boncolták fel. Hozzá nem értem szegényekhez, de ha éltek volna még, akkor biztos elfutottam volna velük a tengerekhez. Szegény hupákok…
Így végül a vacsi meglehetősen vegetáriánusra sikerült, főtt krumpli, répával, margarinban sütött póréhagymával. A desszert gyümisali, azt én csináltam…és ami a legjobb, hogy vanillia túrókrém volt hozzá, pont olyan, mint az otthoni. Abból ettem a legtöbbet természetesen, de magába! A maradékot természetesen hazahoztam.
És este még „szereztem” egy biciklit. Valószínűleg Monikáé lesz, de ha meg tudom csinálni, akkor ezzel megyek Stavengerbe, már ha megyek. A hátsója puha és a stucnit kell beállítani.
mert Stavengert tervezem a húsváéti szünetre, de kéne hozzá a memóriakártya, ami már kedd óta Osloban rostokol, vámkezelés alatt, de már szétvet az ideg, hogy miért nem tud itt lenni. Amint megjön mehetek el…

4-től nincs netem éjfélig
éjfél után viszont már 15-e van
hát ez szomorú, ezért felesleges volt várni...

Tervezgetek a pólóhoz, több kevesebb sikerrel.
Remélem lesz majd egy igazánjó is.

2008-03-12, Szerda

Nahát ez olyan kihagyhatós nap, ha nincs, akkor se történik semmi.
Délelőtt két óra, ami a sérült emberek (most igazán nem jut eszembe milyen szót kéne használni, hogy politikailag korrekt legyek) természeti sportokba való bevonásával foglalkozott.
Nagyon sok újat nem tudtam meg. Ezeket nagyjából eddig is tudtam, sejtettem. Ami új volt, hogy kéz és láb nélkülieket vittek sziklátmászni. Jó, furcsa, és nem tudom mennyire ennek van értelme. Mert igaz, hogy új élmény nekik, de akkor is, szerintem kicsit megalázó nekik is, hogy másra utalva himbálóznak és tehetetlenek, (akkor már inkább repülni menjenek...- ez szakmai ártalom). Csak nekem az a gondom, hogy ha pl. felvennénk videóra, ahogy azok másztak, és mondjuk felraknánk a youtube-ra, akkor a félvilág röhögne rajtuk. És ez így nem jó. Mert igenis korlátozottak és igenis nem egyenlők. De csak épp annyira nem, ahogy én sem vagyok képes egy csomó mindenre. Én se állok be kézilabdázni, hogy röhögjenek rajtam. Mindenkinek tudnia kellene, hogy hol vannak azok a határok, amik neki lettek szabva. ÉS itt most senkit sem akarok megbántani, remélem úgy értelmezhető, ahogy gondolom.
Utána haza, és mivel az eső szokásosan rákezdte, ezért a délután-este nem túl hasznosan, pólótervezéssel, nyár-szervezéssel telt el.
Kicsit még fűztem a szomszéd Anne-t is, vittem át neki a csokitortából, két szeletet, azaz egyet persze Fridának szánva. Na persze meghozta az eredményét:

Én vagyok a világ legjobb szomszédja!

És hogy még dicsekedjek!
Címlaplány lettem, ahogy Anita mondta:
meg lehet nézni itt: http://www.geomedia.hu/moha

Mostani kedvenc

2008-03-11, Kedd

Hol is kezdjem? Az elején.
Éjfélkor még ettem, intézgettem magam, a túra utáni teendőket végeztem. Aztán még sokáig beszélgettem, így csak fél négy körül láttam neki, annak, ami muszáj volt.
16 oldalas cikk, összegzés és előadás. Az egész maradék éjszakám ráment a summaryre. Reggeli után még maradt 10 percem, hogy diavetítés is legyen belőle. Lett, másolás, beillesztés.
Ja és reggel hétkor lefürödtem végre, több mint 100 óra fürdés nélkül eltöltött idő után. Ez nálam talán rekord, ilyen vagy hasonló csak ÖVK-ban volt.
Rohanok be a suliba Janával, de a folyóson gyanúsak lettünk, mert páran ültek a terem előtt a földön. Mosolyogva közölték, hogy elmarad és hiába jöttünk, Johne küldött sms-t, hogy beteg és majd legközelebb. Erre nem igazán tudtam mit reagálni. Magamban a Belgától idéztem, de nem írom ide le. Egész éjszaka hiába dolgoztam.
Úgyhogy haza, de mivel fáradt voltam rendesen sok mindenre nem voltam használható. Elvoltam, elolvasgattam, intézgettem, amit előző éjjel nem. Szereztem a UP-tól logót, de vicces, mert volt aki küldött, a másik ember pedig először Gombóc engedélyét kéri hozzá. Remélem Gombóc majd engedélyez!
Boltba is mentem, kenyér, körte, mert végre megint olcsó volt, ketcsup, virsli, tészta.
A délutáni norvéggal nem kalkuláltam, de hát el kellett mennem. Az első félidőből nem sokra emlékszem. Konkrétan csak arra, hogy 10 mp-ként kellett felébrednem. Lilian meg is kérdezte, hogy rendben vagyok-e, mert állandóan keresztbe ment a szemem.
A maradék energiámból sütöttem egy kis mustáros rántottát, aztán még egy kis beszélgetés, időhúzás, és végre alvás.

Símúzeum előtt


Fram múzeumban
Csoportképek Osloból, ugye már mindenki ismer mindenkit, nem kell bemutatnom


2008-03-07-10, Péntek-Hétfő

OSLO TRIP

Most tudatosult csak bennem, hogy igazából ez négy nap volt. Hosszú.
A reggel és délelőtt magányosan, mert ugye én időben vettem jegyet, azt amit ők mondtak, én olcsón, ők persze drágábban már nem akarták, úgyhogy ott is hagytak, mehettem egyedül. Olyan szempontból jó volt, hogy én jó fajta busszal mentem, modern, emeletes Neoplannal, természetesen fent ültem, onnan néztem szerteszét. Kényelmes, jó hőmérséklet, nagyon sok hely, és a sofőr nyomatta rendesen, vagy százzal. Kicsikét aludtam, vagy legalább úgy tettem mintha.
Buszpályaudvaron fogalmam se volt merre. Kisétáltam, szépen megtaláltam a villamost, és a jegyautomatát. Napijegyet vettem 60 koronáért. Mint később kiderült ez félig jó ötlet volt. Pont elértem a villamost, de a hátsó ajtón nem fért fel a csomagom, túlméretes, de középen még becsusszantam. Három megálló a belváros szívében, buszok, villamosok és taxik között lassúzva, persze késésben. Átszállásnál szintén magam akartam megkeresni a buszt, ami így kicsit hosszabb ideig tartott, mert rossz számra emlékeztem, és olyan itt nem létezik. Megnéztem, megtaláltam és pont rajta voltak a többiek, az ilyenhez van érzékem, én azt hiszem.
A FRAM múzeumot néztük meg (gyk-nak, mint én is voltam: Fram az a hajó, amivel Nansen sokoat kutatott az Északi-sarknál és Amundsen szintén ezzel a hajóval hódította meg az Antarktiszt). Nagyon jól néz ki egy ilyen nagy hajó, egész érdekes volt az egész múzeum, de a sarkkutatókat sajnos nem tudom megérteni. És már itt voltam először vacak. Kifelé menet olyat csináltam, mint még soha. Hiába, nem tudok viselkedni, amikor ilyenekről van szó. Na nem kell rosszra gondolni.
Utána haza, a panzióba, 260 koronáért egy éjszaka, a többiekkel, 9 személyes szobában. Borzasztó szállás, a folyosón és az étkezőben is lehetett dohányozni (nem hiszem, hogy legális), mi voltunk 6an, egy ember dohányzott, megkértük, hogy ne tegye, míg eszünk, kiment megkérdezte, hogy szabad-e és folytatta. Majdnem megvertük.
Rob lesérült, elesett az utcán, meghúzta a bokáját, kórház, mankó, másnap haza. Kár érte. Nekem annyira fájt a torkom, hogy beszélni se volt kedvem, bebugyoláltam, legyömöszöltem kenyeret, szuggeráltam. Reggel én is úgy éreztem lehet inkább haza kéne mennem, mint ki a téli hidegbe sátrazni. De akkor teljesen leamortizálódott volna a mi sátorcsoportunk. Okos voltam, vagy inkább amilyen szoktam lenni, maradtam. Használtam a tegnapi napijegyem, lepecsételtettem, azt hiszem ezzel kell aktiválni, lehet trükközni. A metrón nekünk még jutott hely, de utána full-ra telt, mindenki a versenyre ment. Megérkezés után felkamáslizódás, lesétálás a táborhelyig, sátorállítás. Karen úgy döntött, hogy velem alszik, mert ő is beteg, ne fertőzzünk. Jó választás. Természetesen a mi sátrunk állt először, pedig csak ketten építettük.
Osloról, majd külön!
Délután nagyrésze a verseny nézésével, 30k és 50k, unatkozással és fázással telt el. Nem akartam bemenni a többiekkel az étteremben, így kint magányoskodtam. Viszont elmentem felfedezni a környéket síkkel, főleg, hogy ne fagyjak. Jó ötlet volt a vasárnapi éjszaka szempontjából. Délután a verseny után a nyomon még csapatostul elmentünk egy 10 km-es túrára. Odafelé rendesen hajtottam, versenyeztem a tanárral, persze mondanom se kell ki nyert. Csak aztán amikor elkezdett a szívem környéke fájni, akkor megijedtem, hogy lázasan nem biztos, hogy max.-ra kell járatnom magam, szívizom-gyulladást elkerülendő, úgyhogy lenyugodtam. Egy hüttéhez mentünk, kaptunk ajándék fánkot és Johne meghívott mindenkit üdítőre, kedves gesztus. Visszafelé gyors vaxolás és persze elkezdett esni az eső. Nem is hagyta abba.
Vacsorafőzés hosszasan esőben, pesztós tészta, de az orkán szél miatt, ahogy kiszedtük a tányérba a második falat után már ki is hűlt. Viszont Rhune (Johne egykori tanítványa, aki feljött hozzánk) hozott mindenkinek virslit, krumplipalacsintát és ketcsapot, így még ettem két laza hotdogot.
Utána a fiúk elpakoltak, ha már nőnap volt. ÉS végül be az étterembe, az előadásokhoz. Persze nekem mindkét sátortársam otthon volt, így egyedül adhattam elő, szenvedtem vele rendesen.
Fogmosás, alvás. Reménytelen, hogy az átázott kabátom, kesztyűm megszáradjon. De legalább a hálózsák meleg. Este.
Reggel ébredés valami nedvesre, lefagyott lábakkal (lehet egy zokni azért nem ártott volna). Hálózsák csupavíz, alulról, kívülről, mindenhonnan átázott. Kabát többi szintén vizes, bakancs is, mitől száradtak volna meg?
Kint legalább csak köd volt, nem esett. Reggeli meleg, valami vízzel felöntött búza vacak, sok cukorral elviseltem, de magamnak nem csinálok ilyet többé. Hozzá kis meleg szörp, de ez a mosatni málna, eléggé ihatatlan. Gyors pakolás, csuromvizes sátor. Who cares? Hát én, mert még egyet aludnom kell itt. Mert csak hétfőn van visszajegyem, akkor volt olcsó. Pedig mentem én volna vissza velük és most, épp eléggé voltam én beteg.
Lecsúszás a Holmenkollenhez, többiek sok eséssel, lefagyott havon. Rhunétől végre megtanultam, hogy miért és hogyan működik a sífutó léc, és egyből kétszer olyan hatékony lett a technikám. Becserkésztük a símúzeumot, ingyen mentünk be, mert zárva volt, de Johne elinézte, hogy bejussunk. Utána a síugróversenyre hauzdutk be magunkat ingyen. Basecamp, ebéd, majd a rengeteg ingyen ajándék levadászása. Egész doboz helyi Jó Reggelt keksz, tejesitalok, narancs, kakaó!!!! (most előszőr Norvégiában), stickbread és még begyűjtöttem 5 db ingyen buffot. A nézőtérre az én vezetésemmel lógtunk be, így elsőrangú helyről élvezhettük a versenyt. Hihetetlen milyen sebességgel jönnek. Bázisugrás mellé a síugrás is felírtam a listámra.
Délután könnyes búcsú a helytől, ez volt az utolsó verseny, az átépítés előtt, majd szintés könnyes a többiektől, és elindultunk Tommal vissza az erdőbe. Aludni.
Az úton mentünk vissza, de aztán kicsit letértem a tegnap látott hely felé. Ott volt, egy versenyről maradt sátor (értsd iglo, kb. 100nm). Jónak tűnt kivülről, de vízben állt az alja. Viszont találtunk bent innivalót. Ittunk is, maradt is. Viszont vele szemben volt egy kis házacska, megpróbáltam ajtó nyílt, 2x2 méter, padocska, tető. Nem volt kérdés hol alszunk. Hálózsákokat kiakasztottuk száradni, nem mintha ért volna valamit. Visszamentünk a sátorba, hátha találunk valamit a koszos földre. Kartonok. Nice. Pakoljuk a kartonokat, először simán csak lapok, aztán a következőből kiesik egy süti. Három ipari méretben nagy karton csokitorta. Hát ettünk belőle elővacsorára, vacsora előtt, vacsora után és reggelire. És pakoltunk a többieknek is. Alvás nyugis, de reggel is vizes hálózsák. Reggeli, tortával, majd jöttek egy ember sátratbontani. Persze lebuktunk, mert az éjszaka kivételesen esett a hó, nyomok mindenhol. De nem is haragudott, csak megkérdezte volt-e ott más is. Azért gyorsan elhúztunk. A metróra lefelé nem vettünk jegyet. Megúsztuk. Szálláson otthagytuk a cuccot, elsétáltunk a Vigeland parkba, nézelődés, ebéd (természetesen tiszteletünkre eső), aztán séta a bevásárlóutcában, majd két turnusban haza. Tomnak másik járatra volt jegye. Én még megnéztem a most épülő új Operaházat is, ígéretes. Hazafelé nyugis, alvással. A kabáttartóban találtam két takarót. Úgyhogy végre van takaróm is, csak ki kell mosni őket.
Pakolás, evés, pihenés. Tanulás csak másnap. Korahajnaltól.

Megjöttem!

Szokásosan vacak voltam...

2008-03-06, Csütörtök

Délelőtt nagybevásárlás az Osloi túrára. Két menetben két kenyér, margarin, paradicsom, körte, és egy nagysajt, meg tojás. Hát persze jó sok pénz ráment. Ebédidőben elkezdtük csinálni az Osloi túrára kötelező előadásunkat, az alvócsoportunkkal. Azaz Robbal és Sammyval. Sammy tiszta beteg, persze meg vagyok győződve, hogy a tengerben fürdés miatt, valószínűleg nem is fog jönni. Ma nekem is elkezdetett fájni a torkom. Nagyszerű, ismerem az ilyet, most két-három nap kín, aztán jó lesz. Csak miért pont ilyenkor? A feladatmegoldás abból állt nagyjából, hogy Sammy feküdt az ágyon én néha olvastam a honlapokat, de nagyrészt Rob jegyzetelt mindenfélét, aztán szépen letisztázta egy A4-re. Nem túl csapatmunka, de segítségemmel se lett volna hatékonyabb, én meg unatkoztam. A vicces az volt, amikor 4. nekifutásra se tudta leírni az accessible szót helyesen. Egy anyanyelvi angol.
Jó sokáig elhúztuk persze, zenehallgatással meg mindennel, így rögtön mentem volna főzőkurzusra, ahogy annak lennie kellett volna, persze kiderült, hogy később lesz. Úgyhogy hazamentem kihasználni az szabadidőm. Csináltam hat szendvicset a szendvicssütővel. Remélem ez okos gondolat volt, meg pakolgattam.
Főzőkurzuson a szokásos bevált csapatban, Katrinnel, Pierre Luccel és Jensel. Kaja húsgombóc, barna szósszal, kivételesen jó lett, még a desszert is. Ez olyan kaja, hogy a kiváltságosoknak még talán otthon is megcsinálom egyszer.
De rohannom kellett, mert kilenc órakor végeztünk és héttől lett volna siklóernyős klubbom. Odaértem, még ott voltak. Beszélgettünk egy órácskát, aztán haza.
Pakolás, ez+az.

Hétfő későestig Osloban leszek. Nem azért nem vagyok, mert valami bajom van.
(Persze magamat ismerve az se kizárt, hogy lesz – megyünk a síugrósánchoz, és talán még bobozni is fogunk, igazi pályán!!!)

Ja és találkoztam ma az utcán Fridával és amíg együtt mentünk rájöttem, hogy sokkal jobban utálom, mint ő engem. Mert egy hiper Sony HD kamerával járta a várost, a prodzsektjéhez filmezve. Én is akarok olyat! Ó, hogy utálom!

De csak az első perc végéig érdekes nézni, utána a viharos erejű szél elfújt!

2008-03-05, Szerda

Egy béna nap, mert elmaradt a tanítás, de sulira számítás miatt nem nagyon volt tervem. Viszont az idő egész repülhetősnek nézett ki, méghozzá Oderojára. Írtam is sms-t Torvaldnak, hogy most jó-e szerinte, de azt mondta, hogy ne menjek, meg hogy be kell jelenteni az irányítótoronynak, úgyhogy szomorkodtam egyet. Délután aztán viharos lett a szél, de szerintem előtte simán tudtam volna legalább egy fél órát repülni, ha mást nem is.
Úgyhogy más program híján nagymosást tartottam, mivel már nem volt egy tiszta alsónadrágom se. Két adagban, minden színes ruhám, a nadrágjaim és még a hálózsákom kimostam. Viszont csak arról feledkeztem meg, hogy akkor nem bírok miben elmenni otthonról. Szép. Mert utána a szépséges pirosnadrágomban mentem. Én szeretem.
Az iskolába, kinyomtatni az buszjegyem. És ingyen nyomtathattam, mert mindenkinek van egy limitje, és addig nyomtathat (mikor lesz otthon ilyen?). Utána még könyvtár, mert már repül felém a mászócipőm, úgyhogy tudnom kell, hogy hová mehetek vele randizni. Egész sok hely van itt a környéken, de mind 7-8-as utak, alig van egykét 4-es 5-ös. Én azokat élvezem, hát majd kiderül. Azért nem lenne rossz egy hetes falat meghódítani. és talán lesz kötél is kölcsönbe. Ha kötél van, minden van.
Este összeszámoltam a múlt havi költésemet. 1000 korona összesen, ami kissé sok, de.
De ebből kaja összesen 475 korona! Ami viszont nagyon jó, a többi sajnos két túrának a költsége. Ebből a pénzből még otthon is kevesen vannak el. Most jutalomból, hogy ilyen keveset költöttem, lehet, hogy vehetek magamnak egy tejet vagy poharat 3000ft-ért, amibe viszont minden nap kaphatok ingyen forrócsokit. Megérdemlem?
(Vagy spórolok, mert van egy szépszerelmem nadrág, nem is vészesen drágán.)

Fiatal TF-es koromból

2008-03-04, Kedd

Iskola van, el ne feledjem. Két egész érdekes órával kezdünk LA-vel, vezetésről, ő legalább ért is hozzá, aztán rövid, banános szünet után, még két borzasztó unalmas óra. A tanár kb. nálam kicsit jobban tudott angolul, de úgy elég gáz órát tartani. Kétszer negyvenötpercet kellett így végigbírni. Az óra unalmasságáról általában nagyon jó feedback-et ad a pulzusom. Sikerült 44-re csökkennie, ami az utóbbi időkben rekordnak számít. Még elsőéves TF-es koromban volt az 42 is, de azóta csak züllöttem. Kibírtam.
Gyorsan haza, de mivel az idő szuper, gyönyörű napsütés, viszont viharos szél, tehát repülni nem lehet, de muszáj volt valahová kimenni. Térképek elő, futás.
Folyó mellett felfelé, néha pár méterre a folyótól, néha bokáig érő sárban, mocsarakban (vagyis inkább az éjszakai fagy miatt, csak bokáig). De szép út, időközben átvariáltam az egy órásra tervezett futást, mert kívántam a folyót tovább, így egész Strai-ig felfutottam és ott fordultam csak vissza. Onnan fel-le sífutópályán, mocsarakon vissza, a múltkori kutyatámadásos helyet érintve, szépen haza. A tempót jól beosztottam, így viszonylagos kevés kajával is bírtam végig. 16 km, másfélóra, kényelmesen.
Délutántól estéig tartó beszélgetés miatt, kaja csak későn. A hasam már kopogott, hogy mi is lesz. Aztán meg annyit ettem, hogy egész éjszaka súlyzózhatott a hasam.
Megingathatatlan vagyok? Annak kéne lennem, de oly nehéz, pláne így.
Jó futás volt, szép helyeken.

2008-03-03, Hétfő

Nagy nap a mai.
Már tegnap este sejtettem, és ébredéskor már tudtam is.
REPÜLNI FOGOK!
És repültem is. Egy gyors, de alapos reggeli után, fogtam a motyóm, hátamra vettem, a biciklim magam alá csaptam és megállíthatatlan voltam egészen a kórházig. Nincs baj, csak mellette repültem. Kiderült, hogy a dombocskáim mellett egy ovi is van – na de erről majd később.
A helyről, csak, hogy el lehessen képzelni. Egy kb. félkör alakú letörés, füves. Max szintkülönbség 3-4 méter, de az szerencsére egész meredeken, utána fele mocsár - fele rét (nem vicc), ami a leszálló és utána egy forgalmasabb úttest, korlát és minden nélkül.
Már az összepakolásnál gyanús lettem az ovisoknak. Na de amikor fel is szálltam, akkor lettem igazán szenzáció. Második startomnál már az egész ovi a kerítés mellett, vagy rajta, szurkolt nekem. Kiabáltak norvégul, persze csak a hallu-t értettem. De azért visszaintegettem, amit nagy ováció fogadott. Még soha nem volt ilyen lelkes nézőközönségem, és főleg nem ennyien.
Nem hoztam szégyent se magamra, se a UP-ra, mert az első tíz startom hibátlan, rontás nélküli volt, ami eléggé tetszett 2 hónap kihagyás után. Belefutókkal kezdtem, aztán kétkezes, majd sima hátstart. A repülések persze max 5 mp.ig tartottak, de repülés. A vége felé, amikorra lett más valami szellő, akkor találn 4 méter magasan is voltam, majdnem az autók között landoltam. (Amin magam is meglepődtem, de hát azért nem hiába nyertek a Trangoval rengeteg versenyt…) A végén még egy negatívot is húztam vele.
A terv 10 start volt, de a végén még rá akartam húzni egy ráadást, mert imponálni akartam valakinek. Egy öregbácsi is megállt az út mellett és figyelt a kocsijából. Hát persze, hogy kétszer is rontottam. Először egy kétkezest, aztán egy hátstartot. Hát nagyon ideges voltam, az ok, hogy nem volt túl sok szél, de akkor is. Végül mérgemben egy belefutóval oldottam meg. Gyönyörű cellára hajtás, kivételesen jó pakolás a zsákba (a Fast-ot nehéz pakolni…) és hazakerekezés.
Az ernyőről: Gyönyörű még mindig, tisztafehér, a tetején középen egy fekete, szokásos UP csík, alja tisztafehér, egy piros-fekete Siemenes mobile logoval. Ütős. Pakoláskor rájöttem miért érezhettem a múltkor kissé nehéznek a kupolát, körülbelül 1-2 kg-nyi homok van elrejtve a kupolában. Majd legközelebb valakivel, ha lesz aki segít, kipuccolom. Ami még egy kicsit újnak tűnt, az hogy elég gyors volt az ernyő. Lehet hogy csak a 0 szél miatt van, de ahhoz is egy kicsit sok. Én azt gyanítom, hogy amiatt lehet, mert az A és B zsinórok ki lettek cserélve. De mivel mindent látott már ez az ernyő (D-bag. hátimotor, 100kg-os pilótával) ezért talán a C és D zsinórok is meg lehetnek nyúlva egy kicsit. Ami most a normál A és B zsinórok mellett egy kis hátsó trimmes gyorsító hatást eredményezhet. Talán. De egy kis plussz sebesség nem árt, és a Trango reflex-profilos, azaz minél gyorsabb annál stabilabb (persze, azért nem szeretnék kigyorsított csukást). Na de majd meglátjuk helyzetben.
Délután nagybevásárlás: almalekvár, marcipán, szörp, mazsola, kókuszreszelék, kenyér és vaj és két konzerv kukorica. Majd összeszámolom előző hónapban mennyit költöttem.
Egész délután-este beszélgetés nagyon sok emberrel, msn és skype. Megbarátkoztam Fridával is jobban, már nem utál, de el akarja lopni a gépem. De lekenyereztem, hogy majd kölcsönadom néhány képre. És akar tandemezni és augusztusban Magyarországon lesz, csak kérdés én hol leszek akkor? Franciaország, Ausztria, esetleg Norvégia, Szlovákia? Hát majd kiderül.

A gyönyörű krokiaimmal


Ugrás után, erről talán majd kapok videót is...


fotózok...


csoportkép (kecsegtetés...)


itt én segítek Monikának és nem fordítva - vagyok annyira ügyes-nagyképű


A csoportkép Sammy nélkül


És a csodajáték - a siklóernyő imitátor, Monival (vele sokkal jobb volt, mint Kashaval, mitha tényleg wingovereztem volna)

Azért azt nem gondoltam volna, hogy ma még a 8 fokos tengerben is leszek. Háromszor is. És pláne, hogy ez most kivételesen nem baleset. Saját akaratból...

2008-03-02, Vasárnap

Szokásos márciusi kelés? Napsütéssel a szembe? Igen, és szeretem az ilyet, utálom a függönyöket, soha nem is használom, szeretek erre kelni. Igaz kicsit korán sikerült, a tegnapi éjszakázásnak köszönhetően, de nem voltam fáradt igazán.
A délelőttömet szokásosan elszúrtam, azaz semmit se csináltam itthon. El akartam menni futni, de mindig közbejött valami, egy reggeli, egy rápihenés, egy kerek óra, egy játék befejezés, valaki vagy épp az orrvérzés. Mert orrvérzéssel tényleg nem lehet futni menni. Egy körül már épp az indulásnál tartottam, mikor közbejött Monika. Hogy akarok-e menni úszni a tengerben? Persze. Hiszen tegnap én motiváltam őket erre, hogy menjük az éjszaka közepén fürdeni, meztelenül a tengerbe. Tegnap csak azért nem lett belőle semmi, mert kevesen akartak, és kicsit sokat is ittak hozzá. Azt hittem, hogy semmire sem fognak belőle emlékezni, de mégis. Megelőzés képpen (hiszen még otthon is azt tanítják, hogy a prevenció nagyon fontos) egy banán energiaképp és egy multivitaminos plussz 500mg C-vitaminnal.
Egy egész nagy csapat jött össze. Moni, Sammy, Nora, Kasha, Chrissi, Rob és Rodrigo. Persze, nem mindenki tervezte a fürdést. Először a város szélén lévő standra mentünk ki, de ott több probléma is akadt a tengerrel. Koszos, sekély, túl nagy a szél, és túl hideg és túl sok az ember is. Úgyhogy meggyőztem őket, hogy menjünk át az Oderojára, mert tudok ott egy jó helyet. Persze nem tudtam, csak sejtettem. Útközben még egy hihetetlen jót játszottunk a játszótéren. Volt egy nemistudommihezhasonlítsam játék. Végre úgy éreztem magam, mintha merülőspirálban lennék, aztán pedig aszimmetrikus spirált is nyomtunk vele. Van róla fotóm, majd felrakom – augusztusban. A sziget előtt megláttam Cornelia-t (természetesen), úgyhogy muszáj volt velünk jönnie, de nem igazán bántam.
Nagyon jó kis strandot találtam magunknak. Napfénnyel, sziklákkal, homokkal, kevés széllel, paddal, és persze sokkal melegebb vízzel. Rob volt az első merész, aztán én, majd Monika és végül Sammy. Bemászás, csobbanás, majd iszkolás kifelé, mert azért a 8 fok nem sokáig bírható. Összesen három kör volt, minden pihenőben melegedéssel, meg persze fotózkodással. Még Rodrigonak is megjött hozzá a kedve, be is ugrott ő is. A végén nem hagyhattam ki az ugrást se. Le is vagyok videózva, majd felrakom, ha megszereztem. Persze kötelező felszerelés, úszósapka, pulcsi és a türkizkék krokik. Jó volt felvenni a száraz ruhákat, de kellett még egy fél óra, míg nem éreztem annyira a hideget. Persze most is előkerült Rob mondata, alte schlange is kalt - leginkább az. A marha Sammy, meg a vizes ruháira vette fel a szárazat, remélem nem fog felfázni.
Hazafelé még egy kis játszótér. Egyensúlyozással.
Vacsira sárgaborsó, amiről eddig azthittem, hogy lencse, de nem. Beáztattam rendesen, hat órát ázott, de ettől még vagy két és fél órát kellett főzni, mire jó lett. És megcsináltam életem első aranysárga rántását, és jó lett. De a sárgaborsófőzelék nagyon vacak kaja, nem nagyon volt gusztusom hozzá, de lenyomtam. Kizárólag a hozzásütött jó barnás-feketés píritott hagyma és a főtt tojás miatt ment, na meg a belenyomott sok mustár és CUKOR miatt, hogy valami miatt jó is legyen.
Gyümölcssaláta készítés holnapra, narancsból és banánból. És sok szép és gonosz terv. Persze azokat nem publikálom.

Ezeken találtam meg magam:



2008-03-01, Szombat

Mivel is kéne kezdeni a tavaszt? Vagyis a március első napját? Napsütés? Jó lesz. Ébresztő nélkül, lévén hétvége van, kelés a reggeli napsugárral. A kis maradék szárazkenyér reggeli, majd hamar a boltba, hogy maradjon még nekem olcsó kenyér. Maradt.
Mivel nálam volt minden szükséges cuccom (értsd: fotóstáska), ezért nem hazamentem, hanem inkább folytattam az utam, az Oderojára, a szigetünkre. Mert ott pecázott Rob, Tom és Stephan. Nem volt nehéz megtalálni őket, de annál veszélyesebb. Ők a parkolóban hagyták a biciklijüket, de persze én nem, mert vezet lefelé út, akkor meg miért ne guruljak le? Gurulta, gyorsultam, egyre gyorsabban. Persze elkezdtem fékezni - mert egyenlőre még nem tartok ott, hogy ne fékezzek – persze hamar kiderült, amit a múltkor is megállapítottam, hogy a fékek hosszú távon nem igazán működnek jól. Az első fék tövig, valamit biztos segített, de ha kiengedtem se volt túl sok változás, a kontra pedig (gondolom, amikor túlmelegszik) elkezdett kegyetlenül nyikorogni, és persze ABS-szelni, azaz hol blokkolt, hol nem fogott. A végefelé már egy kicsit használtam a lábam is, a biztonság kedvéért. Már kinn voltak egy ideje, persze nem fogtak semmit. De jó téma volt nekem, gyorsan csináltam pár fotót.
Kezembe nyomták a botot, hogy kicsit próbáljam ki én is. Dobálgattam, tekergettem, semmi-semmi. Mikor egyszer csak szép precízen, lassan húzom ki, erre észreveszek egy nagy halat a horgom mögött. Hát meg is ilyedtem, szerencsére már part közelben volt, gyorsan elrántottam a halacska elől, nehogy beléje akadjon a horgom. Azonnal visszaadtam a botot, nehogy kifogjak egy halat. Szegény halacskák. Még a végén itt néznének rám, nagy tágrazárt szemmel, és huppognának nagy szomorúan, hogy ők ezt miért érdemlik? Szerencsére aznap egy halat se fogtak ki, csak egy tengeri csillagot, de annak nem lett baja és visszadobták. Persze ha már itt voltam kicsikét kóboroltam is a szigeten, mert vannak nagy mászható falak, amiket muszáj volt csekkolnom. Nem volt egyszerű odajutnom se hozzájuk, csupa sár, víz minden volt, én meg csúszós cipőben. Egyedül. Küzdöttem, nagyon. De az utak nagyon impresszívek, csak kicsit nehezek, de tavasszal majd talán megvizsgáljuk, ha lesz hozzá kötél. Utána még felsétáltam persze a starthelyre, és szomorkodtam egy nagyot, hogy ma sem repülhetek.
A délután nagy része az estére való készüléssel telt el, rendet raktam, kitisztítottuk a kérót, szerencsére hiába. Az esti buli lényege az volt, hogy a koli tetejéről indulva minden résztvevő szobába bemegy mindenki, és ott játszanak egyet, majd mennek a következő szobába. Persze csakis drinking game, és ugyebár eléggé egyértelmű lényeggel. Mi csak ketten lettünk volna a szobába, úgyhogy elég magas lett volna költségünk (pláne, hogy én ugye nem fizetek), így szerencsére egy másik szobához társultunk. A pozitív az volt, hogy sehol se próbáltak engem itatni, sehol nem volt füst, a játékokban, ahol lehetett részt vettem, ahol nem néztem. De néhány emberrel egész jól megismerkedtem…
Még tánciztam is egy kicsit, igaz csak szolidan. Persze azért történt egy két „baleset” is. Felborított sütő, betört üveggel, összetört ágy stb. Mindenhol kosz, piszok, károk. Ugye milyen jó, hogy nálunk nem volt semmi.
Este befejeztem a Parfüm c. filmet. Hát…

Álmodozom

2008-02-29, Péntek

Iskola szokásosan, de érdekesebb volt, mint órarend szerint lehetett volna. Eredetileg Friluftsliv Society lett volna két órában és utána még három óra felkészülés az Osloi túrára. Ehhez képest fél 12-kor már készen voltunk. Gyors megbeszélés a túráról (amiből nekem csak annyi volt a fontos, hogy nagyon sok pénz lesz – kb. 1000 korona, 3 nap + 1 amit én plusszba ráhúzok. ) Után a sátrakat kellett felállítani az egyetem parkjában, hogy működnek-e. A mi alvócsoportunknak (Sammy és Rob) egy vadi új sátor jutott, nagyon sajnáltam szegényt a csuromvízbe berakni, de én nem tehetek róla, kötelező volt. A sátrak igazén szuperek, nagyok, pakolásra kicsik és nem vészes súlyúak, kb. 2000 koronát simán érnek (vagy akár a dupláját is) – így ha már összeszámolom, hogy mennyi cucca van nálam az egyetemnek nem kis összeg jön ki.
Suli után repülni akartam menni. Sajnos nem kapkodtam, mert egyedül kicsit tartottam a helytől. Így nyugisan megebédeltem, kicsit vacakoltam, és csak utána mentem ki. Persze addigra már túl erős volt a szél, és be is borult. Repülni nem tudtam. (Persze lehe jobb ez így, mintha kicsit korábban még el tudok startolni és aztán a levegőben szívom meg, és sodródhatok hátra lee-oldalra, a tenger fölött messze). De ha már felcipeltem a cuccot, akkor kicsit feküdtem a starthelyen, hogy legalább egy kis parawaitinget űzzek. Felvettem a narancssárga overallom, és lefeküdtem, figyeltem a sirályokat, meg majdnem el is aludtam. A szél nem nyugodott le, alapon 40km/h volt, gyakori 6-as feletti befújásokkal. Jó ernyő a Trango, de ezt még talán ő se bírta volna. De a sirályok nagyon vígan elvoltak. És csak úgy saját örömökre repkedtek, mert figyeltem és semmi céljuk nem volt vele. Ezek a sirályok is olyanok, mint a siklóernyősök, pont.

TEHÁT VAGY A SIKLÓERNYŐSÖK OLYAN BUTÁK, MINT A SIRÁLYOK, VAGY A SIRÁLYOK NAGYON OKOSAK. TERMÉSZETESEN ÉN AZ UTÓBBIRA TIPPELEK. BÁR ÉRDEMES LENNE MÉG A REPÜLŐHALAKAT IS MEGVIZSGÁLNI. ŐK TALÁN AZ EVOLÚCIÓ CSÚCSA.

Hiszen mindent tudnak, természetesen, de mégis repülnek. Tehát mégiscsak okosak a sikóernyősök, nagyon is.

A kis chill out után hazamentem, pihi, nyugi, semmi különös. Csináltam sültkrumplit, most először, ez már luxuskajának számít, mert nagyon szeretem. Este elkezdtem nézni a Parfüm c. filmet, a felénél elmentem pihizni, de ez olyan film lesz, amit befejezek.